szerző:
hvg.hu

Háromnapos ülést tart a héten az Országgyűlés. Hétfőn egyebek mellett az előzetes választási regisztrációról szóló törvényjavaslat és a gazdasági stabilitásról szóló törvény módosítása is terítékre kerül. Kövesse percről percre a hvg.hu-n, mit csinál a politikai elit hétfő délután a Kossuth téren.

1 2 3 4 5
Sorrend megfordítása

Sós Tamás: beszélő szerszámokat akar a Fidesz

Sós Tamás (MSZP) szerint a szakmunkásoknak nagyon kevés közismereti tárgyat tanítanak. Szerinte így a leendő szakmunkásokat a társadalom peremére szorítják. Szatmáry Kristóf államtitkár szerint attól, hogy valaki jó szakmunkás, még nem lesz beszűkült ember. Szatmáry úgy véli, hogy ami eddig volt, az nem jó, mert hiába tanultak több órában közismereti tárgyakat, nem tudtak a piacon labdába rúgni.

Gyülekeznek a téren

Eközben pár száz ember gyűlt össze a Kossuth téren a "A nagy demonstráció a jogainkért, az életünkért" elnevezésű tüntetésen. Részleteket itt.

Dorosz: Kontrát kamuzik

Dorosz szerint ha Kontrátnak a mellébeszélésből doktorit kellene írnia, akkor nem járna úgy, mint Schmitt Pál. Az LMP-s politikus szerint az államtitkár kamuzik.

A rendet hiányolja az LMP

Az LMP-s Dorosz Dávid arra kíváncsi, mit kíván tenni a Belügyminisztérium, merthogy szerinte még mindig nincsen rend, az emberek nem érzik magukat biztonságban. Kontrát Károly államtitkár szerint erre könnyű a válasz: a minisztérium tenni kívánt és tett is a rend érdekében. Példaként Miskolcot említette, ahol szerinte már jobb a közbiztonság.

Hegedűs: lesz-e leépítés a közszférában?

Hegedűs Lórántné (Jobbik) arra kíváncsi, lesz-e leépítés a közszférában, ahogy arról nemrég egy "kormányközeli lap írt". Navracsics Tibor válaszában arról beszélt, hogy egy hatékony állami intézményrendszert akar, ahol mindenki hatékonyan dolgozik, de ez nem feltétlen jár elbocsátásokkal, de akár azzal is járhat.

Dúró Orbánra vár

A jobbikos Dúró Dóra kérdezne valamit az országot elhagyó fiatalokról a kormányfőtől, de mivel Orbán nincs jelen, Dúró megvárja a kérdéssel.

Baja: ki a felelős az elmeszelt állami mobilcégért?

Az MSZP-s Baja Ferenc szerint az állam rosszul gazdálkodik a frekvenciával, ez pedig árt a gazdaságnak. Mint ismert, múlt héten hatályon kívül helyezte a bíróság a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság tavaly ősszel indult frekvenciaárverést lezáró végzését, elmeszelve ezzel az állami mobilcéget. Baja arra kíváncsi, ki kezdeményezte az állami mobilcég felállítását. Fónagy János államtitkár válaszában elmondta, a médiahatóság vizsgálja, hogy a kialakult piaci helyzetben mit lehet majd tenni.

Tukacs István: nem ezt ígérte a Fidesz

A szocialista Tukacs István a kormányzat egészségügypolitikáját bírálja. Szerinte nem azt ígérte a Fidesz a választási kampányban, ami most történik az egészségügyben. A szakma és a közélet szerinte nem tudja, milyen átalakítások lesznek, mi vár az intézményekre, ráadásul a szférában elbocsátások vannak.

Halász: Önök romboltak, mi építkezünk!

Halász János államtitkár válaszában azt mondta, a "nemzeti együttműködés kormánya" nem zárt be kórházakat, ellenben felemelte a béreket. "Önök romboltak, mi építkezünk!" - mondta Tukacsnak.

Lenhardt: mi van Hunvald vagyonával?

Lenhardt Balázs (Jobbik) azt kifogásolja, hogy Hunvald Györgynek nem vették el a vagyonát. Cséfalvay Zoltán válaszában elmondta, ez az ügy a független igazságszolgáltatás, nem pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium dolga, így nem is akar rá válaszolni.
1 2 3 4 5

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Újabb lépést tettek az Amazonas megmentésére

Újabb lépést tettek az Amazonas megmentésére

Lecsitítják a Jaguart: egyre nagyobb divat az oldtimerek villanyosítása

Lecsitítják a Jaguart: egyre nagyobb divat az oldtimerek villanyosítása

Gyurcsány: A helyzet megváltozott

Gyurcsány: A helyzet megváltozott

Ezer Siri-felvételt hallgattak műszakonként, ezért az utcára kerültek

Ezer Siri-felvételt hallgattak műszakonként, ezért az utcára kerültek

Rekord szinten bekecsketejeztek Kecskeméten

Rekord szinten bekecsketejeztek Kecskeméten

Három kerületben razziázott a rendőrség

Három kerületben razziázott a rendőrség