Joó Hajnalka
Joó Hajnalka
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az adott politikus rajongótáborától eltekintve, általában egyöntetű felhördülés fogadja, amikor egy képviselő vagy polgármester gyerekekkel igyekszik népszerűsíteni magát, illetve az aktuálisan átadott beruházást. Bár szülőként ilyenkor legtöbben felkiáltanánk, hogy "el a kezekkel a gyerekeinktől!" – az oktatási jogok biztosa szerint semmi gond nincs a gyerek-biodíszletekkel. A kiskorúak megkímélésére egyedül az önmérséklet lenne megoldás, ám azt aligha várhatjuk pont egy választáshoz közeledve.

Simicskó István az utóbbi időben nagyon ráhajtott a gyerekekre: a Facebookon egyébként is igen aktív politikus szinte hetente fényképezkedik óvodásokkal, némelyikükkel egy asztalnál, másokkal egyenesen az ölében, de posztolt gyereksimogatós képeket a közelmúltban iskolából, szabadidős rendezvényről is. És persze nincs egyedül: ahogy közeledünk a választáshoz, egyre gyakoribb, hogy politikusok a jól bevált fogással – gyerekkel bármit el lehet adni – kis-, sőt, kisdedkorúakkal népszerűsítik magukat.

©

Az többnyire vérmérsékletfüggő, hogy ez szülőként vagy egyszeri szemlélőként kit mennyire háborít fel. Szerkesztőségünkben például többségben vannak az "El a kezekkel a gyerekektől!"-elvet vallók, de a politikusi Facebook-profilokra feltöltött gyerekfotóknál is gyakori a szitkozódó, helytelenítő hozzászólás.

Fontos persze a kontextus is: egy játszótér vagy iskolai sportpálya átadásán természetszerű, hogy gyerekek mosolyognak és tapsolnak, hiszen ők a felhasználók, logikusan nem rendelhetik ki a megnyitóra a helyi nyugdíjasklubot. Ám, hogy egy szennyvíztelepet, térfigyelőkamera-rendszert vagy kormányablakot gyerekekkel adjon át valaki, hogy még a Mikulás-csokit is a képviselőtől kapják a nagyszakállú helyett, az sokak szerint nincs rendben.

©

A gyerekek politikai célú felhasználásának egyik legnagyobb felzúdulást keltő példája az emlékezetes zákányi határlátogatás volt, amikor a helyi óvoda gyerekei vittek ajándékot a közeli határon szolgáló katonáknak, megköszönve, hogy megvédik a hazát és őket a migránsoktól.

Az eset után a „politikai pedofília” ellen már korábban is szót emelő Eötvös Károly Intézet (EKINT) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az ombudsmanhoz és az oktatási jogok biztosához fordult, mondván: az ovisok propagandisztikus kirándulása – vagyis, hogy (párt)politikai célokra használták fel őket, miközben életkoruknál fogva még azt sem tudták, valójában miben vesznek részt – sértette a gyerekek és szüleik emberi méltóságát és lelkiismereti szabadságát.

©

Miután az időközben eltelt két évből nem találtunk ezzel kapcsolatban kiadott állásfoglalását, és mert megint elszaporodóban vannak a gyerekeket biodíszletként használó kampányesemények és fotók, megkerestük Aáry-Tamás Lajost: mi a véleménye a jelenségről? Ám kiderült, hogy az oktatási jogok biztosa szerint semmilyen törvényt vagy normát nem sért, ha egy országgyűlési képviselő vagy polgármester gyerekeket látogat óvodákban, iskolákban és fotózkodik velük.

Franciaóra nem, csoki, ajándék igen

A választóvonal az ombudsman szerint az, hogy a politikus ne végezzen oktatási tevékenységet, tehát ne tartson, mondjuk franciaórát, ahogy például Medgyessy Péter tette egyszer egy veszprémi gimnáziumban 2005-ben. De önmagában a látogatással nincs baj. Egy országgyűlési képviselőnek az oktatási ombudsman szerint ugyanis pont az a dolga, hogy kapcsolatot tartson többek között a választókörzet körzet intézményeivel, ha tanszereket visz, csokit, vagy épp láthatósági mellényeket, ahogy arra Simicskó miniszternél mind volt példa a közelmúltban – az tökéletesen belefér a képviselői feladatellátásba.

