szerző:
hvg.hu

Az oktatási államtitkár azt mondta, nem is látta az NGM-ben készült és erről szóló háttéranyagot, és semmilyen változtatást nem terveznek a gimnáziumokkal kapcsolatban.

Mint arról szombaton a Magyar Nemzet alapján beszámoltunk róla, az NGM-ben készült egy olyan háttéranyag, amely a gimnáziumi keretszámok csökkentését irányozta elő, hogy így irányítsanak több tanulót a szakképzés felé.

Palkovics László oktatási államtitkár az atv.hu-nak hétfő este azonban azt mondta, nincs napirenden a gimnazisták számának a csökkentése, sem a gimnáziumok bezárása.

Palkovics közölte, nem az NGM-ben készült háttéranyag alapján dolgozzák ki jövőbeni oktatási javaslataikat, és hozzátette, hallott a háttéranyagról, de nem látta, viszont szerinte kismillió ilyen tanulmány készül, és az újságok is mindenfélét írnak.

Nem tervezünk semmilyen változtatást a gimnáziumok esetében. Az iskolákat nem szabad a választási kampány részévé tenni

mondta Palkovics arról, hogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője szerint a gimnáziumoknak túl nagy az elszívó hatása, és be is kellene zárni néhányat. Palkovics azt mondta: nem akarnak gimnáziumot bezárni, nincs napirenden ez a kérdés.

A középiskolai felvételi rendszert érintő változtatásokról miszerint 2019-től az új Nemzeti alaptanterv bevezetésével együtt kötelezővé tennék a középiskolai felvételit Palkovics azt mondta, erre nem azért van szükség, hogy csökkentsék a gimnazisták számát, csak azt szeretnék, hogy a középiskolai felvételiken sztenderdek legyenek a követelmények.

A Velencei Bizottság CEU-ügyben Budapesten tett látogatásáról Palkovics azt mondta: "a professzorok pozitív hangulatban távoztak, meglátjuk persze, mit írnak majd ősszel a jelentésükben". Palkovics László a legnagyobb eredménynek azt nevezte, hogy a Velencei Bizottság professzorai "most megértették, miről szól a felsőoktatási törvény módosítása", hogy szerinte nincs szó a tanszabadság megsértéséről, hiszen van egy Közép-európai Egyetem és egy CEU, és ez két jogi személy.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

A kormány saját elemzései szerint is katasztrófahelyzetben van a középfokú és felsőoktatás

Két hete hagyta jóvá a kormány a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégiájához tartozó cselekvési tervet. Lépni márpedig azonnal kéne, mivel a bolognai átállással súlyos károk keletkeztek, az egyetemek épp a gazdaság számára legfontosabb szakok esetén küszködnek sokrétű problémákkal. A tanári kar elöregedett, a diákság nem kellően felkészült, az eszközpark elavult. Ezt nem a kormány kritikusai állítják, hanem maga a kabinet.

100 forint osztalékot fizet részvényenként a Richter

100 forint osztalékot fizet részvényenként a Richter

Elismerte a Figyelő: hamis volt a hír Ujhelyi István házfelújításáról

Elismerte a Figyelő: hamis volt a hír Ujhelyi István házfelújításáról

Az aszály drámája: a költő gólyákat támadják társaik Mikepércsen

Az aszály drámája: a költő gólyákat támadják társaik Mikepércsen

Hagyjuk a terméketlen hazafi-versenyt!

Hagyjuk a terméketlen hazafi-versenyt!

IDEA Intézet: A Fidesz EP-listavezetője a legkevésbé szimpatikus

IDEA Intézet: A Fidesz EP-listavezetője a legkevésbé szimpatikus

Lemondott Hitler szülővárosának alpolgármestere, mert patkányhoz hasonlította a bevándorlókat

Lemondott Hitler szülővárosának alpolgármestere, mert patkányhoz hasonlította a bevándorlókat