szerző:
Szent-Iványi István

A jelen helyzetben a Paksról szóló referendum az utolsó esély az országnak. Vélemény.

Csaknem harminc éve már annak, hogy Budapest utcáin tízezrek skandálták az akkor népszerű, de ma is aktuális jelszót: "Népszavazást és demokráciát!". Ők a dunai vízlépcső esztelen terve ellen tiltakoztak és annak leállítását követelték. Népszavazás végül nem volt, de a vízlépcső tervéből kihátrált a hatalom, majd a demokrácia követelésének is kénytelen volt engedni.

Az embernek "déjà vu" érzése van, mert nagyon sok a kézenfekvő párhuzam a dunai vízlépcső és a Paks II. beruházás között. Mindkettő az energiatermelés elavult és kockázatos módja mellett kötelezte el az országot. Akkor is egy észszerűtlen gigaberuházás ellen tiltakoztak, amely az elaggott Kádár-rezsim jelképévé vált. Egy elavult technológiát, környezetpusztítást, az ország alávetettségét jelképezte a dunai vízlépcső terve.

A paksi új nukleáris erőmű építésének terve is sok sebből vérzik: kétséges a megtérülése, aggasztóak a biztonsági kockázatok (ezek az aggodalmak különösen felerősödtek a referenciaként szolgáló novovoronyezsi kísérleti reaktorok súlyos üzemzavara után), ismeretlenek a környezetterhelési következmények, a megállapodást és a kivitelezést övező titkolózás és átláthatatlanság miatt magasak a korrupciós kockázatok. Ezen okok bármelyike önmagában is elég kellene, hogy legyen a tervek alapos felülvizságálatához, ezek együttese pedig azok elvetéséhez. Pedig itt még nem értünk az ellenérvek végéhez: talán a legnyomósabb érv biztonságpolitikai és geostratégiai természetű: Magyarország függetlenségéről, önállóságáról és a világban elfoglalt helyéről szól.

Egy ország energiapolitikája soha nem csak gazdasági, hanem legalább annyira biztonságpolitikai kérdés is, amelynek mindig fontos geostratégiai összefüggései vannak. Ebből a szempontból akkor tekinthető egy ország energiabiztonsága garantáltnak, ha képes teljes egészében önmagát ellátni. Erre azonban a világ országainak csak kisebb része képes, Európában alig néhány. Ha erre az adott ország nem képes, akkor arra kell törekednie, hogy energiaellátása diverzifikált legyen, mind az energiaforrások, mind a beszerzési útvonalak vonatkozásában. Tehát akkor egészséges egy külső forrásokra ráutalt ország energiamixe, ha az energiaforrások sokfélék és ezek aránya kiegyensúlyozott. Fontos ügyelni arra, hogy a beszerzési útvonalak és országok tekintetében is ugyanez a sokféleség és kiegyensúlyozottság érvényesüljön.

Magyarország sajnos energiabiztonsági szempontból nagyon sebezhető ország. Nem csupán azért, mert energiaszükségletének jelentős részét importból szerzi be, hanem azért is, mert az import jelentős része Oroszországból érkezik és például a földgáz esetében ezt csak kis részben tudja pótolni más forrásokból az interkonnektorokon és a Baumgarten-vezetéken keresztül. Ebből a kiszolgáltatottságból következően már többször fordult elő komoly ellátási probléma Magyarországon, a legsúlyosabb krízis 2009 januárjában következett be. Erre a magyar kormány válasza a gáztározók vásárlása volt, amely alkalamas ugyan egy rövid ideg tartó (legfeljebb harmincnapos) krízis áthidalására, de érdemben az ország kiszolgáltatottságát nem csökkenti a szolgáltatóval szemben.

Az elmúlt huszonhét év kormányainak közös felelőssége (vagy ha úgy tetszik: felelőtlensége), hogy ennek a kiszolgáltatottságnak a felszámolására csak nagyon keveset tettek és a problémát érdemben nem oldották meg.

Vannak, akik úgy érvelnek, hogy a nukleáris kapacitások növelése közvetve csökkenti ezt a kiszolgáltatottságot, hiszen az energiatermelés az országon belül történik, tehát a külső függést csökkenti. Bizonyos körülmények között a nukleáris energia az ország energiafüggetlenségét, biztonságát növeli, tehát nem csak gazdasági, de biztonságpolitikai értelemben is célszerű.

