szerző:
Stemler Miklós
Tetszett a cikk?

Bő egy éve tart a nyomozás a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kitört vesztegetési botránnyal kapcsolatban, amelynek kezdetén kommandósok fogták el Imhof Gábort, az egyetem volt gazdasági főigazgatóját és tanácsadóját, V. Bálintot. Váratlan fordulatként a nyomozás korábbi vezetője, Váradi Csaba alezredes is gyanúsított lett. Forrásaink szerint a főrendőr túl messzire ment el a politikai és gazdasági szálak bogozásában.

Nem lehetnek felhőtlenül boldogok a nyomozó hatóságok a Pécsi Tudományegyetemen tavaly nyáron kitört vesztegetési ügy legújabb fordulatával kapcsolatban. A 14 hónapos nyomozás legfrissebb áldozata ugyanis az azt 2010 júniusától 2011 januárjáig vezető Váradi Csaba alezredes. A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) regionális irodájának volt vezetőjét 15 rendbeli hivatali visszaélés bűntettével és folytatólagosan elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettével gyanúsítják, "bónuszként" pedig más köztörvényes, valamint katonai bűncselekményekkel. Bár a nyomozás részleteit 40 évre titkosították, forrásaink egybehangzó állítása szerint Váradi bukása közvetlen összefüggésben áll a korábban általa vezetett nyomozással.

Egy rosszul elsült szülinapi parti

Tavaly az egész országot bejárta a hír, amikor május legvégén a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai párhuzamosan őrizetbe vették Imhof Gábort, az egyetem gazdasági főigazgatóját, tanácsadóját, V. Bálint egyetemi tanársegédet, S. Csabát, az egyetem informatikai igazgatóját, több alacsonyabb beosztású egyetemi alkalmazottat és több cég képviselőit.

A letartóztatások nem nem voltak híján a látványos elemeknek: mind Imhofot, mind V. Bálintot kommandósok fogták el otthonukban, előbbi épp születésnapját ünnepelte kertjében. A gyanú bűnszövetkezetben elkövetett vesztegetés volt: eszerint a volt gazdasági főigazgató és munkatársai kenőpénzeket fogadtak el az informatikai beszerzések során különböző cégektől, hogy az ő ajánlataikat részesítsék előnyben – már a kezdeti becslések is százmilliós nagyságrendű ügyletekről szóltak.

Miután az NNI bejelentése szerint a letartóztatásokat több hónapos adatgyűjtés, többek között a volt főigazgató irodájának lehallgatása (és egyben videofelvételek készítése) előzte meg, senki sem kételkedett az ügy súlyában. Orbán Viktor frissen kinevezett miniszterelnök sem, aki a parlamentben is megemlítette, hogy a fehérgalléros bűnözők már az egyetemekre is beszivárogtak. Ezzel a pécsi vesztegetési botrány hézagmentesen simult hozzá az új kurzus többi nagy büntetőügyéhez (mint például a nem sokkal korábban induló Hagyó-ügyhöz). És az is közös pont, hogy a látványos kezdés után kézzelfogható eredmény egyelőre itt sincs.

Újabb váratlan fordulat a pécsi egyetemi botrányban: "túl messzire ment" a főnyomozó?
©

A nyomozás pedig lendületesen indult. Az NNI óriási iratmennyiséget foglalt le (egyetemi forrásaink szerint ezzel jó időre ellehetetlenítve több egyetemi egység munkáját), és a gyanúsítottak száma is gyorsan nőtt. Eközben az informatikai beszerzések mellett újabb gyanús ügyek is előkerültek, ahogy azt Imhof üzlettársának, Frey Tamásnak, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. vezérigazgatójának letartóztatása is mutatta tavaly július elején: ellene a gyanú csalás és magánokirat-hamisítás.

Érinthetetlenek

2010 decemberében a nyomozás ennél is tovább jutott. A kaposvári Szent Mór kórház igazgatója, Repa Imre akkor került ugyanis a célkeresztbe: a gyanú szerint az igazgató hűtlen kezelést követett el, mert színlelt szerződést kötött Imhof tanácsadójával, V. Bálinttal, aki érdemi munkavégzés nélkül vett fel pénzt Kaposvárott. Helyi szinten Imhof is nagyon jó kapcsolatokkal rendelkezett mindkét politikai oldallal, ám Repa igazi nagyvadnak számított. A kaposvári orvosprofesszor neve a Gyurcsány-kormány hányattatott éveiben többször felmerült egészségügyiminiszter-jelöltként, 2008-ban pedig Gyurcsány Ferenc adta át neki a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

A hatalmi viszonyok drasztikus átalakulása azonban nem érte váratlanul a 2010 márciusában botrányba fulladó kaposvári rektorválasztásban is fontos szerepet játszó Repát, aki forrásaink szerint gyorsan jó viszonyt alakított ki a Fidesz gazdasági hátországának meghatározó szereplőivel is. Az mindenesetre sokatmondó volt, hogy a gyanúsítás ellen nem csupán Repa tiltakozott élesen, hanem a jobboldali vezetésű Somogy megyei önkormányzat is kiállt mellette.

Az ügy katasztrofálisan sült el a nyomozást vezető, korábban zajos szakmai sikereket arató Váradi Csaba szempontjából, hiszen bár az ellene folyó eljárást 40 évre titkosították (mindez ritka eljárás, leginkább államtitkok esetében élnek vele), annyi kiszivárgott, hogy úgy tűnik, a Kaposvári Katonai Ügyészség szerint engedély nélkül hallgatták le a nyomozás során a kórházigazgatót.

Forrásaink szerint azonban Repa vitatható eszközökkel történt meggyanúsítása csak az egyike volt Váradi botlásainak: a másik egy nagy nemzetközi tanácsadó cég egyetemi szerződéseinek vizsgálatához kötődik - részben egyébként Imhof rövid gazdasági főigazgatósága előtt. Informátoraink azt mondták, bár a szóban forgó céggel a PTE több tanácsadói szerződést kötött, nem egy esetben nem történt valódi munkavégzés. Úgy tudni, január első napjaiban a cég budapesti irodájában házkutatás történt, ám pár nappal később magát Váradit mentette fel az NNI országos vezetője, aki egyben feljelentést is tett egykori beosztottja ellen. Maga az alezredes nem kívánta kommentálni az ellene folyó eljárás hátterében álló okokat: mint egy korábbi interjújában fogalmazott, „jó katonaként” várja a fejleményeket.

Az ördög megszállta a pécsi bíróságot

A tavaly májusi látványos letartóztatások után a gyanúsítottak lassan kiszivárogtak az előzetesből, immár csak Imhof Gábort tartják fogva. Az ügyészség meglehetősen eltökéltnek tűnik esetében, hiszen a bírósági tárgyaláson egyenesen "ördögnek" titulálta az egyetemi embert. Az ügyben sokáig kulcsszereplőnek tartott V. Bálint viszont ötmilliós óvadék ellenében már május elején elhagyhatta börtönt, és csupán lakhelyelhagyási tilalom van érvényben ellene – mindez valószínűleg nem független attól, hogy Repa feltételezett jogosulatlan lehallgatása épp az ő esetében gyengítette meg jelentősen a vádat.

Emellett az elmúlt időszakban új ügyek és új szereplők is felbukkantak, 2011 áprilisában például újabb öt fővel bővült a gyanúsítottak köre – ők mind szabadlábon védekezhetnek. A hírek szerint azonban az új gyanúsítások nem függnek össze közvetlenül a tavaly nyári letartóztatásokkal, hanem a PTE egyik megaberuházása, a Science Building ügyében feltételezett visszaélések kapcsán történhettek. A dolog érdekessége, hogy ez a beruházás nem a PTE Gazdasági Főigazgatóságához, hanem a Rektori Hivatalhoz tartozik. A közelmúltban a projekt vezetőjét felmentették és új munkakörbe helyezték – a hivatalos indoklás szerint azért, mert a beruházás új szakasza más szakértelmet kíván meg.

Az ügy kapcsán az NNI-től többek között arra szerettünk volna választ kapni, hogy Váradi felmentése, majd későbbi meggyanúsítása hogyan befolyásolta a nyomozás menetét, és hogy az újabb gyanúsítottakat milyen visszaélésekkel gyanúsítja a nyomozóhatóság. Válaszában a NNI csupán azt a korábbi információt erősítette meg, hogy jelen pillanatban 29 gyanúsított van az ügyben, valamint hogy a nyomozás lezárásának határideje augusztus 12. – ezt egyébként korábban egyszer már meghosszabbították. Más felvilágosítást a „nyomozás érdekeire” való hivatkozással nem adtak. Váradi Csaba ügyében a Kaposvári Katonai Főügyészség előreláthatólag őszig nyomoz.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
MTI Itthon

Kihallgatták a pécsi egyetemi mutyi főnyomozóját is

Várhatóan csak ősszel fejeződik be az a nyomozás, amely a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) januárban munkaviszonyából felfüggesztett dél-dunántúli regionális osztályvezetője ellen indult - közölte az ügyben eljáró Kaposvári Katonai Ügyészség sajtószóvivője. Váradi Csaba volt a Pécsi Tudományegyetemen kirobbant korrupciós botrány főnyomozója.

Polgári engedetlenségre hív a szerb ellenzék, folytatódnak a tüntetések

Polgári engedetlenségre hív a szerb ellenzék, folytatódnak a tüntetések

A Lokál korábbi főszerkesztőjét nevezték ki a hirado.hu élére

A Lokál korábbi főszerkesztőjét nevezték ki a hirado.hu élére

Többször kérte a kőszegi nagymama a fiát, hogy ne bízza rá a kislányát

Többször kérte a kőszegi nagymama a fiát, hogy ne bízza rá a kislányát