szerző:
hvg.hu

Balázs Péter korábbi külügyminiszter tűnt egy ideig befutónak, de a volt diplomata néhány perc alatt cáfolta az MSZP-s frakcióvezetőt.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A hvg.hu is írt arról nemrég, hogy feltűnt egy vállalhatónak tűnő jelölt Botka távozása után a baloldalon. Balázs Péter azt mondta, több feladat is őt találta meg, nem ő a feladatot. Amikor először bedobták a nevét, arról azt mondta, nem gondolta, hogy megtévesztésből tették.

Megkeresték

Most azonban itt egy újabb csavar a történetben. Az ATV-ben Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető azt mondta, Balázs lehetne a közös miniszterelnök-jelölt, informálisan, telefonon már egyeztettek is vele. „A választási győzelemhez szükség van közös miniszterelnök-jelöltre, közös egyéni jelöltekre. Ha Balázs Péter tud közös miniszterelnök-jelölt lenni, ha Balázs Péter a választók felé meg tudja jeleníteni azt a reményt, hogy Orbán Viktor leváltható, akkor én személy szerint támogatom őt.”

Az MSZP elnöksége éppen ülésezett, amikor Tóth a stúdióban volt, azt mondta, a testület előtt nincs más név, csak Balázsé.

Nem keresték

A frakcióvezető után megérkezett a stúdióba a volt külügyminiszter, aki cáfolt. Azt mondta, nem jelentkezett be sehova és senki nem is kérte fel miniszterelnök-jelöltnek. Szerinte nem igaz, hogy őt akár informálisan az MSZP telefonon megkereste volna. Hozzátette, azt is világossá tette, hogy egy-két baloldali pártnak nem, csak teljes összefogásnak lenne miniszterelnök-jelöltje. Arról is beszélt, hogy valamilyen szerepet, akár miniszterséget lehet, hogy vállalna.

Harmadik vendégként megérkezett Szigetvári Viktor is, az Együtt politikusa azt mondta, az elmúlt hetekben voltak tárgyalások az MSZP-vel és a DK-val is, de ezeken a tárgyalásokon fel sem merült Balázs Péter neve, sőt még az sem, hogy gondolkodnak közös miniszterelnök-jelöltben.

Ő azt mondta, pártja Karácsony Gergely listavetésével és miniszterelnök-jelöltségével mérettetik meg magukat a választáson. Az az egyéni jelölteket azonban koordináltan indítják a többi párttal.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

1174 milliárddal költekezett túl tavaly az állam

1174 milliárddal költekezett túl tavaly az állam

Allegri csalódott, Simeone magabiztos a Juve-verés után

Allegri csalódott, Simeone magabiztos a Juve-verés után

Bele lehet nézni Michael Jackson állítólagos áldozatainak gyomorforgató interjúiba

Bele lehet nézni Michael Jackson állítólagos áldozatainak gyomorforgató interjúiba

Olcsóbb változata is van a Xiaomi új csúcstelefonjának, ráadásul a Qualcomm vadonatúj lapkakészlete került bele

Olcsóbb változata is van a Xiaomi új csúcstelefonjának, ráadásul a Qualcomm vadonatúj lapkakészlete került bele

Kövér: Az ellenfél mindenhova beépült

Kövér: Az ellenfél mindenhova beépült

Budapesten nyitott központot az Oxford University Press, 100 fős csapatot toboroznak

Budapesten nyitott központot az Oxford University Press, 100 fős csapatot toboroznak