 

©
Akkor mi is a baj a Paks II. nukleáris erőművi beruházással biztonságpolitikai és geostratégiai szempontból? Félretéve most a gazdaságossági, technológiai és korrupciós aggályokat, a legfőbb probléma abban áll, hogy meghosszabbítja és megerősíti a függésünket attól az országtól, amelytől az energiaellátásunk már eddig is túlzott mértékben függött.

Ez még akkor is problematikus lenne, ha nem Oroszországról lenne szó. Ezen a ponton azonban nem lehet eltekinteni attól, hogy milyen Oroszországról beszélünk. A putyini Oroszország agresszív, terjeszkedő politikát folytató ország, amelyik az energiaexportot nyíltan és bevallottan a külpolitikai célkitűzéseinek szolgálatába állította. Putyin már 2003-ban, a Gazprom megalakulásnak tizedik évfordulóján tartott beszédében világossá tette, hogy az energia az új orosz külpolitika egyik kiemelt eszköze, amelynek az orosz befolyásszerzés céljait kell szolgálnia. Az orosz vezetés ezt az eszközt már eddig is használta erre a célra, és nincs kétség afelől: amennyiben a vezetés érdekei ezt diktálják, bármikor a korábbinál lényegesen intenzívebb alkalmazásra is sor kerülhet.

A mai Oroszország a világpolitika egyik fontos, ámde kiszámíthatatlan szereplője. A céljai világosak és egyértelműek, az azonban homályos, hogy ennek érdekében meddig megy el, és mennyiben tartja magát a racionális viselkedéshez. Oroszország egyértelműen a hidegháború végén elveszített pozícióját szeretné visszaszerezni, azaz a bipoláris világrend restaurálásával az egykori társuralkodói posztját. Területet követel a békéért cserébe. Putyin 2015-ben, az ENSZ őszi ülésszakán tartott beszédében nem kertelt szándékait illetően: az egykori jaltai megállapodás előnyeit dicsérte és egy új, hasonló megállapodás szükségességét bizonygatta.

Az ajánlat lényege: amennyiben visszakapja korábbi befolyási övezetét és a világ más fontos kérdéseiben is számításba veszik az érdekeit, akkor nem fenyegeti a világ szerencsésebb felét, és kész békésen együttélni a többiekkel. De vajon mennyit ér a terjeszkedésre alapozott, imperialista szándékú hatalom ígérete? Meddig tartják magukat az adott szóhoz (arról most nem is beszélve, hogy mit szólnának ehhez a békesség érdekében beáldozott ukránok, grúzok, moldáviaiak, fehéroroszok és még sokan mások)? A történelmi tapasztalat ezen a téren nagyon keserű: gondoljunk csak a második világháború előtti "megbékélési politikára" (appeasement), a szégyenteljes müncheni egyezményre és következményeire. Az ilyen megállapodások mindig ideiglenesek és csak addig élnek, ameddig a diktatórikus fél nem érzi magát elég erősnek a megállapodás felrúgására.

Nem russzófóbia, hanem józan reálpolitika mondatja azt velünk, hogy a Paks II. megállapodás hazánkat egy kiszámíthatatlan, veszélyes, a nyugati világgal szemben kihívóként megjelenő Oroszországhoz köti hosszú távra, annak szolgáltatja ki az országot. A megállapodást nem Dosztojevszkijjel vagy Csajkovszkijjal, az orosz kultúra klasszikusaival, hanem a cári és sztálini imperialista örökséget nyíltan vállaló Putyinnal kötötte meg a magyar kormány.

A megállapodás sokféle kockázatot rejt magában. A szimbolikus térben a károk jelentős részét már elszenvedtük. Évről évre, a kelet-nyugati feszültségek tetőpontján is szívélyes, baráti találkozókra kerül sor Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin között. A két vezető egymásnak hízeleg és együtt ócsárolják a szövetségeseinket. Magyarországról máris olyan látszat keletkezett, hogy az ún. Putyin-koalíciónak a része, az orosz befolyásszerzés szálláscsinálója, az orosz érdekek hídfőállása. Ez a kár már megtörtént és biztonságpolitikai szempontból is van jelentősége, mert egyre kevésbé tekintenek ránk úgy valódi szövetségeseink, mint akire a nehéz időkben számítani lehet, és sajnos az is lehet, hogy mi is egyre kevésbé számíthatunk rájuk, ha megszorulunk.

