Murányi Gábor
Murányi Gábor
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Péter Gábor egy róla frissen megjelent biográfia ellenére még számos titkát őrzi. Viszont kiderült, látta Bacsó Péter legendás szatíráját, de a vetítés alatt az arcizma sem rezdült.

Két ujjával morzsolja Pelikán gátőr hajtókáját A tanú című filmszatírában Virág elvtárs, és a kissé viseltes zakóról rögvest megállapítja, hogy azt 85 százalékos angol gyapjúszövetből varrták 1938-ban, s bár vállban kissé túl tömöttre sikeredett, a reverje azért még jó. E villanásnyi jelenettel is „azonosította” Bacsó Péter rendező az egyik főszereplőjét, az Államvédelmi Hatóság egykor rettegett vezérét. Az 1969-ben forgatott, rögvest be is tiltott – majd 10 év múltán mégis bemutatott – film nézői közül ugyan nem feltétlenül tudta mindenki, hogy az Őze Lajos alakította ördögi figura valós mása, Péter Gábor egykoron szabó volt, az ironikus jelenet mégis „ült”. Ugyanúgy, ahogy a szájába adott s mára szállóigévé lett olyan megállapítások, mint hogy „az élet nem habostorta” vagy „az a gyanús, ami nem gyanús”.

A kinézetében is pétergáborosra vett – alacsony, bajszos, fejét kissé vállára hajtó, szürke öltönyös, gyomorbajosan sótlan – Virág elvtárs alakja vajon mennyiben feleltethető meg a modelljének? Erre a kérdésre is keresett választ a nemrégiben megjelent Péter Gábor-biográfia szerzője, Müller Rolf (lásd A hóhért nem akasztották című írásunkat). Noha egy művészeti alkotás értékét korántsem a történelmi hitelesség (avagy hiteltelenség) szabja meg, a történész történelmietlen felvetése nem indokolatlan. A tanú nyomán ugyanis több nemzedék tudatába Őzeként égett be az ÁVH-vezér atyáskodva fenyegető alakja, aki a film végén – már hatalmát vesztve – a zsúfolt villamoson közemberként jósolja meg hűtlen pártfogoltjának, Pelikánnak, no meg az utókornak: „visszasírnak még maguk engem”. Mire a „címzettek” nevében a gátőr így válaszol: „Hát erre azért nem mernék megesküdni.”

Az egyenruhában feszítő Péter Gábor. Feledékenység rosszindulatból
©

Ez a befejezés a film- és cenzúratörténetben egyaránt külön fejezetet kiérdemlő Bacsó-opusban eredetileg nem szerepelt. „Az emberiség derűsen válik meg múltjától” kezdetű, kissé szájbarágós marxi citátummal megspékelt tanulságlevonó párbeszédet több más változtatási javaslattal egyetemben a film, mondjuk így, jóindulatú cenzora proponálta. A kádári politikát a Népszabadság örökös főszerkesztő-helyetteseként és a kultúra fődöntnöke, Aczél György bizalmasaként képviselő Rényi Péter-féle verzió ugyanakkor bővebb is az eredetinél egy új, burkolt üzenettel, merthogy a villamosperonon áldozatok és gyilkosok egymáshoz préselődve szoronganak.

„Nem éppen szokványos, hogy egy szocialista ország legfájóbb eltévelyedéseiről szatírát prezentáljon, kifigurázza a koncepciós perek időszakának esztelenségeit, machinációit. Mint ahogyan bizonyos szempontból az is érthető, hogy csak a hegek begyógyulásával jött el az ideje annak, hogy ezt a filmet otthon, majd idekint is bemutassák.” Ezt az „elemezést” már a film elkészülte után 13, hivatalos bemutatója után pedig 2 évvel vetette papírra a Népszabadság tudósítójaként Rényi Cannes-ban, amikor a francia fesztiválra kiügyeskedett filmgroteszk átütő sikert aratott, s vagy húsz ország megvette forgalmazásra.

A karanténból kiszabadult politikai parabola históriája maga is bővelkedik abszurd fordulatokban. Ezekből a rendező a 2009-ben bekövetkezett haláláig szinte minden megszólalásakor megosztott néhány momentumot. Tőle tudható, hogy a film forgatókönyvére egykoron Aczél György bólintott rá, mégpedig azért, mert ötvenes évekbeli börtön- és vitatársa – akkor éppen a Mafilm I. stúdiójának vezetője –, Újhelyi Szilárd kért tőle különleges elbánást, vagyis protekciót. Az új gazdasági mechanizmus teremtette – átmenetileg éppen – szabadabb szellemi légkörben fogant filmötletnek a kultúrfőnök állítólag azért adott zöld utat, mert csupán csak egy „paraszt-Svejk” figurát olvasott ki a Pelikán-történetből. Amikor viszont a készülő film részleteiről kiderült egy s más, a forgatást többször is leállították. A kirendelt Rényivel kötött kompromisszumok ellenére a film dobozban maradt, noha megbízhatónak tekintett körökben, párt- és KISZ-bizottsági berkekben, olykor még ifjúsági táborokban is levetítették „tiltott csemegeként”.

