szerző:
hvg.hu

Az első ügyekben esett egymásnak kétharmad és ellenzéke. Az Alaptörvény-módosítás látszattevékenység, a benne foglaltak eddig is megvoltak, az igazi cél a Kúria megbüntetése, vélte az ellenzék. A kormány tett arról, hogy az ellenzék ne fogadhassa el a javaslatokat, aztán pedig rájuk mutogathat majd. A Stop Soros egy vicc, a Fidesz átverte szavazóit, amikor teljesen átírta a törvényt, mondta az MSZP.

1 2 3
Sorrend megfordítása

A drónok és a Facebook miatt kell védeni a magánszférát

Trócsányi tovább ismerteti az Alaptörvény-módosítás elemeit, a magánszféra elemeinek védelme következik. A zavartalan magánélethez való jog és védelme érdekében az államnak definiálni kell ennek mértékét és a teendőket. Szükségessé vált ennek felülvizsgálata most, a tömeges adatgyűjtés, közösségi oldalak és drónok korában. Az Alaptörvény csak a keretek kijelölését végzi el, a véleménynyilvánítás és az egyesülési és gyülekezési jog és a magánéleti jog ütközésének mértékét és utóbbi védelmét konkrét esetben majd a bíróság fogja eldönteni. Trócsányi azt az amerikai legfelsőbb bírósági döntést citálja, amely az otthont kiemelten védi.

Trócsányi: a közigazgatási ügyek másféle bírói hozzáállást követelnek meg

A másik kérdés, módosítás az igazságügyre vonatkozik, a bírói függetlenség az igazságszolgáltatás állócsillaga, mondja Trócsányi, de az igazságszolgáltatás kereteit lehet változtatni. A közigazgatási bíróságok szükségesek, Trócsányi Wlassics Gyula jogtudós 1930-as szavait idézi. A közigazgatási ügyek speciálisok, mert ezekben a perekben a két fél nincs egy súlycsoportban, a hatóság mindig erősebb, mint az állampolgár, ezért nagyobb bírói aktivitást igényel, hogy ezt az erőfölényt kiegyensúlyozza. Ez pedig más képzést és gyakorlatot kíván a bíróktól. Európában számtalan helyen vannak közigazgatási bíróságok.

Trócsányi: Az Országgyűlés dönti majd el, kinek mennyire segítünk

A kormány elkötelezi magát a genfi egyezmény alaptételei mellett, mondja Trócsányi, és megakadályozza a betelepítést, a kényszerű, felülről eldöntött beköltöztetését idegen népességnek. A menekültstátuszra hivatkozva gazdasági menekültek tömegei érkeznek Európába, ezt meg kell akadályozni. Azt illeti meg a menedékjog, akit hazájában üldöztetés ér, "de a tények mást mutatnak", állítja a miniszter. Szerinte csak az jogosult menedékjogra, aki közvetlenül az üldözés területéről érkezik hozzánk, aki pedig nem, arról az Országgyűlés döntheti el, ad-e neki segtséget, és milyen mértékűt. Ezért akarja a kormány sarkalatos törvényben rendezni a menekültkérdést, a menedékjogot.

Trócsányi László miniszter kezdi a vitát

Az igazságügy-miniszter az Alaptörvény-módosítás kormányzati vezérszónoka. Ma következik a hetedik módosítás, az első három ilyen nem volt jelentős, a negyedik-ötödik EU-s jellegű volt, érdeminek volt mondható, a hatodik a terrorfenyegetettség miatt volt szükséges. A mostani pedig aktuális változásokra vonatkozik. Vannak, akik az európai egyesült államokat akarják létrehozni, meghaladnák a nemzetállamokat, áll a javaslat indoklásában, egy szorosabb föderációban gondolkodnak. A kormányzati előterjesztés szerint a másik oldalon pedig a nemzeti szuverenitás védői állnak, ide tartozik a magyar kormány is. Az uniós együttműködés alapja persze ennek a szuverenitásnak a csökkentése, de ettől még meg kell védelmezni az alkotmányos magot – érvel a kormány. Csak egyes hatáskörök közös gyakorlását tettük lehetővé az EU-hoz csatalkozással. Meg kell erősíteni a szuverenitás és alkotmányos önazonosság védelmét, mondja Trócsányi.  

Ez történt napirend előtt

Itt olvashatják, hogy idézte fel Tordai Bence Jakab Péter elhíresült első felszólalását, vagy Dömötör Csaba hogy intézte el a Jobbik ideológiai kanyarjait.
1 2 3

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Olyan helyre is hirdetést tesz a Facebook, ahová nem is gondoltuk volna

Olyan helyre is hirdetést tesz a Facebook, ahová nem is gondoltuk volna

Összeállt a fél Beatles és beszállt egy Rolling Stone is (videó)

Összeállt a fél Beatles és beszállt egy Rolling Stone is (videó)

Trumpnak kevés lesz a világatlasz, ha a Közel-Keleten akar boldogulni

Trumpnak kevés lesz a világatlasz, ha a Közel-Keleten akar boldogulni

A pápa támogatja ENSZ migrációs csomagját

A pápa támogatja ENSZ migrációs csomagját

Kövér még nem sújtott le az ellenzéki képviselőkre

Kövér még nem sújtott le az ellenzéki képviselőkre

Ismét hatalomra kerülhet a korrupció miatt leváltott Srí Lanka-i kormányfő

Ismét hatalomra kerülhet a korrupció miatt leváltott Srí Lanka-i kormányfő