Habony megint letagadta, hogy közszereplő lenne

Habony megint letagadta, hogy közszereplő lenne

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Az Ítélőtábla megszüntette a Habony Árpád által az Index ellen indított pert, de Habony a tavalyi fellebbezésével minden szinten tagadta, hogy közszereplő lenne.

A Fővárosi Ítélőtábla formai okora hivatkozva megszüntette a Habony Árpád által az Index ellen indított pert, amelyet a kormány rejtélyes tanácsadója tavaly júliusban indított a lap ellen, és amelyben szeptemberben az első fokú ítélet kimondta, hogy Habony közszereplő. Orbán bizalmasa ezután fellebbezett az ítélet ellen, de az Ítélőtábla szerint kicsúszott a határidőből, ezért megszüntették a pert.

Habony azért kezdett pereskedni, mert sérelmezte, hogy a lap a beleegyezése nélkül közölt róla egy videófelvételt, ahogy az Andrássy úton sétál. A fellebbezés szerint pedig a bíróság tévesen állapította meg, hogy a kormány vagy ő elismerte volna, hogy részt vesz a kormányzati kommunikáció kialakításában, mert nem áll jogviszonyban egyetlen kormányzati szervvel vagy személlyel sem, közfunkciót nem tölt be, politikusnak nem minősül, közéleti tevékenységet nem végez.

©

Habony szerint az Index felvételén látható szituáció semmiképp sem tekinthető közszereplésnek, illetve korábbi ítéletekre hivatkozott, amelyek szerint a fellépésnek, melynek során valakiről az engedélye nélkül is lehet felvételt készíteni, "a közéletben kell megtörténnie politikai, társadalmi, kulturális stb. tevékenység kifejtése során abból a célból, hogy a nyilvánosság vállalásával a személy valamit közvetítsen mások felé". Ezek alapján neki szerinte "soha nem volt közszereplése, így eddig egyetlen élethelyzetben sem volt közszereplőnek tekinthető".

Habony szerint a Fővárosi Törvényszék azt is tévesen állapította meg, hogy ő maga is arccal a nyilvánosság elé lépett, holott a Blikk volt főszerkesztője, Murányi Marcell 2014-es könyvében azt felidézte, hogy Habony Árpád két évvel korábban maga szivárogtatott információkat a lapnak a szakításáról.

Habony azt is tagadta, hogy az Index felvételén szereplő Mercedes az övé lenne, bár nem sokkal korábban annak volánjánál fotózták le.