A megállapodásból következik egy újfajta, anyagi természetű kiszolgáltatottság is. Az egyébként kedvezőtlen kamatfelárú tízmilliárd eurós orosz hitel harminc évig adósként teszi kiszolgáltatottá hazánkat a hitelezőnek. Ez a jelenlegi külföldi adósságállománynak több mint tíz százaléka, ami egyébként teljesen lenullázza, az elmúlt években elért szerény mértékű adósságcsökkentést, sőt a 2010-es szint fölé növeli az adósságállományt.

A legjelentősebb kiszolgáltatottság technológiai szintű. Az erőmű esetleges javítását, rendszeres karbantartását csak a Roszatom szakemberei tudják elvégezni, folyamatosan rájuk leszünk utalva. Egy elmélyülő kelet-nyugati krízishelyzetben bármikor megtagadhatják tőlünk ezt a szolgáltatást.

Ugyanez igaz a fűtőelemekkel kapcsolatban is. Az erőmű folyamatos működtetéshez szükséges fűtőelemekkel is ők látnak el minket. Ugyan nem elképzelhetetlen, hogy máshonnan szerezzük be a fűtőelemeket, de tudni kell, hogy ennek a reaktornak a szabványai eltérnek a nyugatiaktól, tehát ilyen típusú fütőelemek a szabadpiacon nincsenek, azt jelenleg csak a Roszatomtól lehet beszerezni.

A nukleáris erőművekkel kapcsolatos egyik legjelentősebb biztonsági kockázatnak ma a szakértők azt tartják, hogy kiberbiztonsági szempontból sérülékenyek, ki vannak téve a rosszindulatú kibertámadásoknak és a szoftverek meghekkelésének. Mivel ezek nagyteljesítményű reaktorok, az ország áramtermelésének várhatóan több mint a felét adják, egy üzemzavar az ország áramellátásában nagyon súlyos problémákat idézhet elő. Bármilyen szoftverrendszert használunk is, ez a probléma akkor is fennáll. Ám Paks II. esetében a tervek szerint orosz szoftverek vezénylik a működést és ez cseppet sem megnyugtató. Az eddigi kibertámadások mögött legtöbbször orosz hackerek álltak, magas kockázatot jelent, hogy számukra ismerős vagy éppen ismert szoftverfejlesztések lesznek a rendszerben.

A Paks II. beruházás megvalósítása a jelenlegi tervek alapján nagyon komoly nemzetbiztonsági kockázatokat hordoz. Magyarországot erős szálakkal köti a nyugati világ egyre agresszívabb kihívójához, a putyini Oroszországhoz. Ha a kelet-nyugati kapcsolatok tovább éleződnek, akkor Magyarország kiszolgáltatottsága elviselhetetlen mértékűvé válhat, míg mozgásszabadsága leszűkül, és akaratlanul is jobb esetben a senkiföldjén, rosszabb esetben a rossz oldalra sodródhat.

Nincs tehát egyetlen észszerű, a nyilvánosság előtt vállalható ok, amely Magyarországot erre a megkötött Paks II. megállapodásra kényszerítené. Nem véletlen, hogy a kormány kerüli a vitát és a nyilvánosságot, a megállapodás és a beruházás minden részletét titkosítja, és retteg a népszavazástól. A jelen helyzetben a referendum az utolsó esély az országnak. A népszavazásra azért van szükség, mert szemmel láthatólag már nincs más módja annak, hogy megóvjuk Magyarország függetlenségét és biztonságát ettől a minden fontos vonatkozásban káros és veszélyes tervtől.

A szerző a Liberálisok külpolitikusa.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Vadászruhás emberek kiirtottak egy falut Maliban

Vadászruhás emberek kiirtottak egy falut Maliban

Szigorítaná az iskolai szexuális felvilágosítást Dúró Dóra

Szigorítaná az iskolai szexuális felvilágosítást Dúró Dóra

Különleges repülőgép érkezik hétfőn Ferihegyre

Különleges repülőgép érkezik hétfőn Ferihegyre

Árva gyerekeket tanító kenyai tanár kapta az egymillió dolláros díjat

Árva gyerekeket tanító kenyai tanár kapta az egymillió dolláros díjat

Helikopterrel, egyesével mentik ki a bajbajutott norvég luxushajó utasait a viharos tengerről

Helikopterrel, egyesével mentik ki a bajbajutott norvég luxushajó utasait a viharos tengerről

Partot ért Norvégiában a bajba került turistahajó

Partot ért Norvégiában a bajba került turistahajó