szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A parlament hétfői ülésén dönthetnek a magáncsőd bevezetéséről, biztonságos országgá minősíthetik Szerbiát menekültügyi szempontból, valamint elfogadhatják azt a javaslatot is, melynek köszönhetően azt a munkavállalót, aki maga mond fel, három hónapra kizárnák a közmunka-programból. És akkor Gyurcsány családi cége (Altus Zrt.) elleni fellépésről még nem is beszéltünk.

Most érkezett

Kicsikről és nagyokról beszélt az LMP és Lázár

Sallai R. Benedek (LMP) a vidékfejlesztési pályázatokról érdeklődött, amire Lázár János azt felelte, hogy a Brüsszel elfogadta azokat, és annak értelmében a támogatások nyolcvan százaléka kerülhet a kis- és középvállalkozásokhoz és a nagyokhoz csak a maradék.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3

Jobbik: A kormány szegénységi bizonyítványa

A Szegény kórház a József nádor téren nemrég kezdte meg a "működését", ennek révén akarják felhívni a figyelmet az egészségügy helyzetére – közölte a jobbikos Lukács László. Miként akarják kijavítani szegénységi bizonyítványukat? Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint 500 milliárd forint épült be egészségügyi fejlesztésekbe. A kórházi infrastruktúra még a II., sőt az I. világháború előtt épült ki, így van mit javítani rajtuk. Minden kórházra szükség van – hangsúlyozta Lázár. Hozzátette: megkezdődött az egészségügyben dolgozók bérreformja. Hogyan lépünk tovább, ez a kérdés – közölte Lázár, ám az ellenzéki képviselő szerint elégtelenre vizsgázott ezen a téren a kormány. A miniszter azzal jött, hogy a kormány a jövőben a háziorvosi szolgálatot meg szeretné erősíteni.

Vannak-e tudatmódosító jövedelmek?

Az azonnal kérdések sorát Burány Sándor (MSZP) nyitotta azzal, hogy vannak-e tudatmódosító jövedelmek. A jegybank vezetői nem restellnek mellékállást elvállalni, de új jelenség, hogy elfelejtik bevallani, holott erre törvény kötelezi őket. Matolcsy György és helyettese mintegy 26 millió forintról feledkeztek el. Az ügyészség szerint az összegek a saját tudatukban nem jelentek meg. Legfőbb ügyész úr, hogy van ez? Polt Péter válaszában elmondta, az ügyben az V.-XIII. Kerületi Ügyészség járt el. A határozat, amelyben elutasították a feljelentést, valóban ezt a mondatot tartalmazva, arra utalva, hogy nem volt szándékos az, amit elkövettek, így a bűncselekmény nem valósult meg. Burány azt felelte, vicces, hogy van az a pénz, amely a tudatban nem jelenik meg. Ugyanakkor a módosított vagyonnyilatkozat szerint a mellékjövedelem egy részét megtartotta, a másikat elutalta. Polt viszonválaszában leszögezte, ez jogdogmatikai kérdés. Tudta az elnök és alelnök, hogy a jövedelem valahonnan származik, de jóhiszemű volt annak egy részének megtartásában és a másik rész elutalásában. Ha a módosított vagyonnyilatkozat alapján újabb feljelentés érkezik, az ügyészség kivizsgálja – tette hozzá a legfőbb ügyész.

A gázellátás miatt aggódik a Jobbik

A jobbikos Kepli Lajos azt kérdezte a külgazdasági és külügyminisztertől, hogy minden eddiginél rosszabb kilátások lesznek-e Magyarország energiaellátásában, mivel a fejlesztések nem történtek meg. Az EU miért akadályoz meg minden olyan tervet, ami alapján délről jönne a gáz hazánkba? Van-e elég érdekérvényesítő képessége az országnak? Szijjártó Péter megköszönte a kérdést, a gázszükséglet 85 százalékát Oroszországtól szerezzük be. "Délről blokád alatt vagyunk" – fűzte hozzá. "Sem Horvátország, sem Románia nem csinálta meg azokat a fejlesztéseket, ami révén a kétirányú gázáramlás biztosított lenne" – mondta Szijjártó. 2019 után az oroszok megszüntetnék az Ukrajnán keresztüli gázszállítást – folytatta. Kérdés, hogy ez a helyzet Közép-Európa vagy Európa felelőssége-e. A miniszter szerint az utóbbié. Össze kell kötni magunkat Törökországgal a gázellátás biztosítása érdekében. Egy stratégiai gázvezetékre szükség van a térségben. "Ez újabb bizonyíték Európa kétarcúságára" – közölte Kepli Lajos. Hiányolta, hogy nem tudni, a kormány mikor csap az asztalra Brüsszelben. Ezért nem fogadta el a választ. A képviselők többsége viszont igen.

©

Gőgös: A földpályázatokkal életeket tettek tönkre

"Van-e legalább lelkiismeret-furdalásuk a tönkretett életek, a vágóhídra küldött értékes tenyészállatok miatt?" címmel Gőgös Zoltán, a Magyar Szocialista Párt képviselője következett. A politikus az NFA egyik földpályázatának következményeit ecsetelte, amikor egy zirci állattenyésztő cég sorsáról számolt be. Csalás és hazugság, ez jellemzi az állami földek hasznosítását – összegezte Gőgös, és arra volt kíváncsi, hogy az NFA megyei vezetői vagy feletteseik a felelősek-e. Bitay Márton, a földművelésügyi tárca államtitkár azt felelte, pontosan kellene fogalmaznia a képviselőnek, ha csalásokról beszél. Hangsúlyozta, a korábbi egy nagy cég helyett most tízen gazdálkodnak a kérdéses területen. Az országgyűlés nagy többséggel elfogadta ezt a választ.

