szerző:
hvg.hu/MTI

A kormány szerint az embereknek túl engedékeny a se füle-se farka Stop Soros, és tovább szigorítanák.

A jelenlegi tervezetben szereplő 25 százalékosnál magasabb - akár annak többszörösét kitevő - illetéket kelljen fizetniük a migrációt segítő szervezeteknek, akik csak magyar pénzintézetnél vezethetnének számlát – ilyen és ehhez hasonló javaslatok érkeztek az elmúlt két hétben a kormány január 18-án társadalmi vitára bocsátott Stop Soros törvénycsomagjához - számolt be a társadalmi vita állásáról vasárnap a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.

Tuzson Bence elmondása szerint a beérkezett 400 észrevétel között olyan javaslat is érkezett, amely – az államtitkár szerint amerikai, valójában sokkal inkább orosz mintára - idegen ügynökségként tartaná nyilván a törvényjavaslatban meglehetősen zavarosan definiált szervezeteket.  

A beérkezett vélemények összegezve a kormány elé kerülnek majd, így alakul ki a végleges javaslat, amely februárban kerül az Országgyűlés elé – mondta az államtitkár. A hvg.hu-nak korábban fideszes képviselők ugyanakkor azt mondták, hogy a törvényjavaslat végszavazására szerintük már nem kerül sor a választások előtti alig egy hetes tavaszi ülésszakban, és erre célzott egy múlt heti tájékoztatóján Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője is.  

A törvénytervezet szerint – ahogy arról korábban beszámoltunk - az érintett szervezeteknek nyilvántartásba kell vetetniük magukat és részletes beszámolót kell közölniük pénzügyi támogatásaikról és tevékenységeikről is - mondta.

A szervezeteknek külön illetéket kell majd fizetniük a külföldről érkezett, migrációt segítő támogatások után, továbbá a csomag bevezetné az idegenrendészeti távoltartás intézményét is azokkal szemben, akik szervezik vagy finanszírozzák a migrációt.

A külföldről támogatott szervezetek idegen ügynökként való nyilvántartása amúgy már a tavaly elfogadott civil törvény tárgyalásakor is felmerült. Az Oroszországban 2012-ben életbe lépett, külföldi ügynökökről rendelkező törvény alapján minden külföldi finanszírozásban részesülő, politikai tevékenységet folyató nem kormányszervezetnek kérnie kell külföldi ügynökkénti bejegyzését – ezt a magyar verzió külföldről támogatott szervezetre finomította.  Oroszországban egy 2015-ös módosítás azonban a szervezetek nem kívánatosnak minősítését is lehetővé tette: az ilyennek minősített szervezetek működését betilthatják, vezetőiket közigazgatási, valamint büntetőjogi felelősségre vonhatják, vagyonukat befagyaszthatják.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ledobta a rendőrség a cukiságbombát

Ledobta a rendőrség a cukiságbombát

Már zajlik az új űrverseny, csak most a Marsért

Már zajlik az új űrverseny, csak most a Marsért

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Kihajózott az iráni tankhajó Gibraltárból

Ez történt: megmérték, mennyit ér a Windows beépített, ingyenes vírusvédelme

Ez történt: megmérték, mennyit ér a Windows beépített, ingyenes vírusvédelme

Lelőttek egy pincért Párizsban, mert lassan hozta ki a szendvicset

Lelőttek egy pincért Párizsban, mert lassan hozta ki a szendvicset

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán