szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jól haladnak az LMP és a Fidesz közötti egyeztetések az Alkotmánybíróság üres helyeinek feltöltéséről, Lenkovics Barnabás mandátumát meghosszabbítanák, és a kormányhoz nem kötődő jelöltek is kerülhetnek a testületbe. Mindezt azonban felülírhatja, hogy Orbán Viktornak még jobb a mostani csonka, többségében Fidesz-barát bírákból álló testület.

Kétharmad híján a Fidesz csak az LMP asszisztálásával tudja a betölteni a hiányzó alkotmánybírók és a testület elnökének helyét. Fideszes vélemények szerint a pártnak muszáj lenyelnie az LMP-s békát, de olyanok is vannak, akik szerint Orbánnak a csonka és kormánypárti kötődésű Alkotmánybíróság tetszene jobban – írta a VS.hu.

A 15 fős testületben először Paczolay Péter korábbi elnök tavalyi távozásával üresedett meg egy hely, Kiss László mandátuma idén márciusban jár le. Áprilisban további két bíró, Lévay Miklós és Lenkovics Barnabás jelenlegi elnök távozása várható, mivel megbízatásuk lejár. Három új tagról és egy elnökről kell tehát döntenie a parlamentnek, mégpedig kétharmados többséggel. (Az Alkotmánybíróságról, a tagokról minden hátteret megismerhet a HVG március 26-i írásából)

A Fidesz tavaly még készen állt a tárgyalásokra valamennyi ellenzéki párttal, az MSZP és a DK azonban azóta közölte, hogy nem vesz részt a jelölésben, sem pedig az ahhoz vezető egyeztetéseken, mert nem akar asszisztálni egy antidemokratikus folyamathoz. A Jobbik pedig ragaszkodik saját jelöltjéhez, aki a Fidesz számára elfogadhatatlan Morvai Krisztina EP-képviselő.

Így maradt az LMP, amely komoly feltételeket szabott az egyeztetéshez: sem pártkatonát, sem a kormánypártok felé elkötelezett jelöltet nem támogat, csak olyanokat, akiknek a jogállami elkötelezettsége vitathatatlan.

A kis párt december óta 17 jogászt ajánlott a 4 helyre, a Fidesz jelöltjeit pedig több ízben megtorpedózta. A lap úgy tudja, az elmúlt hetekben mégis sikerült megegyezni négyből három hely sorsáról. Az egyik jelölt Szabó Marcel, az alapjogi biztos jövő nemzedékekért felelős helyettese, a másik Marosi Ildikó, a Kúria közigazgatási és munkaügyi kollégiumának bírája, Lenkovics ügyében pedig arról állapodtak meg a felek, hogy meghosszabbítják alkotmánybírói mandátumát. Lenkovics hosszabbításába azzal a feltétellel ment bele az LMP, hogy akkor viszont Horváth Attila jogtörténész, az ELTE és a PPKE oktatója ne jöjjön, mert ketten együtt már túl soknak bizonyulnak az ellenzéki párt számára.

Az elnök személyében nincs vita a lap tudomása szerint: mindkét párt azt szeretné, ha a jelenlegi elnökhelyettes, Sulyok Tamás vezetné az Alkotmánybíróságot.

©

A lapnak nyilatkozó fideszesek többsége szerint a párt a nemzetközi bírálatok miatt nem teheti meg, hogy a jogállamiság fölött őrködő testület sokáig csonkán, sőt elnök nélkül működjön, így a Fidesznek "le kell nyelnie az LMP-s békát". Volt olyan kormánypárti forrás azonban, aki nagy tétet tenne arra, hogy nem lesz semmi a Fidesz–LMP-megállapodásból, mert még a rosszul festő csonka testület is kedvezőbb Orbán Viktornak, mint ha a párthoz nem kötődő új bírókkal pótolnák az üres helyeket.

Pártos vagy pártatlan bírák?

A még kétharmados többséggel rendelkező Fidesz 2010-től egyre több Fideszhez köthető emberrel töltötte fel az Alkotmánybíróságot. 2010-ben érkezett Balsai István, aki addig fideszes képviselő volt, Stumpf István kancelláriaminiszer volt az első Orbán-kormányban, Szalay Péter alkotmánybíró pedig sajtóperekben képviselte korábban a Fidesz több prominensét, köztük magát Orbán Viktort is. De ezzel nincs vége a listának: 2011-ben egy korábbi KDNP-s nagykövet, Dienes-Ohm Egon ülhetett be a testületbe, 2012-ben pedig a volt KDNP-s képviselő Salamon László.

 

 

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Windows 10-et használ? Így ellenőrizheti, önnél blokkolják-e az új nagy frissítést

Windows 10-et használ? Így ellenőrizheti, önnél blokkolják-e az új nagy frissítést

Májusban már kezdtek használt autókat nézegetni a magyarok

Májusban már kezdtek használt autókat nézegetni a magyarok

Kulka János és Csákányi Eszter is szerepelni fog egy ingyenes, online előadásban

Kulka János és Csákányi Eszter is szerepelni fog egy ingyenes, online előadásban