szerző:
hvg.hu

Lázár szerint az oktatás legfőbb célja, hogy jó keresztényt és jó magyart neveljen a gyerekekből, a Független Diákparlament szerint azonban "az oktatás tartalmának valódi alapját kizárólag a tudomány képezi, mely konszenzuson, tényeken és racionalitáson alapul". Felszólították Lázárt, tartózkodjon az Alaptörvénybe ütköző kijelentésektől.

Közleményben reagált kedd hajnalban a Független Diákparlament Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közoktatásról szóló szavaira. Emlékezetes, Lázár november végén azt mondta, az oktatás legfontosabb szereplői az egyházi fenntartású intézmények, az oktatásnak pedig az lehet a legfőbb célja, hogy jó keresztényt és jó magyart neveljen a gyerekekből.

A diákparlament szerint Lázár János szavaiból az derül ki, hogy szerinte az oktatási rendszer alapja a kereszténység. A Független Diákparlament elhatárolódik a miniszter kijelentéseitől, és felszólítja, hogy haladéktalanul igazodjon Magyarország Alaptörvényéhez, melynek hetedik cikkelye alapján "Az állam és az egyházak külön működnek", illetve "Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához".

Az oktatás szereplőinek, a diákoknak joguk van olyan oktatási rendszerben tanulni, mely független minden felekezettől és vallási meggyőződéstől. Az intézményeknek és tanároknak pedig kötelességük ehhez igazodva oktatni.

Az oktatás tartalmának valódi alapját kizárólag a tudomány képezi, mely konszenzuson, tényeken és racionalitáson alapul. Bármilyen más alap Magyarország jelenlegi és jövőbeli társadalma számára káros és elfogadhatatlan.

– írták a diákok. Felszólították Lázár Jánost, hogy tartózkodjon az Alaptörvénybe ütköző kijelentésektől, és tartsa tiszteletben az ország jövőjét jelentő oktatás független és tudományos alapjait.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Különleges szerep eljátszására kérik Leonardo DiCapriót az oroszok

Különleges szerep eljátszására kérik Leonardo DiCapriót az oroszok

Háromszor kísérelt meg öngyilkosságot a börtönben a terrorizmussal vádolt Hasszán F.

Háromszor kísérelt meg öngyilkosságot a börtönben a terrorizmussal vádolt Hasszán F.

Lassan ázsiai tulajdonba kerül a Mercedes gyártójának negyede

Lassan ázsiai tulajdonba kerül a Mercedes gyártójának negyede

Nem az őserdők pusztulása, hanem országa hírneve miatt hőzöng a brazil elnök

Nem az őserdők pusztulása, hanem országa hírneve miatt hőzöng a brazil elnök

Az igen, talán Hamiltont is meglepte, milyen jól vezet Toto Wolff – videó

Az igen, talán Hamiltont is meglepte, milyen jól vezet Toto Wolff – videó

Nem volt pénzük, hát betörtek az ismerősükhöz

Nem volt pénzük, hát betörtek az ismerősükhöz