szerző:
hvg.hu

A szokásoktól eltérően nem a miniszterelnök felszólalásával kezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Helyette kiderült, már a külpolitika is megkapta a nemzeti jelzőt, a kormány szerint Simicska nem fenyegette Orbánt, és nem zajlik semmiféle bandaháború. Az MSZP felállította a Jobbik-frakciót Schweitzer emlékére. Megszavazták a kéthetes parlamenti ülési rendet.

1 2 3 4
Sorrend megfordítása

Rogán: szerencse, hogy nem volt "Yes, Sir"

Rogán Antal feltette a kérdést, mi lett volna, ha a baloldal tanácsa alapján vitték volna a külpolitikát. Ebben az esetben szerinte "Yes, Sir" módon fejet hajtottak volna az amerikai nagykövetség kitiltási botrányára.

©

Meglepő, de igaz

Hogy a KDNP egyetért a kormány külpolitikájával.

Az akciótervet hiányolja az MSZP

Az MSZP-s Tóth Bertalan a külpolitikai akciótervet hiányolja, amit tavaly év végén ígért meg a kormány az ötpárti egyeztetésen. A Szijjártó által elmondottakkal egyébként egyet tud érteni, de félő szerinte, hogy a külpolitikát a belpolitikai céljaira használja. Az MSZP ilyen egyeztetésekben nem akar részt venni.

Schiffer: Kelet-Európa a szövetségesünk

Schiffer András abban egyetért, hogy béke legyen Ukrajnába, de Magyarországnak nyilvánvalóvá kell tennie, hogy mit gondol az orosz aggresszióról. Az LMP frakcióvezetője szerint az első számú stratégiai szövetségesünk Kelet-Európa és Dél-Európa.

Orbán is a parlamentben ül

Csak éppen nem szólal fel napirend előtt.
©

Budapestet most diplomáciai nagyüzem jellemzi

Szijjártó Péter ad értékelést a külügyi helyzetről. Mint a külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a változások nem a stabilitás irányába mutatnak, hanem gyorsulnak, ezért Magyarországnak kihívásokkal kell szembenéznie. Budapestet most diplomáciai nagyüzem jellemzi, merthogy Szijjártó szerint gyorsnak kell lenni.

A külügy célja a következő:

  1. Stratégiai partnerség megerősítése Németországgal
  2. Tovább javítsa a szövetséges, partneri viszonyt az USA-val
  3. Béke legyen Ukrajnában
  4. Pragmatikus, partnerségen alapuló együttműködés Oroszországgal

Egyperces néma felállás

A januárban elhunyt Lasztovicza Jenő képviselőre emlékeztek meg.
©

Kezdődik az ülés

A képviselők lassan megtalálják helyeiket.

Putyintól Habonyig

Putyin jön, atom megy?  – kérdezi majd Szél Bernadett Lázár Jánostól, az igazságügyi miniszternek pedig arra kell válaszolnia, hogy Habony Árpádnak miért jár közjogi tisztségviselői igazolvány

De helyette ott van Szijjártó

A napirend előtti felszólalásokat Szijjártó Péter kezdi, aki a külügyi helyzetről ad tájékoztatást. A KDNP-s Harrach Péter az elmúlt két hónapró, az MSZP-s Tóbiás József a magyar valóságról, Schiffer András a két Magyarországról, Rogán Antal pedig közös dolgainkról értekezik. A jobbikos Sneider Tamás felszólalásának címe: „nyugdíjas éveink, közösen”.

1 2 3 4

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Meghalt az ember, aki sokat tett azért, hogy az ön számítógépe is nagyobb biztonságban legyen

Meghalt az ember, aki sokat tett azért, hogy az ön számítógépe is nagyobb biztonságban legyen

Néha önmagát is meglepi, ahogy viselkedik? Ezt érdemes tudnia titokzatos énjéről

Néha önmagát is meglepi, ahogy viselkedik? Ezt érdemes tudnia titokzatos énjéről

A kormány tárgyalt, de nem döntött a Budapest Bank privatizációjáról

A kormány tárgyalt, de nem döntött a Budapest Bank privatizációjáról

Furcsa dolgok történnek a magyar autóiparban

Furcsa dolgok történnek a magyar autóiparban

Annyi áramot termeltek a szélturbinák, amennyit el sem tudtak volna használni a skótok

Annyi áramot termeltek a szélturbinák, amennyit el sem tudtak volna használni a skótok

Akár két órát is késhetnek a vonatok a balatoni és a székesfehérvári vonalon

Akár két órát is késhetnek a vonatok a balatoni és a székesfehérvári vonalon