szerző:
MTI/hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fideszt kihozta a sodrából, hogy nincs bűnös a vörösiszap-katasztrófánál, és Hagyó Miklós is csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Leliberálisozták a bírói függetlenséget.

A Fidesz vitát kezdeményez az Országgyűlés igazságügyi bizottságában az igazságszolgáltatásról a Hagyó-ügyben és a vörösiszap-katasztrófa ügyében született ítéletekkel kapcsolatban – jelentette be Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus azt mondta: az embereket joggal háborítja fel a tíz halálos áldozattal járó vörösiszap-katasztrófa ügyében hozott felmentés, csakúgy mint a fővárost 2010 előtt "irányító maffia főnöke", Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ügyében a felfüggesztett szabadságvesztés. (A vörösiszap-perben mind a 15 vádlottat felmentette első fokon a bíróság, az ügyészség ugyan nehezményezte a döntést, a bíróság azzal védekezett, nem azokat vádolta meg az ügyészség, akiket kellett volna.)

A Fidesz az igazságszolgáltatással kapcsolatban tiszteletben tartja "a bírói függetlenség liberális követelményét", de az átláthatóság és elszámoltathatóság demokratikus követelményeinek is érvényt kíván szerezni – fejtette ki Németh Szilárd. Kérdésre válaszolva elmondta: ha szükséges, a parlamenti bizottságban lefolytatandó vitára meghívják az igazságszolgáltatás vezetőit, és szólt arról is, hogy törvénymódosításra is sor kerülhet.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Duma Aktuál távoktatás: A növények talajjal táplalkoznak, és van, amelyik télen csúnya

Duma Aktuál távoktatás: A növények talajjal táplalkoznak, és van, amelyik télen csúnya

Havazással és faggyal indul a hét

Havazással és faggyal indul a hét

Dárdai Pál utánpótlásedzőként visszatér a Herthához

Dárdai Pál utánpótlásedzőként visszatér a Herthához