szerző:
MTI

Idén a legtöbb feladatot az áfacsalás és az illegális cigarettakereskedelem adta az adóhatóságnak, de továbbra sem tűntek el a feketepiacról a hamis termékek és a postán érkező tiltott szerek – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2013-as összegzéséből. Az adóhatóság hétfői közleményében az év legnagyobb leleplezéseit is összefoglalta.

Az adóhatóság és a rendőrség közösen leplezte le azt a bűnszervezetet, amely mintegy félezer céget bevonva adócsalást, költségvetési csalást, csalást, sikkasztást, csődbűncselekményt, számvitel rendjének megsértését és közokirat-hamisítást követett el. Sorra buktatták be a cégeket, ám helyükre nyomban új társaságok léptek, amelyek szintén rövid időn belül eltűntek.

Ezek a cégek főként őrzés-védelemmel, takarítással, munkaerő-kölcsönzéssel, szállítmányozással foglalkoztak, és több ezer munkavállalót alkalmaztak feketén, többnyire nem fizettek járulékot utánuk, bevételeiket pedig fiktív számlákkal ellensúlyozták. A bűncselekményekkel okozott kár több milliárd forintra tehető. 

A NAV nyomozói egy rajtaütés során csaknem egymillió doboz, azaz több mint 18 millió szál magyar és közösségi adójegy nélküli cigarettát foglaltak le 728 millió forint értékben Dunaharasztiban. Egy kamion rakteréből 8250 karton, a raktárból pedig további 82300 karton különböző márkájú cigaretta került elő. Ezzel a fogással együtt a 2013-ban felderített illegális cigaretta mennyisége meghaladta a 82 millió szálat. 

A nyomozók ellenőrzésein további két tonna finomra vágott dohány, másfél tonna egyéb fogyasztási dohány és ezer szál szivar is fennakadt. Egy alkalommal például az M5-ös autópálya lajosmizsei pihenőhelyén egy román utánfutós autóbusz átvizsgálásakor 23 karton magyar adójegy nélküli cigarettát, amfetamint, és 45 élő védett madarat találtak a pénzügyőrök.

Csaknem 800 millió forintos kárt okozott az államnak egy olajjal kereskedő bűnszervezet, amely mintegy 3 milliárd forint értékű ipari olajat forgalmazott. A szlovák és román gazdálkodóktól származó áru papíron egy bonyolult számlázási láncon futott keresztül. A közbeiktatott cégek egyike sem fizetett áfát, és olyan is volt, amelyik a fiktív számlák felhasználásával visszaigényelte az adót.

A csalók repceolajjal, gombokkal, sőt drágakövekkel is üzleteltek. Az okozott kár fedezetéül a hatóság 34 autót, 126 hektárnyi ingatlant és három bankszámlát zárolt mintegy 600 millió forint értékben.

A NAV közleményében a további példákat sorolva említést tett arról a szegedi gazdasági társaságról is, amely egyetlen, 12 milliárd 65 millió forint értékű fiktív számlával próbálta az áfát visszaigényelni, azonban ezt a pénzügyi nyomozók és az adóellenőrök megakadályozták.

A háttérben egy olyan közvetítői szerződés állt, amely Magyarország éves cukorfogyasztását meghaladó mennyiségű kristálycukor adásvételéről szólt. A nagykőrösi közvetítő fiktív számlája alapján egy szegedi kft. több mint 2,5 milliárd forint általános forgalmi adót próbált visszaigényelni – sikertelenül.

Az adóhatóság nyomozói Budapesten és Dél-Alföldön számoltak fel egy-egy mosószer-hamisító üzemet. A két ügyben összesen 4,5 tonna hamis mosóport, több mint 32 ezer liter folyékony mosószert, másfél ezer doboz hamis vízlágyítót, több ezer kilogrammnyi alapanyagot és a gyártáshoz használt eszközöket, csomagolóanyagokat foglaltak le.

A pénzügyőrök egy Argentínából érkező csomagban folyékony kokainba áztatott gyermekruhákat találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában. Hegyeshalom közelében pedig egy Ausztria felé tartó bolgár személygépkocsiból csaknem 10 ezer régiség került elő, csaknem a 45 millió forint értékben.

Az antik tárgyak között a római korból származó ezüst pénzérmék, valamint egyéb pénz- és érmegyűjtemények, kora középkori bronzpipák, szíjveretek, plombák, súlyok, kések, ékszertöredékek, bronzkori nyílhegyek és egy feltehetően kelta kori kard volt. Ezen kívül világháborús kitüntetések, érdemrendek, sapkarózsák és díszgombok is előkerültek. A megtalált tárgyak kulturális javaknak minősülnek, ezért kivitelük engedélyköteles.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MÁV-sajtófőnök: Az utasok csak október 13-ig lesznek tüntetők

MÁV-sajtófőnök: Az utasok csak október 13-ig lesznek tüntetők

Egy fontos szakértői vélemény sikkadt el a veronai buszbaleset perében

Egy fontos szakértői vélemény sikkadt el a veronai buszbaleset perében

A gyenge forint miatt is érdemes lépniük a magyar hiteleseknek

A gyenge forint miatt is érdemes lépniük a magyar hiteleseknek

Minden utas rémálma valósult meg egy amerikai repülőgépen

Minden utas rémálma valósult meg egy amerikai repülőgépen

Tiborcz István elmerült a budai vendéglátásban, az Origo átjátszásánál bizonyított barátja segíti

Tiborcz István elmerült a budai vendéglátásban, az Origo átjátszásánál bizonyított barátja segíti

Több mint 330 gyerek lett rosszul egy hajdúsámsoni iskolában

Több mint 330 gyerek lett rosszul egy hajdúsámsoni iskolában