Juszt László havi kétmillióért lett volna az orosz propagandatévé magyar arca

Juszt László havi kétmillióért lett volna az orosz propagandatévé magyar arca

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A Russia Today orosz állami tévé magyar adásának ötlete Lovas István jobboldali újságírótól származik, Moszkva mégis Juszt Lászlót szemelte ki magának, akit baloldaliként könyvelt el a közvélemény. Egyelőre az egészből nem lett semmi.

Méghozzá állítólag az Átlátszó miatt nem, ráadásul Juszt ötmillió forintos kártérítést is követel a laptól, akik azt írják, állítólag 2016 decemberében lezajlott egy beszélgetés Juszt és Mihail Volosin, a közvetlenül a Kreml alá rendelt Orosz Befektetési Alap vezetője között:

„Volosin Mihail elmondja, hogy a Russia Today, moszkvai, többnyelvű TV magyarországi, magyar nyelven sugárzó csatorna beindítását tervezi 2017-18-ban. Olyan magyarországi ismert televíziós személyt keresnek, aki a csatorna arca, állandó műsorvezetője lehet. Volosin úr személyesen ismeri Juszt Lászlót. A több évtizedes munkáját nagyra tartja, ezért javasolta őt a moszkvai központnak. A javaslatát a moszkvai központ tetszéssel elfogadta. Juszt László a felkérést megtisztelőnek tartja.”

A részletekben is megállapodtak, Juszt havi kétmillió forintos nettó jövedelemre, telefon- és gépkocsi-használatra számíthat a csatornától, amely Volosin szerint a moszkvai központ irányítása alatt fog állni.

Lovas már 2014-ben azt írta egy nyilvános Facebook-posztban, hogy jó lenne, ha Putyin csinálna egy magyar nyelvű RT-t, bejegyzése után szerinte meg is keresték az oroszok, lelkesek is voltak, de közbeszólt a pénzhiány.

Jusztnak azonban más magyarázata van. „Sajnálattal kell közölnöm, hogy a korábbi megbeszélésünk arról, hogy Ön a Russia Today magyar csatornájának műsorvezetője legyen, a magyar sajtóban Önről megjelent, az orosz alvilági kapcsolatait megszellőztető információk miatt tárgytalannak kell tekintenünk.” Ezt írta Jusztnak magyar nyelven Volosin idén februárban, amiből a korábbi tévés személyiség arra következtetett, hogy az oroszok az oknyomozó portálon helytelen dolgokat olvastak róla, legalábbis a bírósági papírokhoz egy Átlátszó-írást mellékelt.

Ugyanis kártérítésért perel, azt nehezményezi, hogy az oknyomozó portál szó szerinti fordításban leközölt egy, a „bombagyárosként” elítélt Dietmar Clodótól származó nyilatkozatot. Ebben pedig Juszt is előkerül, méghozzá azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi orosz maffia akkori feje, Szemjon Mogiljevics széles körben osztott kenőpénzeket.

A személyiségi jogi per a Fővárosi Törvényszék előtt zajlik, Juszt csatolta az Orosz Befektetési Alap nyilatkozatait is.

Hozzászólások