szerző:
hvg.hu

Egy híján kétszáz képviselő vagyonbevallásait, a cégnyilvántartást és a támogatások adatbázisát összevetve igyekeztünk kideríteni, vettek-e fel tavaly, és ha igen, mekkora összegű agrártámogatásokat a parlamentben ülők házastársai. Kósa Lajos államtitkárának neje nem milliókkal, hanem nagyságrendekkel veri az előző évi mezőnyt: míg a tavalyi győztes 23,7 millió forinttal végzett az élen, addig Horváth István feleségének cége 50 millió forint híján félmilliárd forintnyi – nagyrészt uniós – támogatást nyert el 2017-ben.

Tavalyi második helye után idén magasan az elsőre ugrott a politikusfeleségeknek, illetve cégeiknek megítélt uniós támogatások listáján Nestorovic Anica, a fideszes Horváth István felesége.

A múlt évi listán, amit a Blikk állított össze, a volt szekszárdi polgármester nejének Bikácsi Agrár Kft.-je 21 millió forinttal szorult a második helyre (a fideszes L. Simon László 23,7 millió forintnyi támogatást besöprő felesége mögött), idén azonban szintet, illetve nagyságrendet lépett a nagydorogi székhelyű cég: 2017 januárja és decembere között összesen 425,2 millió forintnyi támogatást ítéltek meg neki a nagyrészt uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Programból.

A Széchenyi 2020 program támogatásokat nyilvántartó adatbázisa szerint a Bikácsi Agrárnak a szektor többi szereplőjéhez képest is kiemelkedő éve volt 2017-ben: márciusban a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzésére ítéltek meg neki 26,2 millió, augusztusban húsfeldolgozó üzem építésére 157 millió, októberben pedig szarvasmarha tartó telep korszerűsítésére 132,4 millió forintnyi támogatást, de még karácsony előtt tíz nappal is sikerült elnyernie 109,4 millió forintot sertéstartó telep korszerűsítésére.

A kft.-nek nemcsak megítélt, de a kiutalt támogatások alapján sem volt tavaly rossz éve: az államkincstár már kifizetett agrártámogatásokat nyilvántartó adatbázisa szerint a cég 2017 januárja és decembere között összesen 80 millió forintnyi támogatást vehetett fel, ebből 18,1-et nemzeti forrásból 62,57 milliót pedig az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból utaltak ki neki.

A Bikácsi Agrár ráadásul párját ritkítóan sokoldalú tevékenysége után kap támogatást: ugyanolyan eredményesen pályázik szarvasmarha-, mint sertéstelep korszerűsítésre, de tenyészkos, tenyészbak, illetve anyajuhtartás támogatása jogcímen is kaptak forrásokat, nem beszélve a céget a fent említett tavalyi lista második helyére repítő trágyatárolók építése utáni támogatásról.

A tavaly október óta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős Kósa Lajos tárca nélküli miniszter államtitkáraként dolgozó Horváth István személyesen – legalábbis papíron – nem visel semmilyen tisztséget a kft.-ben, annak egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője Nestorovic Anica, de a cégnyilvántartás szerint a vállalkozás elektronikus elérhetőségeként a [email protected] címet regisztrálták be, ami megegyezik Horváth István egyetlen, még saját résztulajdonában maradt cégének, a Ha-Ho Kontakt Kft.-nek az elérhetőségével.

Újabb Mark Zuckerberg-i talentum?

Az államtitkár horvátországi születésű, de szerb-magyar származású neje néhány éve egyébként még angolt tanított a nagydorogi általános iskolában. Cégének gyors felfutását még Mészáros Lőrinc is megirigyelheti, aki hirtelen és hihetetlen meggazdagodását azzal magyarázta, hogy talán okosabb a Facebook alapítójánál. Nestorovic Anica a Bikácsi Agrár Kft.-t 2011-ben alapította, az első évben azonban 4,7 millió fontos veszteséget termelt a cég, de még 2014-ben is csak 81 ezer forintnyi pluszt sikerült összehoznia. Igaz, kezdeti, 18 millió forintnyi eszközállománya közben megduplázódott. 2015 után viszont valóságos szárnyalásba kezdett a vállalkozás: az időközben elnyert uniós forrásoknak és felvett hiteleknek köszönhetően a 2016-os, legutóbbi beszámolójában már 424 millió forintnyi eszközállományt tüntetett fel, pedig ebben értelemszerűen még nem lehetett benne az a több mint félmilliárd forintnyi támogatás, amelyet 2016 második félévében és 2017-ben nyert el a cég.

