szerző:
G. M.
Tetszett a cikk?

Lázár János új elméletet gyártott arra, miért tűnhet az OLAF-jelentés szerint úgy, hogy a fél Fidesz az Orbán-család vagyonának gyarapításáért dolgozik. E szerint Jávor Benedek annyi feljelentést gyárt, hogy Brüsszel magyaroknak passzolja le a feladatot, ők meg rosszindulatúak. Megkérdeztük hát Jávort, hogyan tehet ilyet?

Lázár János a csütörtöki kormányinfón arra tett félreérthetetlen utalást, hogy az OLAF-nál elfogult magyarok vizsgálják a magyar ügyeket, és ezért a jelentéseik is részlehajlóak. A miniszter szerint ez a hódmezővásárhelyi kocsmákban épp így magyarázzák az emberek egymásnak. A probléma része Lázár világában, hogy Jávor Benedek följelentésgyárat üzemeltet. Olvasatában olyan sokszor teszi ezt az Európai Parlament képviselője, hogy a nagy leterhelésben csak magyarok kapják a végén az ügyeket, és ők nem objektívek.

Lázár János vagy tudatlan, vagy szándékosan álcázza magát tudatlannak az OLAF működését illetően

– reagált a hvg.hu kérdésére a miniszterelnökséget vezető miniszter okfejtésére Jávor Benedek. Az Európai Csalás Elleni Hivatalban az általános ügyekkel foglalkozó kollégákon túl vannak specialisták, valamint a tagállamok ügyeivel foglalkozó – úgynevezett – deszkek. Ezek 3-5 emberből állnak az adott ország ügyszámától függően. Az alkalmazásuk feltétele pedig az adott nyelv tökéletes ismerete – ismerteti Jávor. Hozzátette, hogy ezt a helyzetet Lázár János is pontosan tudja. A munkatársaknak ugyanis a nekik megküldött többezer oldalas dokumentumokat át kell olvasniuk. Mivel a magyar nem világnyelv, jellemzően valóban magyarok dolgoznak a deszkben, de ez minden tagállam esetében így van.

A munkatársak függetlenségét nem az biztosítja, hogy milyen útlevelük van. Jávor hangsúlyozza, hogy pártatlanságukat az összeférhetetlenségi szabályok és szigorú munkahelyi előírások garantálják. Azt az EP-képviselő nem tudta magában tartani, hogy ha Lázár csípőből ellenzékinek és a Fidesszel szemben elfogultnak gondol minden magyar kollégát, akkor nyilván

azt gondolja, hogy minden magyar a Fidesz ellen van.

Visszatérve az OLAF jelentésére a Párbeszéd politikusa elmondta: ha az uniós hivatal munkája politikai indíttatású lenne, azt könnyen be tudná bizonyítani Lázár. Csak cáfolnia kéne belőle valamit. De a kormány egyetlen egy állítást sem cáfolt eddig – emelte ki Jávor. Ráadásul a különböző önkormányzatoktól sorban napvilágra kerülő dokumentumok alá is támasztják mindazt, amit az OLAF állít.

A politikai lózung nem cáfolat. Be kéne bizonyítania, hogy az OLAF téved. Erre a kormány nem tesz kísérletet, mert tudja, hogy hiába. A miniszterelnöktől a helyi önkormányzatig egy hálózat dolgozott azon, hogy Orbán veje meggazdagodjon. Ezt egyetlen pontban nem cáfolták

– ismételte meg Jávor. Szerinte Lázár kétségbeesett helyzetében vagdalkozik. De ha nem tud semmit bizonyítani saját állításaiból, akkor álljon le az OLAF munkatársai vagy a személye elleni rágalomhadjárattal. Az EP-képviselő elvárja, hogy Lázár kérjen bocsánatot a megrövidített magyar állampolgároktól, és türelmesen várja ki, mi lesz az ügy bírósági következménye azokra nézve, akiknek a felelősségét megállapítják.

A konklúzió szerinte az, hogy a magyar államigazgatásban egy bűnszövetkezetre hasonlító gépezet működik az Orbán család saját lábra állításáért. Hogy ő "feljelentésgyáros" lenne? Bevallja, sokszor fordult az OLAF-hoz, ennek az oka pedig az a szomorú tény, hogy a magyar állampolgárokat túl gyakran károsítják meg, és ezeket a Polt Péter vezette ügyészség érdemben nem vizsgálja. Jávor viszont az uniós fórumokat is igénybe veszi a magyarok megvédésében.

Lázár szimpátiájára nincs rászorulva, és jól tudja

egyetlen tolvaj sem szereti a rendőrséget és a szemtanúkat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

MSZP-képviselő tört rá Lázár Jánosra Elios-kérdésekkel a Kormányinfón

110. alkalommal mondja el a kormány, mit miért tesz, de valószínűleg most ez érdekli a legkevésbé az embereket. Az már inkább, mit mond a kormány arra, hogy a Fidesz egyik fellegvárában vereséget szenvedett, amire Lázár Jánosnak valamit mondania kell megint. Letekeri-e a kormány a Soros-kampányt vagy áthangszereli az ENSZ-re? Vagy mindenre rárak egy lapáttal? Lesznek-e bűnbakok és felelősök? Kövessék velünk a Kormányinfót, hogy lássuk, milyen válaszokat ad Lázár János és Kovács Zoltán ezekre a kérdésekre!