szerző:
hvg.hu

Csontos Csaba, a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok budapesti szóvivője szerint az üzletember azért csak most szólalt meg, mert most erősödött fel a kormánynak az a fenyegetése, hogy bevetik a titkosszolgálatokat az alapítványaival szemben.

Soros György nem marad csendben, tájékoztató kampányt indít Magyarországon a kormányzati támadások miatt – jelentette be a Nyílt Társadalom Alapítványok budapesti szóvivője kedd este a Hír TV Egyenesen című műsorában.  

Csontos Csaba szerint Soros György a kedden nyilvánosságra hozott üzenetével próbál szolidaritást vállalni az alapítványainál dolgozókkal.

A szóvivő elmondta azt is: a kormányzati lejárató kampány csak az ország problémáiról próbálja elterelni a figyelmet szerintük. Ellenkampányukban tájékoztatni akarják a magyar lakosságot arról, hogy mi is az igazság. Nemcsak azzal kapcsolatban, hogy Soros György mit gondol azokról a kérdésekről, amelyeket a kormányzat neki tulajdonított, hanem azokról a kérdésekről is, amelyekben tevékenykedik, amelyekben aktív – magyarázta a műsorban.

Soros György a kedden nyilvánosságra hozott videóüzenetében azt mondta: "tragédia Magyarországnak, hogy a jelenlegi kormánya a valóság kiforgatásával és a lakosság félrevezetésév el próbálja magát hatalmon tartani". A nemzeti konzultáció szerinte szándékos kiforgatása az ő nyilvánosan megjelent véleményének a migráció kérdésében. 

Az üzletember közölte: azért most nyilatkozik, mert most jelenik meg a konzultáció eredménye, és ez jó alkalom arra, hogy tisztázzák, mit mondott ő, és mit mondott a magyar kormány. Valamint jelezte, hogy szolidaritást vállal a hozzá kötődő civil szervezetek munkatársaival, akik nagy rizikót vállalnak most.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Orbán nácizására fasisztázással válaszoltak a szocialisták, a lista a párt negyedének nem tetszik

Orbán nácizására fasisztázással válaszoltak a szocialisták, a lista a párt negyedének nem tetszik

Magyar animációs filmet díjaztak Berlinben

Magyar animációs filmet díjaztak Berlinben

Használ fogselymet? Lehet, hogy nem (azt) kellene

Használ fogselymet? Lehet, hogy nem (azt) kellene

Ezért a bakiért valaki még nagyon megütheti a bokáját a Samsungnál

Ezért a bakiért valaki még nagyon megütheti a bokáját a Samsungnál

Szigorítják a belépést a parlamentbe

Szigorítják a belépést a parlamentbe

Curtis kijött az elvonóról, és „teljesen új ember” lett

Curtis kijött az elvonóról, és „teljesen új ember” lett