Az ÁVH-vezér szerepében Őze Lajos. Mi az, ami nem gyanús?
©

Miután Bacsó e szeánszokról kerülő úton tudomást szerzett, 1978 végén több levelet is írt a pártközponti „kedves elvtársaknak”, azt kérve tőlük, hogy ha a szocialista kultúrpolitika nem tudja integrálni A tanút (értsd, vállalni a bemutatást), akkor „szüntessék meg egyszer s mindenkorra a film vetítését”. Az ultimátumszerű javaslattal a rendező előbb csak annyit ért el, hogy az újabb „privilegizált vetítésekre” már őt is meghívták, utóbb már azt is, hogy a fővárosi Tinódi moziban – de csak ott – hosszú heteken át műsoron tartották az újabb kozmetikázáson is átesett filmet. Ezúttal a „Dániel és bandája” megfogalmazást kellett módosítani Dániel és csoportjára, no meg azt hangsúlyozni, hogy a koncepciós per fővádlottját rehabilitálták és szabadon engedték. Máig érthetetlen, miért gondolhatták úgy a megrendelők, hogy ezen apró változtatások után majd nem ugrik be a mozinézőknek az első számú koncepciós eljárás, a Rajk-per.

A „legfájóbb eltévelyedésről” készült filmszatírának korántsem csak Virág elvtárs a célpontja. A modell előéletét tanulmányban feltáró Gyarmati György például úgy látja, hogy az 1945 után egy csapásra rendőr vezérőrnaggyá előléptetett Péter Gáboron elsősorban a jelentéktelen személyisége miatt nem lehetett olyan karaktergyilkosságot végrehajtani, mint például a filmbeli Bástya elvtárson. Az ő mintájául szolgáló Farkas Mihály hadügyér miniszter már azon is felháborodott, hogy őt meg sem akarta gyilkoltatni a koncepciós per forgatókönyvírója. Külső megjelenésében Őze Lajos kiköpött Péter Gábor volt ugyan, az általa „hozott” alak azonban a mintánál alighanem sokkal összetettebb, cinikusabb és „értelmiségibb”. Néhány vonását pedig egyenesen Aczéltól kölcsönözte – árulta el színészéről (és magáról) Bacsó már a rendszerváltás utáni nyilatkozataiban.

A filmbeli szürke eminenciási pózban tetszelgő, céljait sokkal inkább fenyegető rábeszéléssel, mintsem nyers erőszakkal elérő, örökkön sótlan, az élvezetektől magát elvből megtartóztató („Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának”) Virágról nehezen lehetne feltételezni, ami Péter Gáborról ma már tudható. Például azt, hogy hatalma elején a politikai főrendőr – ahogy azt Müller bizonyítja – valóságos „médiasztár” volt. Hogy sajátos perverzióként gyakorta élt a vádlottak első kihallgatásának íratlan jogával. Hogy a tettlegességet, a kínzást munkája szerves részének tekintette, noha személyesen „csak ritkán ragadtatta el magát”. Hogy feleségével és szeretőjévé tett titkárnőjével egyetemben egyáltalán nem vetette meg a luxust, míg 1953-ban az addig rajongva magasztalt vezére, Rákosi le nem fogatta, s „a torzulásokért” rá nem osztotta a bűnbak szerepét.

©

Látta Péter Gábor A tanút?

Életfogytiglani börtönéből Péter 1959-ben szabadult, és akkortól szinte kámforrá válva élt. Múltját magába temette, kizárólag a felszabadulás előtti életéről volt hajlandó beszélni a hozzá beajánlott keveseknek, az 1970-es évek végén Galgóczi Erzsébet írónak, a következő évtized elején Zinner Tibor történésznek. Hozzájuk hasonlóan járt az 1956 után Svédországba emigrált Libik György, aki 1989 áprilisában a négy és fél évtizeddel korábbi múlhatatlan érdemeivel vívta ki a szóba állást: 1944-ben ő bújtatta el a német Gestapo és a magyar csendőrség elől az Eisenberger házaspárt. Az egykori életmentő két órát vendégeskedett náluk. S miközben arra akarta rávenni őket, hogy írják meg memoárjukat (vagy legalább mondják el, amit tudnak), azt is megkérdezte a házigazdától, látta-e A tanút, amelynek alakjához „most mintha jobban hasonlítanál, mint a '44-esre” – tette hozzá kissé provokálón. „Tudod, a rosszindulat feledékennyé tesz” – adott a kérdésre dodonai választ Péter, nem árulván el sem azt, hogy kinek a feledékenységére utal, sem azt, hogy megnézte-e a filmet.

Pedig látta – állítja a HVG mostani megkeresésére Zinner, aki az 1980-as évek elején a népbírósági perek históriáját kutatva jutott be Péter kelenföldi lakásába az egykori fő népbírónak, majd a letartóztatott Péter Gábor ügyvédjének, Major Ákosnak az ajánlásával. A „nagy politikai affér”, a Rajk-per történetét két vaskos kötetben feldolgozó történész elmondása szerint a korszak két koronatanújának, Péternek és Majornak ő vetette fel a mozilátogatás ötletét, s hárman ültek be a Tinódiba.