Éhes oligarcha vizesvébével és olimpiával álmodik?

Az LMP részéről Ikotity István arra hívta fel a figyelmet interpellációjában, hogy a vb-re való készülésben a beruházásoknál nem számít a műemlékvédelem és a természetvédelem sem. A törvénymódosításokkal megágyaznak a korrupciónak is – hangsúlyozta. A Simicska utáni korszak oligarchái már gyülekeznek – utalt Garancsi István cégének, a Market Zrt.-nek a nyertességére. A miniszterelnök másik barátja, Mészáros Lőrinc sem marad ki – hozta fel Ikotity. Fónagy János államtitkár a jó szándékú és támogató szavakat megköszönte. Az idő rövidségét hozta fel arra, hogy a beruházás megvalósulása érdekében speciális törvénymódosítást kellett végrehajtani. Hozzátette: az árvízvédelemre igen is gondoltak, s nem fordul majd elő az, hogy zsákokkal kell a víz útját eltorlaszolni. Az ajánlatok közül – folytatta – a legjobb árat adó társaságot választották. Ikotity szerint minden egyes forintnak megvan a helye, és arra nem kapott választ, hogy mi tette lehetővé azt, hogy úgy kössenek szerződést, hogy az erre feljogosító kormányhatározat később született meg. Nem fogadta el a választ a képviselő, de a plenáris ülésen lévők többsége igen.

Novák: Orbán és a Fidesz hadilábon áll az internettel

Novák Előd (Jobbik) azt kérdezte a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy egyetért-e azzal, hogy egy alapszintű internetszolgáltatás térítésmentesen illessen meg minden magyar állampolgárt. XXI. századi mozgalomként nem értjük a XX. századi pártokat. Orbán Vikor egyáltalán tud internetezni? Ezt korábban kérdezte Novák, és szerinte nem meglepő, hogy a Fidesz hadilábon áll az internettel, amelyet nem megadóztatni kell, hanem mindinkább elterjeszteni. Szélessávú internethasználat terén Magyarország az utolsók között van Európában. Kara Ákos államtitkár közölte, internetadó nincs, és nem is lesz. "Az ingyenes internet költségeit a reklámadó nem fedezné" – jelezte annak mértékét az államtitkár. Ezt a választ a jobbikos képviselő nem, de az országgyűlés elfogadta.

CT-vizsgálat egy kamionban

Miért áll üresen a tatabányai Szent Borbála kórház hónapok óta megépített új pavilonja? – kérdezte a szocialista Lukács Zoltán. A műszaki átadás nyolc hónapja megtörtént, azóta semmi nem történt. A képviselő szerint a közbeszerzéseknél támadtak gondok, a Fideszhez közel álló hiénák szeretnének pénzhez jutni, ezért áll minden. A CT-vizsgálatokat egy kamionban végzik el. Kik a felelősek ezért? – tudakolta. Rétvári Bence államtitkár szerint nem volt mindig úgy, hogy a Parlamentben egészségügyi fejlesztésekről beszéltek. A kormányzat hatvanmilliárdból most váltotta meg a kórházak adósságait. A tatabányai kórház megfelelő ellátottsággal rendelkezik. Mintegy négymilliárd forintot kapott az intézmény fejlesztésre. A kivitelezés 2013-ban kezdődött el, felvetődtek olyan munkálatok, amelyekre kiegészítő közbeszerzéseket kellett lefolytatni. Idén szeptember végén kezdődhet meg a kórházban a gyógyító tevékenység. Lukács erre azt reagálta, hogy a kérdésre nem kapott feleletet, és arra sem, hogy ki a felelős az áldatlan állapotokért. Nem fogadta el az államtitkári választ, az országgyűlés azonban igen.

"Meddig bünteti még a paksiakat a kormány?"

"Mi lesz az atomerőmű sorsa? Meddig bünteti még a paksiakat a kormány?" – érdeklődött a jobbikos Kepli Lajos a napirend előtti felszólalásában. Az atomerőmű helyzete bizonytalanná vált köszönve annak, hogy Lázár János szerint a jelenlegi vezetés iránt nincs meg a kellő bizalom. A miniszterelnökségről szivárgott ki az a rémhír is, hogy nyolcszáz embert elküldenének, ami katasztrofális lenne – közölte Kepli. Hangsúlyozta, a dolgozókat bizonytalanságban tartják. Az ellenzéki politikus szerint a kormány nincs is felkészülve Paks 2. megépítésére. A kormány nevében Aradszky András államtitkár válaszolt. "Az harminc éve üzemelő atomerőmű sorsa egyértelmű, négy blokk működését meghosszabbították a hatóságok. A Paks 2. révén pedig továbbra is lesz az embereknek munkája. A kormány létrehozta a Társadalmi Tanácsot a térség 41 települése számára, érdekeik képviseletére."
1 2 3

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!