©

Az egyetlen, amit fontos betartania – de ez már az adatvédelmi biztos hatáskörébe tartozik –, hogy a gyerekekről készült fényképeket kizárólag a szülők hozzájárulásával hozhatja nyilvánosságra.

Nem politikai pedofília, demokrácialecke

Az oktatási jogok biztosa szerint az sem ütközik törvénybe, de megítélése szerint még a jó ízlésbe sem, amikor a polgármester, vagy épp a miniszterelnök fogad a saját irodájában gyerekeket: szerinte kifejezetten pozitív, ha – egyfajta demokrácia-leckeként – a politikusok bepillantást engednek a nekik ezekre a helyekre.

©

Aáry-Tamás Lajos szerint még azzal sincs gond, ha egy önkormányzat gyerekekkel avat fel egy-egy helyi beruházást, gyerekműsorral nyit meg mondjuk egy falunapi rendezvényt: álláspontja szerint ezek az adott település életében általában fontos dolgok, miért ne juthatna benne szerep a legkisebbeknek.

Az oktatási jogok biztosának saját, Budapesten nevelkedett gyerekei is nem egy alkalommal vettek részt óvodai-iskolai csoportjukkal olyan helyi ünnepségeken, ahol ott volt például a polgármester is, de semmi rosszat nem látott abban, ha a kerület vezetője kezet fogott a rajz- vagy épp a sütisütő verseny győztesével. Vagyis: amíg nem szavazásra buzdítanak a gyerekek vagy nem direkt politikai agitációt tolnak a segítségükkel, addig az ombudsman szerint minden rendben.

©

A gyerekekhez ugyanakkor kizárólag a választott politikusoknak, országgyűlési képviselőknek, polgármestereknek (vagy adott esetben a miniszterelnöknek) lehet „hozzáférése”, egy konkurens párt jelöltje vagy aktivistája ugyanezt már nem teheti meg, mivel a munkája őt nem jogosítja fel erre. Valószínűleg ez az oka egyébként annak is, hogy 95 százalékban kormánypárti képviselőket és polgármestereket látni gyerekközelben.

Ez alól kivétel Vona Gábor, aki két évvel ezelőtti álruhás országjárása alatt ült be mesélni és társasozni egy óvodába Ózdon, amely amúgy akkor sem az ő választókörzete lenne, ha 2014-ben nem országos listáról jutott volna a parlamentbe (a Jobbik elnöke ugyanis Gyöngyösön indult egyéniben).

©

Miként a fentiek alapján valószínűleg aggályos Vonának az idei gyereknapon tett recski ovilátogatása is: noha a pártelnök itt egyelőre csak kihívója a jelenlegi fideszes képviselőnek, májusban Vona Gábor-feliratú szatyorból osztogatott játékokat a 3-5 éveseknek. A Jobbik-elnöke ráadásul mindkét eseményről fotók sokaságát posztolta az interneten, a látogatásáról előre mit sem sejtő szülőktől pedig aligha kért engedélyt erre.

Mi a fontosabb: a gyerek, vagy az óvoda érdeke?

Mivel a jogszabályok viszonylag tág kereteket szabnak – a köznevelési törvény szerint például csak nevelési/oktatási időben tilos politikai tevékenységet folytatni az intézményekben –, az oktatási jogok biztosa szerint a megoldás az lehetne, ha az óvodák, iskolák maguk alkotnák meg a saját szabályozásukat arról, beengednek-e politikusokat, vagy nevelési időn túli programként elmennek-e a rendezvényeikre.

A probléma ezzel az EKINT két évvel ezelőtti felmérése szerint az, hogy sok helyen – főként kisebb településeken, ahol egyértelmű kapcsolat van fenntartóval való viszony és az intézmény fejlődése-fejlesztése között – azok is közreműködnek abban, hogy gyerekeket politikai célokra használják, akiknek inkább meg kellene védeniük őket ettől: az intézményvezetők és pedagógusok.

