szerző:
hvg.hu

Pencz András a polgármesteri kabinet tagja volt, minden megbeszélésen részt vett a fideszes budafoki önkormányzatban, miközben a Momentum aktivistája volt.

A budafoki önkormányzattól pártállása miatt kirúgott momentumos, Pencz András ellen döntött az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) – közölte Budafok-Tétény önkormányzata a honlapján.

Penczet tavasszal küldték el állásából az önkormányzatnál, mert a polgármester álláspontjával eltérően Momentum-tagként ő is a népszavazás mellett állt ki az olimpia ügyében. A kirúgásról egy hangfelvétel is készült, amelyen elhangzik, hogy bár egy kitűnő kollégáról van szó, az önkormányzat beleállt az olimpia ügyébe, Pencz pedig látszott azokon a fényképeken, amikor a Momentum leadta az aláírásgyűjtő íveket az olimpiai népszavazásról, és ezért válnak meg tőle. Pencz a felvételen azzal érvelt, hogy az ő munkáját nem zavarta az, hogy milyen pártállású.

A Momentum-tag az EBH-hoz fordult, amely azonban az önkormányzatnak adott igazat, vagyis joggal hivatkoztak a bizalom megszűntére, és ezért jogosan bontották fel a Momentum-aktivistával a megbízási szerződést.

Az EBH nem fogadta el Pencznek azt az állítását, hogy sem politikai, sem bizalmi feladatokat nem látott el az önkormányzatnál, mert a polgármester legszűkebb környezetének, a polgármesteri kabinetnek volt a munkatársa, és minden megbeszélésen részt vett, vagyis mindenről értesült is.

Az EBH határozata szerint az önkormányzatnál egyébként tudtak arról, hogy Pencz részt vesz a Momentum mozgalomban, de ez semmilyen ellenkezésbe nem ütközött. Az aktivistát viszont elvileg előre figyelmeztették, hogy a Momentum párttá alakulása után új helyzet áll elő, hiszen már nem lehet a polgármesteri kabinet tagja egyben egy olyan párt tagja, amelyik a polgármestert és pártját meg akarja buktatni és szembemegy az önkormányzat alapvető célkitűzéseivel.

Penz András egyébként a Momentum párttá alakulásakor pártigazgató lett.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
A Momentum szerint több cég berezelt az Orbán-ellenes plakátkampány miatt

A Momentum szerint több cég berezelt az Orbán-ellenes plakátkampány miatt

Kiadták a figyelmeztetést: azonnal cserélje le a Facebook-jelszavát

Kiadták a figyelmeztetést: azonnal cserélje le a Facebook-jelszavát

Budapesten is magát adta a horvát elnök - szurkolókkal szelfizett a Gozsduban

Budapesten is magát adta a horvát elnök - szurkolókkal szelfizett a Gozsduban

Asus laptopja van? Komoly bajra derült fény, hackerek vették célba a gépeket

Asus laptopja van? Komoly bajra derült fény, hackerek vették célba a gépeket

Szabó Kimmel Tamás: Nekem van egy fejem, azt valaki vagy bírja, vagy nem

Szabó Kimmel Tamás: Nekem van egy fejem, azt valaki vagy bírja, vagy nem

VG: Akut pénzellátási probléma van a Honvédkórházban

VG: Akut pénzellátási probléma van a Honvédkórházban