Dúró Dóra még nem dolgozta fel, hogy férjét kirúgták a Jobbik frakciójából

Dúró Dóra még nem dolgozta fel, hogy férjét kirúgták a Jobbik frakciójából

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Novák Előd szerint továbbra is el kell számoltatni Simicska Lajost.

„Rettenetesen nehezen. Nagyon nehezen. És nekem még ma sem sikerült. Nem tudom, hogy ezt fel lehet-e dolgozni, vagy meg kell tanulni ezzel együtt élni. Szerintem inkább az utóbbi" - ezt válaszolta Dúró Dóra, a Jobbik képviselője az ATV Magánszféra című műsorában arra a kérdésre, hogyan érintette lelkileg, hogy Novák Elődöt kitették a párt elnökségéből és parlamenti frakciójából.

Novákot június elején zárta ki frakciójából a Jobbik, és később képviselői mandátumáról is lemondott a jobbikos politikus. A kizárás előzménye, hogy Vona Gábor pártelnök a májusi tisztújító kongresszus előtt pár héttel jelentette be, éhogy l elnöki vétójával, és nem engedi, hogy az addig alelnök Novák Elődöt, Szávay Istvánt és Apáti Istvánt újraválasszák.  

Az ATV műsorában megszólal maga Novák Előd is, aki többek között arról beszélt, hogy jó viszonyt ápol a kuruc.info portállal, és hogy továbbra is el kellene számoltatni Simicska Lajost, hiszen „szétlopta az országot”.

Hozzászólások