A legfrissebb példa erre a két héttel ezelőtti surdi óvodafelújítás, amelyet – a helyi lapot idézve – „az óvoda apróságai kedves műsorral és virággal köszöntek meg az érintetteknek”. Értsd: a térség fideszes országgyűlési képviselőjének és a polgármesternek.

Hasonló állhat azon jelenség mögött is, hogy amikor kíváncsiságból felhívtunk néhány óvodát a kérdéssel: mit gondolnak ott a politikusi látogatásokról, akkor sok, kategorikusan elutasító intézménnyel szemben a Simicskó István által felkeresett intézményben például azzal indokolták, hogy szerintük semmi gond nincs a képviselői vizittel, hogy „hagyományosan nagyon jó a kapcsolat” az óvoda, illetve a kerület vezetői és képviselői között, és hát „a gyerekek mindennapi komfortérzetét a kerület és a képviselő is sokban támogatta”.

©

Az intézmények legtöbbjében tapasztalataink szerint egyébként minden évben aláíratnak a szülőkkel egy nyilatkozatot arról, beleegyeznek-e, hogy a gyermekükről készült fotók nyilvános felületen megjelenjenek. A jóváhagyást azonban értelemszerűen az óvoda, iskola saját honlapjára, esetleg Facebook-oldalára felkerülő képekre adják meg a szülők, nem pedig egy idegen politikuséra.

©

Erőszak nincs, de önmérséklet se

A gyerekek „megszabadításnak” legbiztosabb útja tehát az lehetne, ha a politikusok önmaguktól visszafognák magukat, ahogy azt szintén az EKINT javasolta például két éve. Az intézet négy legfontosabb akkor így hangzott:

  1. Közoktatási intézménybe nem kezdeményezek látogatást azzal a céllal, hogy gyerekekkel találkozzak, az intézményeket akkor látogatom meg, amikor az törvényben biztosított ellenőrzési jogosultságaim gyakorlásához szükséges.
  2. Nem küldök és nem viszek ajándékot és politikai tevékenységemet népszerűsítő szövegeket, tárgyakat sem a gyerekeknek, sem szüleiknek, sem a pedagógusoknak.
  3. Nem fotóztatom magam gyerekekkel, diákokkal. Ha ilyen felvételek óhajom ellenére mégis készülnek, azok nyilvánosságra hozatalát nem támogatom.
  4. Az állam és az önkormányzat ünnepségein nem kezdeményezem az óvodák, iskolák szereplését, részvételét, ilyen szereplési lehetőséget csak az ő önkéntes kezdeményezésükre biztosítok.

A javaslatokat – nem árulunk el nagy titkot – természetesen nem, vagy nagyon kevesen hallgatták meg. A hvg.hu kérdésére, hogy az oktatási biztosaként ő maga miért nem kért tőlük önmérsékletet, Aáry-Tamás Lajos azt mondta: ő nem tanácsolhat ilyet, mert a jogok és nem az erkölcsök biztosa, az ajánlása e témában olyan lenne, mintha erkölcsi vagy ízlésbeli kérdésekben akarna rájuk erőltetni valamit.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Az Iszlám Állam egy tagját fogták el Budapesten

Az Iszlám Állam egy tagját fogták el Budapesten

Új ruhát kapott a konyhás néni Áder tiszteletére

Új ruhát kapott a konyhás néni Áder tiszteletére

Ólomszennyezett a csapvíz a gazdagréti általános iskolában

Ólomszennyezett a csapvíz a gazdagréti általános iskolában

Ösztöke, katószeme, pemet, langalló…

Ösztöke, katószeme, pemet, langalló…

Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

Halálos fenyegetést kapott az új-zélandi miniszterelnök a christchurchi mészárlás nyomán

Orbán is beszél a migrációs konferencián

Orbán is beszél a migrációs konferencián