370 millió ment el a várbeli ingatlanra, amit Zsidai 1670 forintos négyzetméteráron bérel

370 millió ment el a várbeli ingatlanra, amit Zsidai 1670 forintos négyzetméteráron bérel

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
Gergely Zsófia
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

370 millió közpénzbe fájt annak a várbeli ingatlannak a felújítása, amit Zsidai Zoltán Roy négyzetméterenként 1670 forintért bérel. Vagy 340 millióba, ugyanis a Budavári Önkormányzat kissé belezavarodott a számolásba. Közel két hónapba telt, de végül elárulták, mennyi pénz ment el a gasztrovállalkozó által üzemeltetett hotel-étterem-iroda-bolt-üzlet épületének felújítására.

Még március elején írtunk a budai Várban, közvetlenül a Városháza mellett található ingatlankomplexumról, amelyet nagyon kedvezőnek tűnő áron bérelhet a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező Zsidai Zoltán Roy cége. A Kapisztrán téri, két részből, régi és új épületszárnyból álló épületben működik Zsidai Baltazár nevű étterme, a hasonló nevű hotel, de található itt iroda, üzlethelyiség és több lakás is.

Ennek a bérleménynek a szerződését is V. Naszályi Márta, a Párbeszéd Magyarországért önkormányzati képviselője kérte ki korábban a jegyzőtől. A dokumentumból kiderült, hogy a Vár központjában található épülettömbért Zsidai havi 1,71 millió forint plusz áfát fizet, vagyis leosztva havonta 1670 forint/négyzetméterért bérli az éttermet, irodát, üzletet és 5 lakást. A gasztrovállalkozó ráadásul turistamágnesnek tűnő teraszt nyithatott közvetlenül az I. kerületi Városháza mellett, amihez tartozik egy nyilvános WC is – itt részletesen bemutattuk, mi minden tartozik a bérleményhez.

A barátinak tűnő árat látva kíváncsiak lettünk, mennyibe fájt az épület helyreállítása az önkormányzatnak, ezért erre vonatkozó kérdéseinket március elején eljuttattuk az önkormányzathoz. A kért határidőn belül nem jött válasz, végül több (sok) körös macerálás után, május végén befutott a válasz. Végül is még szerencsések vagyunk a lassú, de olcsó tájékoztatással, olyan is volt, amikor állítólag több millió forintot kértek közérdekű adatok kiadásáért egy másik laptól.

©

A válasz ugyanakkor nem egyértelmű, illetve egy 30 milliós összeg nem stimmel a kronológiában:

Még 2008-ban határozta el az önkormányzat, hogy az ingatlannal indul a Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett Fővárosi Város Rehabilitációs Alap pályázatán. Ez sikeres volt, ezért a 2009 februárjában aláírt megállapodással 171 368 000 forint vissza nem térítendő támogatást kaptak.

Ebből végül a 2012-es elszámolás alapján csak 141 346 720 Ft került tényleges felhasználásra – azt nem fejtette ki az önkormányzat, hogy mi lett a 30 milliós különbséggel, amit vissza nem térítendő hozzájárulásként szintén meg kellett kapniuk, mégsem költötték az épület felújítására.

"Ténylegesen" kevesebb, mégis beleszámolták

A beruházáshoz az önkormányzat 198 632 000 forint önrészt biztosított. A legérdekesebb, hogy saját bevallásuk szerint a fővárostól kapott pénzből „ténylegesen” ennél kevesebbet használtak fel, mégis azt állítják, hogy az önrésszel együtt összesen 370 milliót fordítottak az ingatlanra. Ha viszont a 171 millióból csak 141 milliót használtak fel, akkor 340 milliónak kellene lennie a végösszegnek.

A százmilliós projekt ellenére úgy tűnik, még mindig nem volt készen teljesen, ugyanis az épület hasznosítására 2010-ben kiírt pályázatban az a feltétel szerepelt, hogy „a végleges kialakítását a pályázónak saját költségén kell elvégeznie, és a bérleményben lakás, iroda, és vendéglátó tevékenység folytatható”. Szerintük azért, mert „ekkor még nem rendelkezett használatbavételi engedéllyel, több helyiség még csak szerkezetkész állapotban volt”.

A Vár szívében található az ingatlan
©

A pályázatot egyedüli pályázóként először egy kft. nyerte el, amely 2011 áprilisában birtokba is lépett. „Sajnos az épületre a bérleti szerződésben vállalt határidőre a használatbavételi engedélyt nem tudta megszerezni, így érdekmúlás miatt 2012 májusában a szerződés közös megegyezéssel megszüntetésre került” – közölte az önkormányzat, amely így újabb pályázatot írt ki.

Itt is feltétel volt, hogy az ingatlanok végleges kialakítását a pályázónak kell vállalnia, itt lett szintén egyedüli pályázóként befutó Zsidai cége, a V1 Gasztronómiai Vendéglátóipari Kft., amellyel 2012 novemberében meg is kötötték a bérleti szerződést. Még ebben a hónapban meglett a jogerős használatbavételi engedély, ez azonban a pinceszinten és a földszinten lévő helyiségekre nem vonatkozott. Ezek ugyanis még szerkezetkész állapotban voltak, ezeket az önkormányzat szerint a bérlőnek kellett befejeznie és megszerezni hozzá a használatbavételi engedélyt.

Így lett Zsidaié az ingatlan bérlete 5 évre, amelyhez további 5 év előbérleti jog tartozik.

Cikkünk megjelenése után bezzeg nem telt hónapokba, hogy kommunikáljanak:

A Budavári Önkormányzat pontosítva korábbi válaszát azt közölte, hogy a 30 milliós különbséget, vagyis "a fel nem használt pénzt a pályázat kiírójának a Fővárosi Önkormányzatnak visszafizette". Így viszont még inkább adódik a kérdés, hogyan jön akkor ki a 370 milliós végösszeg.

A Magyar Nemzettől korábban, közérdekű adatokért kért összeget pedig azzal magyarázták, hogy a "törvényi előírásoknak megfelelően kértek 2 819 460 forintot, mert a lap az összes önkormányzati lakás bérleti szerződését kérte ki, és ez a munkaerőforrásaik aránytalan mértékű igénybevételével" járt volna.

 

Hozzászólások