szerző:
hvg.hu

Két másik ember sietett az akkor már nem lélegző fiú segítségére.

A 112press szerint az eset a vasvári fürdőben történt, még vasárnap, ahol egy, a családjával szórakozó kisfiú merült el a medencében. A családtagok észlelték a bajt, ők szaladtak a gyermek segítségére. Kivitték a partra, de hirtelen nem tudták, mi tévők legyenek, így az újraélesztést sem tudták megkezdeni.

A gyermek életét végül egy szolgálaton kívüli tűzoltó és egy ápolónő mentette meg, ők kezdték meg mellkaskompressziót. A lap azt írja, a gyermek szervezetéből újraélesztés után azonnal távozott a víz, megindult a légzése és mire a mentőautóba került, már sírt az ijedtségtől. A fiút ezután kórházba szállították, úgy tudni, jól van.

A lap közben utolérte a tűzoltót, aki segédkezett újraélesztésben. Azt mondta, nem az övé az érdem, hanem az ápolónőé. "Velem együtt ért oda egy középkorú hölgy, aki azt mondta, hogy ápolónő, és tudja mit kell csinálni. Nagyon profi módon állt hozzá, megtámasztotta a gyerek hátát és ő végezte a mellkaskompressziót. Én a gyerek fejét tartottam, és ügyeltem rá, hogy a víz és a gyomortartalom távozzon a szájüregből" – mondta a tűzoltó név nélkül.

Kiderült az is, hogy ők a medence azon felében tartózkodtak, ahol 70 centis a víz, a kisfiú viszont a jóval mélyebb részen süllyedt el, ahol már 150 centiméteres a vízmélység. Amikor látta, hogy a medence túlpartján segítségért kiáltanak és tanácstalanul állnak körbe egy gyereket, akkor azonnal odasietett.

"A tűzoltóságon minden évben kapunk újraélesztési oktatást, és sokat gyakoroltunk ambubabán, de élesben most csináltam ilyet először. Azt is megtudtam, hogy egy ikerpár egyik tagját sikerült újraéleszteni. Nehéz megfogalmazni, milyen érzés ez. Nagyon örülök, hogy a kisfiú hazamehet a családjához" – mesélte a vasvári tűzoltó.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bele ne szédüljenek: az utazási betegségre is lehet gyógyír

Bele ne szédüljenek: az utazási betegségre is lehet gyógyír

Rossi: Ha a walesiek sárkányok lesznek, nekünk oroszlánokká kell válnunk

Rossi: Ha a walesiek sárkányok lesznek, nekünk oroszlánokká kell válnunk

Vádat emeltek Jeffrey Epstein börtönőrei ellen

Vádat emeltek Jeffrey Epstein börtönőrei ellen

Fát növesztett magában egy autó, ráadásul egyik napról a másikra

Fát növesztett magában egy autó, ráadásul egyik napról a másikra

Sok magyar szurkolót ér kellemetlen meglepetés a walesi meccs előtt

Sok magyar szurkolót ér kellemetlen meglepetés a walesi meccs előtt

Szörnyű látni, hogyan csavarodik villanyoszlopra egy villanyautó – videó

Szörnyű látni, hogyan csavarodik villanyoszlopra egy villanyautó – videó