szerző:
hvg.hu

Túlzás nélkül világhírű lett Zsazsa kutya, akinek szomorú történetéről a hvg.hu számolt be először. Az állat gazdája elhunyt, de ez heteken át senkinek nem tűnt fel, így ezalatt a holttest mellett élt az újpesti lakásban. Most túljelentkezés van érte, olyan is volt, aki egyszerűen beállított, hogy „jött Zsazsáért”. Közben próbálnak sokat foglalkozni vele, hogy mielőbb magára találjon, erről egy videót is kaptunk.

„A szembetegségét még kezeljük, de egyébként már sokkal jobban van, mehet kutyák és emberek közé. Csak nem nagyon akar, az ideiglenesen rá vigyázó önkéntesünk kivételével mindenkitől fél. Úgy tudjuk, hogy teljesen egyedüli kedvenc volt, kettesben éltek az elhunyt asszonnyal” – mondta Pataki Gábor, az Állatmentő Liga vezetője, aki szerint mindez jól látszik a kutya viselkedésén. „Még tapasztalt állatmentőként is szívszorító, hogy folyton az ajtót nézi, kaparja, és mintha mindig várna valakit. Nem is lehet teljesen egyedül hagyni egyelőre” – magyarázta.

Múlt héten találták meg a tulajdonos holttestét, miután újpesti lakását feltörték a rendőrök. Zsazsa még akkor sem tágított a gazditól, egyre csak bújt a már oszlásnak indult tetemhez. Gyenge volt és kiszáradt, mikor állatorvoshoz vitték, de viszonylag hamar stabilizálódott az állapota. Miután beszámoltunk a hírről, nemcsak a hazai média vette át és kapott hihetetlen figyelmet, de a Reuters és a BBC is lehozta, így a hűséges állat története külföldön is ismert lett.

Nem véletlen, hogy rengetegen jelentkeztek érte, olyan család is volt, aki előzetes egyeztetés nélkül azzal jelent meg a szervezet újpesti központjában, hogy „jöttek Zsazsáért, de még pénzt is ajánlottak érte” – tudtuk meg Pataki Gábortól. Örülnek a sok segíteni akaró embernek, ugyanakkor szomorúnak tartja, hogy eközben például egy másik, jelenleg náluk lévő, fekete keverék mentvényük után senki nem érdeklődik.

Cikkünk megjelenése után rengeteg komment érkezett azzal kapcsolatban, hogy vajon miért nem kereste senki heteken át a gazdát. Pedig az állatmentők számításai szerint az ünnepek alatt is már halott lehetett. Ennek ellenére – ha vannak – a rokonoknak beleszólásuk lehet Zsazsa további sorsába, ezért meg kell várni az ilyenkor szokásos hatósági, illetve hagyatéki eljárás végét az esetleges örökbeadással.

Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt is felvetette ezt, mikor a Facebookon köszönte meg a kerületi állatvédők munkáját. „Szomorú, hogy nem tudni viszont, ki felé kell részvétemet nyilvánítani. Mert ha több hétig feléje sem nézett senki, akkor talán nem is volt senkije. Legyen neki könnyű a föld” – írta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Menekülnek a német cégek Kínából

Menekülnek a német cégek Kínából

A fenntartó szerint nincs létszámstop, fel lehet venni embereket a kórházakba, „ha szükséges”

A fenntartó szerint nincs létszámstop, fel lehet venni embereket a kórházakba, „ha szükséges”

Akadt egy olyan probléma a Google telefonjával, amin nem segíthet a szoftverfrissítés

Akadt egy olyan probléma a Google telefonjával, amin nem segíthet a szoftverfrissítés

Másfél milliárd forinttal többe kerül a ciszterciek sportközpontja

Másfél milliárd forinttal többe kerül a ciszterciek sportközpontja

Európai Bizottság előtt a magyar szennyvízbotrány

Európai Bizottság előtt a magyar szennyvízbotrány

Hatalmasat villant egy meteor az amerikai égbolton, és pont felvették

Hatalmasat villant egy meteor az amerikai égbolton, és pont felvették