Nestorovic Anicának a cégnyilvántartás tanúsága szerint mindeközben arra is maradt ideje, hogy ügyvezetőként igazgassa a felerészben saját, felerészben az államtitkár húga, Horváth Zsuzsanna tulajdonában álló, BPO-ROAD Kft.-t. A viszonylag jól menő, 2016-ban 307 millió forintos árbevétel mellett 5,6 millió forintos adózott eredményt elérő vállalkozás két bajai és két szekszárdi telephelyen üzemeltet butikot, benzinkúti boltot és nem utolsósorban: trafikot.

Horváth István államtitkár és fideszes országgyűlési képviselő
©

A dohánybolt üzemeltetése Horváth István esetében azért pikáns, mert a fideszes politikus – még szekszárdi polgármesterként kiszivárgott – mondatai robbantották ki a 2013-as trafikbotrányt. A politikusról emlékezetes módon az akkor még a szekszárdi Fideszt erősítő (a pártból később épp a korrupciós ügyek miatt távozó), ma LMP-társelnök Hadházy Ákos hozott nyilvánosságra egy hangfelvételt, amelyen Horváth István egyenként, nevek és utcák alapján vette végig a helyi fideszesekkel a dohányboltra pályázók listáját, a koncesszió odaítélésének fő szempontja pedig az volt, hogy "ne a szocik győzzenek".

Horváth a felvételen leplezetlenül beszélt arról is, hogy a húga is pályázik. Horváth Zsuzsanna pedig – hogy, hogy nem – el is nyerte az üzemeltetés jogát. Azt viszont nem verték nagydobra, hogy a cégben a saját felesége is tulajdonos-, illetve ügyvezetőtárs, márpedig a cégnyilvántartás szerint ez a mai napig így van, a vállalkozás elérhetőségeként pedig ugyanúgy Horváth István cégének nevét viselő [email protected] címet adták meg, mint a Bikácsi Agrár Kft. esetében.

"Kisgazda" feleségek

Az agrártámogatásokat bezsebelő politikusfeleségek listáján a 2017-es összesítések szerint egyébként nem szerepel a tavalyi győztes, L. Simon László felesége, illetve cége, a Simon és Simon Kft. sem. (A volt kulturális államtitkár tavaly "csak" saját jogán nyert el összesen több mint 2 millió forintnyi támogatást, amit részletesen fel is tüntetett a vagyonnyilatkozatában.)

Nestorovic Anica után nagyságrendekkel lemaradva, de a tavalyi győztesnél is nagyobb összegű támogatással a szintén fideszes Bánki Erik felesége, Bánki Ágnes lett a második, akinek agrár-környezetgazdálkodási kifizetés jogcímen ítéltek 41,8 millió forintnyi támogatást a Vidékfejlesztési Programból.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokára a szintén fideszes Győrffy Balázs felesége, Győrffy-Bojás Henrietta léphetett 13,3 millió forintnyi, 90 százalékban az unió agráralapjából származó támogatással.

A "kis(ebb)pályás" gazdafelségek sorát a nemrég belize-i off-shore cégének állítólagos dollárkészletével vihart kavart Szabó Zsolt fejlesztési államtitkár neje vezeti 3 millió forintos támogatással, míg a békési Simonka György felesége 311 ezer, a miniszterelnökségi államtitkár, Tasó László felesége pedig mindössze 77 ezer forintot kapott.

Az ellenzéki képviselők közül a jelek szerint egyedül az LMP-s Sallai R. Benedek felesége foglalkozik – legalábbis nagyban – gazdálkodással: Iványi Anna Barbara több jogcímen – egyebek között például hízott bika tartására – 8,5 millió forintnyi támogatást vett fel 2017-ben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Halálra gázolt egy kerékpárost a villamos Budapesten

Halálra gázolt egy kerékpárost a villamos Budapesten

Augusztus 20-án is le lesz zárva a fél város: a rakpartok és a hidak is

Augusztus 20-án is le lesz zárva a fél város: a rakpartok és a hidak is

Három gyermek kapta a halálra vert kunmadarasi kislány szerveit

Három gyermek kapta a halálra vert kunmadarasi kislány szerveit

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Swing- és dzsesszkoncertekkel készül a Müpa a nyár végén

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re

Egyre több amerikai közgazdász vár recessziót 2021-re