szerző:
MTI / hvg.hu

A két férfi épp várta a menedékkérelme elbírálását.

Csütörtökön reggel közölte a honlapján a rendőrség, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda két külföldi állampolgárral szemben folytat nyomozást terrorizmus finanszírozása miatt. Részleteket nem közöltek, csak annyit, hogy egy iráni és egy török állampolgárról van szó, akiket a röszkei tranzitzónából állítottak elő.

Csütörtök este az M1 vendége volt Bakondi György, Orbán Viktor belbiztonsági főtanácsadója, aki elmondta, a két külföldi szabályos menedékkérelmet nyújtott be, és várták annak elbírálását, mikor azonosították őket.

Bakondi hozzátette, ez azt is jelenti, hogy nem próbálkoztak a zöldhatáron át bejutni, szerinte azért, mert nem látták esélyét, hogy a kerítésen keresztül sikerrel járjanak. Azt mondta, nemzetközi információcsere segítette az elfogásukat.

A tanácsadó arról is beszélt, hogy ha nincs a tranzitzóna, akkor a két külföldit, akit terrorizmus finanszírozásával gyanúsít a rendőrség, az országon belül helyezték volna el, ahonnan 24 órán belül távoztak volna. Szerinte anélkül, hogy a határokon megállítanák az illegális migrációt és szigorítanák a belépést egy országba, nehéz akár köz-, akár nemzetbiztonságról beszélni.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!