szerző:
hvg.hu

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elfogadhatatlannak tartja és elítéli, hogy a Magyar–Angol Tannyelvű Gimnáziumban adatokat gyűjtöttek a végzős diákoktól a sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteikről.

"Riasztó és felháborító, hogy a tanulóktól kértek információkat a velük foglalkozó pedagógusokról is. Ezekről a meghallgatásokról jegyzőkönyvet készítettek. Mindezt állítólag a Veszprém Megyei Kormányhivatal utasítására tették! A Pedagógusok Szakszervezete követeli az ügy kivizsgálását, majd a jegyzőkönyvek és másolatai megsemmisítését, az eljáró személyek megnevezését és felelősségre vonását" – írta közleményében a PSZ.

A hvg.hu kedden azt írta, hogy a Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban tájékozódnak a végzősök sztrájkkal és keretszámokkal kapcsolatos nézeteiről, és jegyzőkönyvezik az általuk elmondottakat. A szülők azt mondták, hogy gyerekeiket behívták az igazgatónőhöz, és arról faggatták őket, beszélnek-e a meghirdetett sztrájkról, buzdítják-e a tanárok őket erre, és szóba kerülnek-e közöttük a keretszámok.

Később a hvg.hu úgy értesült, hogy a közvélemény előtt tagadja a diákok nézeteinek jegyzőkönyvezését a balatonalmádi gimnázium vezetője, az iskola előtt azonban elnézést kért. Gránásiné Bácsi Tünde az egész iskola előtt kért elnézést azért, mert nem a megfeleő módszert alkalmazta az intézményfenntartó kérésének végrehajtására. Ugyanakkor azt is mondta, szerinte nem történt listázás.

Az igazgatónő, aki egy előre megírt szöveget olvasott fel, elmondta, kivizsgálta a Veszprém megyei intézményfenntartó központ azon állítását is, miszerint az egyik tanár tüntetésre buzdított az órán, és ezért volt szükség a végzős diákok és tanáraik kikérdezésére. Ez – jelentette ki Gránásiné Bácsi Tünde – nem bizonyult igaznak. Mindezt a diákok és a tanárok némán, mély csenddel fogadták.

A PSZ csütörtöki közleményében azt írta, hogy a pedagógusok egyik igen fontos és nehéz feladata felkészíteni tanítványaikat arra, hogy a demokrácia alapja a jogállam. "A jogállam alapja a jogbiztonság. A jogbiztonság alapja a kiszámíthatóság. A kiszámíthatóság alapja a társadalmi párbeszéden alapuló döntéshozatal. A társadalmi párbeszéd alapja egymás véleményének megismerése és tiszteletben tartása" - tették hozzá.

A szakszervezet szerint a véleménynyilvánítás szabadsága magában foglalja a békés gyülekezéshez, a tüntetés szervezéséhez és az azon való részvételhez való jogot. A véleménynyilvánítás szabadsága pedig magában foglalja a véleménynyilvánítástól való tartózkodás jogát is.

"A pedagógus akkor tölti be hivatását, ha munkájának eredményeképpen jogtisztelő, jogainak gyakorlására képes és vállalkozó, kötelezettségei teljesítésére felkészült polgárokat nevel. Lényeges, hogy a pedagógusok felhívják a tanulók figyelmét a véleménynyilvánítás jogszerű gyakorlásának fontosságára, és segítséget nyújtsanak azok érvényesítéséhez" - írta a PSZ.

A közleményben arról is írnak, szerintük a hatalom félelmét jelzi, hogy a rendőrség tegnap este Budapesten a diákok békés demonstrációján őrizetbe vett három tüntető diákot, akiket csütörtök hajnalban engedtek el. "A Pedagógusok Szakszervezete elutasítja az indokolatlan rendőri fellépést, s követeli a rendőrségi túlkapás kivizsgálását, a felelősség megállapítását! Nyilvános tájékoztatást kér a vizsgálat eredményéről és következményeiről" - tették hozzá.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Videó: erre az autóritkaságra még Londonban is lefagyott a forgalom

Videó: erre az autóritkaságra még Londonban is lefagyott a forgalom

Tölgyessy: Orbán letért a nyugati útról, és kiderül, megint rossz oldalra állt-e az ország

Tölgyessy: Orbán letért a nyugati útról, és kiderül, megint rossz oldalra állt-e az ország

Egy lebénult majomnak már visszaadták a járását, most emberekbe fecskendezik az újraprogramozott őssejteket

Egy lebénult majomnak már visszaadták a járását, most emberekbe fecskendezik az újraprogramozott őssejteket

A családi vagyonok könnyebb kezelését tárgyalja a parlament

A családi vagyonok könnyebb kezelését tárgyalja a parlament

Erőszakosan imádkozni akaró palesztinokat vettek őrizetbe Jeruzsálemben

Erőszakosan imádkozni akaró palesztinokat vettek őrizetbe Jeruzsálemben

Lady Gaga felbontotta a jegyességét

Lady Gaga felbontotta a jegyességét