szerző:
hvg.hu

Így négy év után ismét esedékessé vált az edelényi barokk kastély külső felújítása. A falak nedvesek és penészednek, a vakolat hullik, a vaskaput eszi a rozsda. Közben a korábbi kivitelező már repülőgépet fejleszt Leisztinger Tamással.

A Magyar Narancs számol be az edelényi kastély esetéről. A rekonstrukcióról 2009-ben született döntés, a forrás rendelkezésre is állt, de az érdemi munka csak a 2010-es, Bódva patakot is megemelő árvíz levonulása után kezdődött el. 2011 februárjában arról érkeztek hírek, hogy Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyának és a hozzá tartozó parknak a rekonstrukciójára összesen csaknem 2,2 milliárd forint pályázati támogatást fordít a Műemlékek Nemzeti Gondnokság. Az első ütem végösszege 2,4 milliárd lett. Most a portál beszámolói szerint – vannak fotóik is – újra ráférne egy felújítás a helyre.

Megújult a kastély külseje és a belső terek javarésze is, a sziget kastélyhoz tartozó része, az 5,1 hektáros park. A munkálatokkal végül 2012 tavasza helyett 2014-ben végeztek. 2009-ben a tendert a miskolci FK Raszter Kft. – Zemplénkő Kft. konzorciuma nyerte el, utóbbitól több pótmunkát is rendeltek, például 2013-ban hatósági előírások betartására és statikai okokra hivatkozva. A Zemplénkő 2015-ben megbízást kapott a rekonstrukció II. ütemének elvégzésére, a kastélypark rehabilitációjára, a kiszolgáló kerti épületek létesítésére. A 390 milliós megbízása díjból végül 408 millió lett.

A kastélysziget fejlesztésének a II. üteme 2012 végétől 2015. decemberig tartott, Brüsszel 900 millióval finanszírozta meg. A Zemplénkőről korábban olyan sajtóhírek érkeztek, hogy 9,2 milliárd forintért végezheti el a Nyíregyházát nyugatról kerülő főúton, a 36. számú főút és 38. számú főút között esedékes munkálatokat a KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt.-vel karöltve kizárólag költségvetési forrásból.

A Magyar Narancs megjegyzi, a Zemplénkő tulajdonosai az építőipar mellett a mezőgazdaságban és a légi közlekedésben is érdekeltek. A Toldi-család két tagjára a Szabolcs megyei online figyelt fel 2016-ban, amikor állami földárverésen több mint 100 millió forintért jutottak földekhez Kemecsén, Nyíregyházán, Nyírturán. A repülésben is szerencsét próbáltak, két ütemben részesedést szereztek a Genevation Aircraft Kft.-ben 2014-ben. 2017. decemberben a szatmári Toldi-cég kiszállt, teret engedve két magánszemélynek és Leisztinger Tamás A2 IT Arago Felsőbb Technológiai Tudományok Intézete Zrt.-jének, amely többségi befolyást szerzett. A repülős cégben a baloldalinak elkönyvelt milliárdossal együtt érkezett a jobboldalhoz közel álló Nézőpont Intézet piackutató cégének korábbi prominense, Skultéty Tamás. A Magyar Nemzet egykori beszámolója szerint a kormány 250 millió vissza nem térítendő forinttal támogat egy Genevation-fejlesztést.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
20 milliárd euróért spájzol be akkumulátorokat a Mercedes

20 milliárd euróért spájzol be akkumulátorokat a Mercedes

Ki a nagyobb keresztény a Kossuth téri karácsonyfa körül: a kormány vagy a tüntetők?

Ki a nagyobb keresztény a Kossuth téri karácsonyfa körül: a kormány vagy a tüntetők?

Micsoda siker! A magyar köztévé német kiejtése is bekerült a legkínosabbak közé

Micsoda siker! A magyar köztévé német kiejtése is bekerült a legkínosabbak közé

Kepesita Collection: Az út a fontos, nem a cél

Kepesita Collection: Az út a fontos, nem a cél

Tüntetők jutottak fel a Fidesz-székház erkélyére

Tüntetők jutottak fel a Fidesz-székház erkélyére

Brexit: órákon belül megbuktathatják párttársai Theresa May-t

Brexit: órákon belül megbuktathatják párttársai Theresa May-t