szerző:
hvg.hu

Az EP egyik bizottsága jövő tavaszra készít jelentést Magyarországról

Az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tagjai a következő hónapokban azt vizsgálják, hogy Magyarország kapcsán fennáll-e az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű veszélye. Ha arra jutnak, hogy igen, akkor az EP arra kérheti az Európai Tanácsot, hogy tegye meg az ilyenkor szükséges lépéseket.

Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke, amelyet eddig még sosem alkalmaztak, az uniós alapértékek betartatását szolgálja, és eszerint a Tanács megállapíthatja, hogy egy tagállam esetében fenn áll az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű kockázata és konkrét ajánlásokat fogalmazhat meg a tagállam számára, hogy megelőzze az alapértékek tényleges megsértését. A cikkelyt a tagállamok egyharmada, vagy az Európai Parlament vagy a Bizottság aktiválhatja. A 7-es cikkely (3) bekezdése a konkrét szankciókat indítja el, ami a tanácsi szavazati jog felfüggesztését is jelentheti.

A magyar demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok helyzetének romlása miatt az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikkelye alapján az EP-képviselők májusban utasították arra az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságot, hogy készítsen plenáris szavazásra kerülő különjelentést Magyarországról.

Az állampolgári jogi bizottság még az idei év vége előtt közmeghallgatást tart a magyar kormány és a civil társadalom képviselői, illetve szakértők részvételével, majd az elkészült jelentést Judith Sargentini (Zöldek, Hollandia) parlamenti jelentéstevő 2018. márciusban ismerteti az állampolgári jogi bizottság tagjaival, akik áprilisig nyújthatnak be módosító indítványokat. A bizottsági szavazásra jövő júniusban kerülhet sor.

A jelentéshez a Kulturális és Oktatási, illetve az Alkotmány Ügyek Bizottságai biztosan készít véleményt, a Költségvetés-ellenőrzési Bizottság pedig jelezte, hogy szintén csatolna véleményt a szöveghez. A jelentésről az EP plenáris ülése 2018 szeptemberében szavaz.

A jelentés elfogadásához a jelen lévő képviselők szavazatának kétharmada, az összes képviselő szavazatának abszolút többsége szükséges (vagyis összesen 376 voksra van szükség).

A 7. cikk (1) bekezdése szerint ezután a Tanács megállapíthatja, hogy egy tagállam esetében fennáll-e az uniós alapértékek megsértésének egyértelmű kockázata és konkrét ajánlásokat fogalmazhat meg a tagállam számára a helyzet javítására. A Tanácsnak négyötödös többséggel kell döntést hoznia.

Judith Sargentini EP jelentéstevő azt mondta: „Örülök, hogy elkezdjük a munkát. Ez lesz az első alkalom, hogy az Európai Parlament a 7-es cikkely aktiválásával foglalkozik, ezért minden megteszek, hogy a következtetések levonását átlátható és alapos vizsgálódás előzze meg. A kiegyensúlyozott kép kialakítása érdekében örömmel találkozom a magyar hatóságokkal, civilekkel, tudósokkal és másokkal is."

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Zsiday: A lakástakarék állami támogatásának elvételével szembeköpték a jogbiztonságot

Zsiday: A lakástakarék állami támogatásának elvételével szembeköpték a jogbiztonságot

Kilépett wellhellósok: Fluor Tomi durván megfenyegette az egyik zenészt

Kilépett wellhellósok: Fluor Tomi durván megfenyegette az egyik zenészt

A bankokat komoly felelősség terheli; de hol marad a forradalom? – interjú Dobó Mátyással

A bankokat komoly felelősség terheli; de hol marad a forradalom? – interjú Dobó Mátyással

Elfogyott a türelem, 116 településről tűnhetnek el a kukásautók

Elfogyott a türelem, 116 településről tűnhetnek el a kukásautók

Kim Dzsong Un meghívta a pápát

Kim Dzsong Un meghívta a pápát

Ki lesz az új Morricone?

Ki lesz az új Morricone?