szerző:
hvg.hu

Most a kiállás ideje jött el.

Tavaly januárban komolyan bírálta a deklaráltan jobboldali, Orbán-párti Professzorok Batthyány Köre a törvénykezést, az egészségügyet, az oktatást és a gazdaságot, idén viszont nem készítenek évértékelést az ország helyzetéről - mondta a szervezet vezetője, Náray-Szabó Gábor a HírTV-ben.

Beszélt arról is, Orbán Viktor felhívására ő is küld pénzt, a nagyobbik kormánypárt anyagi támogatása egyfajta kiállást jelent.

"Én nem tudom, hogy ez a kampány része-e, ez egy kiállást jelent. Ugye, azért az az igazi kiállás, hogyha valaki a zsebébe is nyúl, ezt nagyon sokszor mondták már, mert beszélni lehet így-úgy, de ha valaki a zsebébe nyúl, az azt jelenti, hogy áldozatot is hoz azokért a célokért, amelyeket az őáltala favorizált párt képvisel. Hát most erről van szó, kíváncsi vagyok, hogy mennyi jön össze.”

A hvg.hu-nak nyilatkozó fideszesek szerint ez főként nem a pénzgyűjtést szolgálja, Felcsúton mindenestre van, aki 15-20 ezret is küldene Orbánnak, hogy védje meg Magyarországot Soros Györgytől. Gábor György vallásfilozófust egészen erős gondolatmenetre késztette a tarháló Orbán.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Azt pletykálják, hogy a Galaxy S10-ből vesz át valamit az iPhone 11

Azt pletykálják, hogy a Galaxy S10-ből vesz át valamit az iPhone 11

Még drágább lesz a Balaton vízszintjének megemelése

Még drágább lesz a Balaton vízszintjének megemelése

210-zel száguldott egy motoros Zalában

210-zel száguldott egy motoros Zalában

Ewan McGregor újra fénykardot ragad

Ewan McGregor újra fénykardot ragad

Boris Johnson: Az utolsó pillanatig bizonytalan, mi lesz a Brexittel

Boris Johnson: Az utolsó pillanatig bizonytalan, mi lesz a Brexittel

41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében

41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében