szerző:
hvg.hu

Örül Szijjártó minisztériuma, hogy több fontos meghívott – állítólag az Orbán-kormánynak szánt üzenetképpen – kihagyta a magyar külügy 1956-os fogadását, de egy másik, konkurens rendezvényen az 56-os hősökre emlékeztek. De azt nem árulják el, hányan (nem) jöttek el a szerintük kifejezetten emelkedett hangulatú eseményre.

"Minden olyan megemlékezésnek örülünk, amelyen az '56-os hősök előtt tisztelegnek” – ez a Külgazdasági és Külügyminisztérium hivatalos véleménye arról, hogy Washingtonban a magyar nagykövetség által szervezett hivatalos gálavacsora helyett inkább egy alternatív rendezvényen jelentek meg az amerikai külügyminisztérium munkatársai, illetve a Magyarország szempontjából fontos diplomaták közül többen.

Ez utóbbit Charles Gati, a Johns Hopkins egyetem professzora, Thomas Melia, a külügyminisztérium egykori helyettes államtitkára és Simonyi András, egykori washingtoni nagykövet szervezte, párhuzamosan Magyarország amúgy ilyen eseményekre/teendőkre felkent nagykövetségével. A jobb híján Facebookon publikáló Népszabadság szerint az amerikai külügyminisztérium ráadásul kiszivárogtatta, hogy többen, így Victoria Nuland külügyi államtitkár azért maradtak távol a követségi fogadástól, mert nem akarták, hogy úgy tűnjön, megjelenésükkel támogatják az Orbán-kormány politikáját.

Erről is kérdeztük Szijjártó Péter tárcáját, de erre az egyértelmű diplomáciai üzenetre nem voltak hajlandóak reagálni. E helyett leszögezték, hogy a magyar nagykövetség rendezvénye „köszönhetően az ott megjelenteknek '56 hőseihez méltó, emelkedett hangulatú esemény volt, középpontban az '56-os eszmékkel, a szabadsággal, és az idegen hatalmaknak történő ellenállással” – utóbbi így, többes számban.

Hogy egészen pontosan kik voltak az emelkedett hangulatot kihagyó meghívottak, az sem derült ki, mert a minisztérium sajtóosztálya erre a kérdésünkre is inkább (diplomatikusan?) hallgatott.

Emelkedett hangulat Washingtonban, az idegen hatalmaknak való ellenállás szellemében
©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt a lista: ezek most a legütősebb androidos telefonok

Itt a lista: ezek most a legütősebb androidos telefonok

Hatalmasat villant egy meteor az amerikai égbolton, és pont felvették

Hatalmasat villant egy meteor az amerikai égbolton, és pont felvették

„Több órát is képes vagyok virtuális valóságban tölteni”

„Több órát is képes vagyok virtuális valóságban tölteni”

20 perc játékmenet: ilyen mozgásban a Diablo 4

20 perc játékmenet: ilyen mozgásban a Diablo 4

Írországból jöttek, mesterségük címere a bioetanol, ebből lettek milliárdosok

Írországból jöttek, mesterségük címere a bioetanol, ebből lettek milliárdosok

Hongkongi tüntetések: megbénult a város közlekedése

Hongkongi tüntetések: megbénult a város közlekedése