„Az egykori ÁVH-főnök igazi titkosrendőr volt, a vetítés alatt az arcizma sem rezdült”

– idézi fel Zinner, akinek Virág elvtárs modellje mindössze egyetlen mondattal kommentálta a kifigurázását: „Bár lett volna egyszer is a kezemben ilyen szövet!”

A hóhért nem akasztották

„Konspirációban verhetetlen”, „a feladat súlyától szenvedő tragikus alkat”, no meg: „becsvágyó tudatlan”, „korcslelkű gnóm”, „a véreskezű Berija magyarországi utánzata”. Az Államvédelmi Hatóság első emberét jellemezték ekképp az elmúlt évtizedekben a róla így-úgy megemlékezők.

Az erőszak neve: Péter Gábor címmel nemrégiben nyomdafestéket látott az első, immár a teljes életutat áttekintő portré. Munkájára Müller Rolf történész – mint azt a HVG-nek elmondta – szintén úgy tekint, mint az első tudományos életrajzi vázlatra. Az egyik mozgalmi nevén hírhedtté lett ÁVH-vezér arcélének megrajzolását ugyanis változatlanul forráshiány nehezíti. „A politikai rendőrség parancsnoki székében eltöltött éveiről finoman szólva sem túl vastag irományköteget hagyott az utókorra” – írja főhőséről a biográfus, hozzátéve, hogy e dokumentumokat az 1960-as évek elején még alaposan meg is rostálták. Tele voltak ugyanis a korszak névadójára – Péter Gábor egykori belügyminiszter főnökére, majd börtönbe vetett áldozatára –, Kádár Jánosra nézve nem éppen hízelgő adalékokkal. A szocialista szultáni birodalom fellegvárában, Moszkvában persze alighanem jóval több dosszié – „papka” – őrződött meg másolatban vagy eredetiben, ám azok mindmáig hozzáférhetetlen, tizennégy pecsétes titkok.

Így például egyelőre arra sincs megbízható válasz, hogy az Újfehértón született, korán árvaságra jutott, Pesten szabósegéddé előlépett s a húszas évei derekán az illegális kommunista mozgalomba bekapcsolódó Eisenberger Benjámint 1932-ben Moszkvában valóban beszervezte-e a szovjet titkosszolgálat. Ezt a kérdőjeles feltételezést egyébként már másfél évtizeddel korábban körüljárta – Péter Gábor fiatalsága című terjedelmes tanulmányában – Gyarmati György. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának idén nyugdíjba vonult főigazgatója számára, mint lapunknak hangsúlyozta, befejezendő munkájában ma is ugyanaz az egyik legfőbb, magyarázatra szoruló kérdés, mint amit az ezredfordulón föltett. Mi kvalifikált egy „meglehetősen szerény képességű”, ám brutálisnak nehezen nevezhető embert arra, hogy egy végletesen kíméletlen diktatúra nélkülözhetetlen kulcsfigurájának szerepét – elhatalmasodó paranoiájával együtt vagy annak ellenére – tartósan megőrizhesse, s az egészet túl is élhesse?

Noha a kirakat-, illetve titkos perek sorát a megrendelő pártvezetésnek szakmányban szállító Péter Gábort 1953-ban ugyancsak koncepciós eljárás keretében ítélték börtönre, ő végül nem jutott szovjet főhóhér kollégái sorsára, életben hagyták. Mi több, életfogytiglani büntetéséből 1959. januárban, 53 évesen szabadult, s még a rendszerváltást is túlélte 3 évvel. A kádári hatalom, mint az most Müller könyvéből is kiderül, olykor némi iróniáért sem ment a szomszédba: a valamikori szabósegéd munkahelyéül a Ruhaipari Tervező Vállalatot (a Divatintézet elődjét) jelölték ki.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A klímavédelemre szavazna vasárnap? Kiderítettük, mennyire felkészültek a pártok

A klímavédelemre szavazna vasárnap? Kiderítettük, mennyire felkészültek a pártok

Nagy Blanka MSZP-s szavazóköri delegált lesz

Nagy Blanka MSZP-s szavazóköri delegált lesz

Hiányzott a busz aljáról egy fedél, bejött a füst az utastérbe

Hiányzott a busz aljáról egy fedél, bejött a füst az utastérbe

A Néppárt elnöke szerint nacionalistákkal nem lehet a jövőt építeni

A Néppárt elnöke szerint nacionalistákkal nem lehet a jövőt építeni

A MOL Vidi nyerte a labdarúgó Magyar Kupát

A MOL Vidi nyerte a labdarúgó Magyar Kupát

Botrányba fulladt egy vetítés Cannes-ban, tömegesen távoztak a nézők a teremből

Botrányba fulladt egy vetítés Cannes-ban, tömegesen távoztak a nézők a teremből