szerző:
hvg.hu

A különböző cégek lobbiérdekei miatt hoztak rengeteg jogszabályt, az állam nem tud nem alá-fölé rendeltségi viszonyban kommunikálni az egyes szakmákkal, és kapkodva valósítják meg az uniós projekteket, hogy minél előbb elköltsék a pénzt - ezt is mondta Lázár János június elején a szekszárdi építési fórumon.

Újabb részletek derültek ki a "Lázár János őszödi beszéde" néven elhíresült június 8-i szekszárdi beszédből. Az újabb részleteket Berkecz Balázs, az együtt politikusa tette közzé a blogján, és ezekben az olvasható, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy "az államapparátusból egy értelmes gondolat nem jött ki, hogy mit kellene csinálni", ezért "tulajdonképpen egy puccs szervezésében" van az építésügyi bürokrácia leépítésével kapcsolatban.

"Nehogy azt gondolják, hogy ez a jogszabálytömeg, amiben élünk az véletlenül jött létre. Én azt tanultam meg egy év alatt, amióta miniszter vagyok, hogy ezeken a jogszabályokon keresztül érdekcsoportok érvényesítik a saját maguk szempontjait" – mondta Lázár, aki arról beszélt, hogy ebből a szempontból még a törvények a legtranszparensebbek, de a kormányrendeletek és végrehajtási rendeletek hemzsegnek az ilyen intézkedésektől.

©

Lázár elmesélt egy történetet, hogy megkérdezték, kistéglából miért nem lehet kéményt építeni, három éve ugyanis a Fidesz-kormány hozott egy olyan szabályt, hogy csak két meghatározott típusból lehet kéményt építeni. "Hogy ez miért van? És két napi nyomozás után megtudtam, hogy ki volt az a két külföldi cég, akik ezt a jogalkotásban elérte. A pofámról égett le a bőr, a föld kinyílt a lábam alatt, hogy ilyen pofátlanságra képesek vagyunk. Ez valamikor 2011-12-ben történt. Pontosan ezen a jogszabályi szinten történnek izgalmas dolgok adott esetben, amire már mindenki legyint, mert a miniszter sohasem olvassa el, amikor aláírja, félreértés ne essék, mert ez nem az ő szintje" – mondta Lázár.

A miniszter hozzátette, a jogszabályok tele vannak érthetetlen mondatstruktúrákkal, érthetetlen szövegekkel, amelyek emberi fogyasztásra teljességgel alkalmatlanok. "Ez is részben az említett kapkodásnak az eredménye, de van szándékoltság is: tehát a szavak mögött nagyon komoly szándékok rejlenek" – mondta.

Lázár azt mondta, szerinte hatalmas károkat okoz, hogy nem az épül, amit meg akarnak építeni, hanem az, amit az európai uniós források lehetővé tesznek, és bár ő dönt az uniós források kiosztásáról, mégis összecsapva és kapkodva dolgoznak. "Ezt most nagyon elkapkodtuk. Most az volt a legfontosabb feladat, hogy a pénz ki legyen tolva, de a következő 7 évben nem ezt szeretnénk" – mondta.

Lázár elmondta, hogy miután egy törvénybe azt írták bele, hogy egy beruházásnál 15 százalékot lehet terület kisajátításra, vagy egy terület megszerzésére fordítani az uniós forrásból, ezért mindenhol a 15 százalékot költötték erre a kevesebb helyett, akár manipulálták is a számokat. "És ez mindenütt az autópálya minőségéből vett el adott esetben, vagy az építésből, de ugyanabból a kasszából ment" – mondta Lázár.

A miniszter felszólalt az ellen is, hogy szerinte nincs meg az együttműködési kultúra az állam és a kormány oldaláról, nem tudnak nem alá-fölé rendeltségben, vagy kiszolgáltatottságban együtt dolgozni a szakmákkal.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Alkotmánybírósághoz fordul az autóklub a biztosítók új díjszabásai miatt

Alkotmánybírósághoz fordul az autóklub a biztosítók új díjszabásai miatt

Felcsúti kapcsolatokkal büszkélkedő cég szerezte meg az ország legjobb kőbányáját

Felcsúti kapcsolatokkal büszkélkedő cég szerezte meg az ország legjobb kőbányáját

Hogyan érvényesítsük az akaratunkat a munkahelyen? Íme 4 tipp!

Hogyan érvényesítsük az akaratunkat a munkahelyen? Íme 4 tipp!

Nemzőképtelen férfiaknak szóló nemzeti programon dolgoznak Káslerék

Nemzőképtelen férfiaknak szóló nemzeti programon dolgoznak Káslerék

Fátyolviselés miatt nem fogadott be egy apácát egy francia idősek otthona

Fátyolviselés miatt nem fogadott be egy apácát egy francia idősek otthona

Dobszay János: Felkészült...

Dobszay János: Felkészült...