szerző:
hvg.hu

Körülbelül 15 millió forintba kerül a jeges árban megrongálódott tiszacsegei komp felújítása – olvasható a Dehir.hu-n. A köztévének a csegei polgármester azt mondta: volt, aki azt javasolta, hogy nevezzék el az újjászülető kompot Janinak.

Három hétig is eltarthat a tiszacsegei komp felújítása, amelyet múlt hétfőn sodort el a jeges ár, fedélzetén a Jani nevű éjjel őrrel együtt, akit végül honvédségi helikopterrel mentettek ki.

Megrongálódott a komp fedélzete és a gépház is. A hatalmas jégdarabok felszakították a gépház oldalát és elgörbítették a hajtókerék lapátjait. A fedélzet deszkáit ki kell cserélni – olvasható a hírportálon.

Az aknák szárazak viszont, tehát maga a komptest nem sérült annyira, hogy elsüllyedjen – mondta Lévai Zoltán, a komp üzemeltetője. A helyreállítása körülbelül 15 millió forintba kerül.

A komp elsodródása után négy nappal, körülbelül ötven kilométerrel lejjebb, a tiszaderzsi szűkületnél állt meg. Pénteken vontatta eredeti kikötőjébe egy jégtörő hajó. Tiszacsegére kedden érkezett meg az a csörlő, amellyel a kompot kihúzták a szárazra, hogy megvizsgálhassák.

A javításra az önkormányzat költségvetéséből csoportosít át pénzt, de számítanak vis maior támogatásra is. A tervek szerint március második felében fejezhetik be a felújítást. Ezután újra kell vizsgáztatni a járművet, hogy ismét szállíthassa az utasokat, autókat Tiszacsege és Ároktő között.

A köztévé is beszámolt a komp partra húzásáról. A tudósítás szerint Tiszacsegén a múlt héten új szólás született: sodródunk, mint Jani a komppal.

Szilágyi Sándor polgármester azt nyilatkozta, hogy a komp elszabadulása sok olyan embert is megérintett, akikre nem is gondolt. A hivatalba sok email érkezik, és volt, aki azt javasolta: nevezzék el a kompot Janinak. Hozzátette: vannak további kárai is az önkormányzatnak, a kikötőjük is sérült ugyanis.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Élet+Stílus

Ez már dráma: akcióshőst csináltak az őrjöngő Tiszán sodródó csegei komp őréből - videó

Nem volt menekvés Jani számára azon a kegyetlen, fagyos reggelen. A Tiszán végig vágtató jeges ár miatt papír módjára szakadt szét a csegei kompot rögzítő lánc, és akkor kezdődött az éjjeli őr igazi drámája. Valakit megihletett a Tiszacsegénél elsodródott komp és a rajta rekedt férfi története, akit honvédségi helikopterrel mentettek ki hétfőn.

Egy 400 négyzetméteres ház gyulladt ki a XVII. kerületben, egy idős nő meghalt

Egy 400 négyzetméteres ház gyulladt ki a XVII. kerületben, egy idős nő meghalt

A Sky elindít egy fizetős hírcsatornát, amin egy szó sem fog esni a Brexitről

A Sky elindít egy fizetős hírcsatornát, amin egy szó sem fog esni a Brexitről

Kivéreztetik a hivatalos pálinkafőzdéket a feketézők

Kivéreztetik a hivatalos pálinkafőzdéket a feketézők

#Godislove kampánnyal válaszolnak a Coca-Cola melegbarát üzenetére

#Godislove kampánnyal válaszolnak a Coca-Cola melegbarát üzenetére

Trump megint beindult: beteg embernek nevezte a képviselőház elnökét, majd magát dicsérte

Trump megint beindult: beteg embernek nevezte a képviselőház elnökét, majd magát dicsérte

A Csillagok háborúja-univerzum beszivárgott a világ legfontosabb szótárába

A Csillagok háborúja-univerzum beszivárgott a világ legfontosabb szótárába