szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Új helyszínen, a Baross utca sétáló része a Kálvin tér és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár között tartotta meg a MostMi mozgalom a demonstrációját, miután a TEK váratlanul közölte, nem tüntethetnek a Pollack Mihály téren. Gyorsan, zökkenőmentesen zajlott le az egész.

1 2
Sorrend megfordítása

Már nem a laptop zenél

Hanem Láng Annamária és Vranik Krisztián.

Továbbra sincs nagy tolongás

A Baross utca sétáló részén egy laptopról szól a "roppant európai, elektronikus" zene. A résztvevők száma 150-200 körül lehet, legalábbis egyelőre.

A szervezők továbbra sem értik

Takács Bori, a rendezvény egyik főszervezője tudósítónknak azt mondta, délutánra sem árulta el nekik senki, miért tiltotta le hétfő reggel a TEK felszólítására a rendőrség a Pollack Mihály térre már jó ideje szervezett, bejelentett tüntetésüket. Azt mondta, csak a helyszínen maradnak, vonulni nem fognak, a program viszont marad ugyanaz, mint tervezték. A MostMi Facebook-csoport oldala szerint ez így néz ki:

Zene: Láng Annamária és Vranik Krisztián;
Az eseményt megnyitja Sárosdi Lilla, színész;
Beszédet mond Hans-Henning Paetzke, Magyarországon élő német író, műfordító, szerkesztő;
Takács Bori, a MostMi kezdeményezői kör tagja;
Közös éneklés: Incze Zsóka és a Magamnál Jobban kórus;

Kezdés előtt öt perccel még nincs tömeg

A Pollack MIhály térről a Baross utca sétáló részére űzött tüntetés kezdete előtt öt perccel tudósítónk még kevés embert látott az új helyszínen. Ismertebb tiltakozó csak Szabó Gábor "Tuareg" volt, aki amúgy azt ígérte, minden ilyen megmozduláson ott lesz. Amíg várja a tüntetés kezdetét, olvassa el a róla napokkal ezelőtt készült portrénkat.
1 2

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Szabadon utazhatnak a magyarok Csehországba és Szlovákiába, ha nem maradnak két napnál tovább

Szabadon utazhatnak a magyarok Csehországba és Szlovákiába, ha nem maradnak két napnál tovább

Beszáll a Budapest Bank a Mészáros-féle gigabankba

Beszáll a Budapest Bank a Mészáros-féle gigabankba

Mit kell tudni, ha nyaralót vásárolna lakáshitellel, csokkal vagy Babaváróval?

Mit kell tudni, ha nyaralót vásárolna lakáshitellel, csokkal vagy Babaváróval?