szerző:
hvg.hu

Az első ügyekben esett egymásnak kétharmad és ellenzéke. Az Alaptörvény-módosítás látszattevékenység, a benne foglaltak eddig is megvoltak, az igazi cél a Kúria megbüntetése, vélte az ellenzék. A kormány tett arról, hogy az ellenzék ne fogadhassa el a javaslatokat, aztán pedig rájuk mutogathat majd. A Stop Soros egy vicc, a Fidesz átverte szavazóit, amikor teljesen átírta a törvényt, mondta az MSZP.

1 2 3
Sorrend megfordítása

Folytatódik az Alaptörvény hetedik módosításának általános vitája, majd le is zárul

A további képviselői felszólalások következnk, Ovádi Péter szólal fel a Fideszből. Gyakorlatilag a Stop Soros törvényjavaslat indoklását ismerteti. Majd a jobbikos Varga Damm Andrea szólal fel, ők arra számítottak, a kormány az első Stops Sorost fogja beterjeszteni, a második túl lájtos szerinte. Völner Pál államtitkár válaszol az összes eddigi hozzászólásra, Keresztes László Lórántról azt mondja: végre egy tiszta hang az LMP-ben. Ezzel lezárul az általános vita, csütörtökig lehet benyújtani a módosító indítványokat.

Ezzel lezárjuk percről percre tudósításunkat.

Kontrát reagál az elhangzottakra, lezárják ezt a vitát

Lezsák Sándor lezárja az általános vitát, Kontrát Károly államtitkár pedig válaszol a felmerült kérdésekre. Kikéri magának, hogy a jogalkotás silány, szatócsmunka lenne. A kormány célja megvédeni az embereket.

"A biztonság olyan fontos kérdés, amiért holnap többet kell tenni, mint tegnap",

mondja Kontrát kissé rejtélyesen. A szeretetszolgálatokat nem lehet szanckionálni a Stop Sorossal, őket támogatja a kormány. Azokat célozza a kormány, akik olyanokat segítenek, akikről tudják, hogy nem voltak üldözve. A Mirkóczki Ádám által hiányolt pluszjogosultság pedig a határtávoltartás. Molnár Zsoltnak is válaszol: a bírói gyakorlat képes mérlegelni, megvalósul-e a szervezés tényállása, hiszen a tiltott szerencsejáték szervezése is létező tényállás. Vadai Ágnesnek: nem vonatkozik a Ferihegyi Repülőtérre a távoltartási szabály. És visszautasítja a göbbelsi propaganda kitételt. Demeter Mártának is válaszol: az a baj, hogy nincs elég Frontex-legénység, és nem a határvédelemmel foglalkoznak. Most csak azon embercsempészek ellen lehet fellépni, akiknek fizetnek, akiknek nem, azok ellen nem. (Nem fejti ki, hogy akkor miért nem azt a Btk- részt módosítják - a szerk.)

©

Kontrát Károly kesereg, hogy Szabó Tímea szatócsmunkának nevezte a jogszabály-tervezeteket, "ez a szatócsokra is sértő". 

Akinek okostelefonja van, az nem lehet menekült,

mondja Kontrát, az csak gazdasági menekült lehet, amivel leginkább azt árulja el, hogy semmit nem ért a menekültválsághoz. Nem fizet a menekülteknek pénzt a kormány, egy 2013-as EU-s program keretén belül valósultak meg kifizetések.

Végül megköszöni Kósa Lajosnak és Aradzki Andrásnak a kormánypárti támogatást, ez adja a gerincét az elképzeléseknek, de az lenne a jó, ha az ellenzék is támogatná az ügyet, nyújtsák be módosítóikat. Ezzel lezárul ez az általános vita.

Jobbik: ne támogassa a Menedéket a kormány!

Z. Kárpát Dániel a Jobbikból arról beszél, a komány 2015-ben még bagatellizálta a menekültkérdést. Vajon kap-e az új költségvetésben a Menedék Menekülteket Segítő Egyesület kormányzati pénzt? A politikus azt szeretné, ha nem így lenne. Egyáltalán, semmilyen menekültekkel foglalkozó civil szervezetet ne támogasson a kormány. (A Jobbik kétarcú kommunikációt folytat ebben a vitában: kikel az őcsényi hiszterizálás ellen, a Stop-kampány ellen, de az elismert menekültekkel nem foglalkozzon itthon senki, a párt nemet mond az integrációra - a szerk.)

©

Bajkai István eszmefuttat

Bajkai István a Fidesz nevében szólal fel. Soros György: farkastörvények alapján működő spekuláns, míg valakik az emberbaráti tevékenyégét emlegetik. Miért épp Európába akarja betelepíteni korlátlanul a migránsokat? A bennünket lenéző, de kultúránkat nem ismerő migránsokról is szót ejt. "Kérem, támogassák a törvényjavaslatot."

A Jobbik kicsit közbekötvényez

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) vitatkozik az eddigi megszólalókkal abban, hogy valós segítségre szorulók érkeztek hozzánk, szerinte inkább gazdasági bevándorlók. De a fő kérdés, hogy a kormány hajlandó-e véglegesen megszüntetni a letelepedési kötvény konstrukciót, nemcsak felfüggeszteni. Mert ez eddig 17 milliárdos kárt okozott az országnak, 150 milliárdos hasznot a közvetítő cégeknek, az üzletek 80 százalékát egy Kajmán-szigeteken bejegyzett, azaz offshore-cég intézte.

Párbeszéd: Ez egy Lex Helsinki Bizottság, a kormány eközben Aszadot támogatja

Szabó Tímea a Párbeszéd vezérszónoka ebben a vitában is, mint az Alaptörvény-módosításénál is. A menekülteknek segíteni kell, ebben nincs vita. Az illegális bevándorlást viszont nem fogja megoldani a Stop Soros, ami nem más, mint szemfényvesztés. Már a Sorossal való riogatás is nevetséges – úgy kéne hívni a törvényt: legális segítségnyújtást börtönnel fenyegetünk törvény. Illegális bevándorlás jogállás egyébként nincs a magyar jogban,

ez a szöveg egy szatócsmunka.

A bíróságok nem fogják tudni alkalmazni a törvényt. A fogalmak pontatlanok: mit jelent a határfigyelés? Ez egy Lex Helsinki Bizottság, ők végeztek ilyet a BM-mel együttműködve, egészen egy évvel ezelőttig. Mi az, hogy hálózat? Hogy jogi segítséget nyújt? Szabó végre megosztja a T. Házzal, mit jelent a menekültjogban a biztonságos harmadik ország fogalma. A magyar kormány maga buszoztatta a menekülteket Ausztriáig 2015-ben, tehát akkor a kormány is jogsértést követett el. És a segítséget nyújtókat börtönnel fenyegetni, na az pedig már üldözés, ezt teszi a kormány. Ha egy buszvezető buszjegyet ad el egy illegális migránsnak, már büntethető lesz? Ha egy japán munkavállalónak egy ügyvéd jogi segítséget nyújt, akkor a törvény hatálya alá esik?

©

De ami az igazi aljasság, az az, hogy bírói felügyelet nélkül lehet kényszerintézkedést kezdeményezni, tehát egy rendőr döntésén múlik, indul-e kényszerintézkedés. Értelmezhetetlen, hogy a tranzitzónában tartózkodó jogi segítségnyújtót mikor hogy kell jogsértőnek nézni, és ezt a kormány jól tudja. De ha tudja, akkor gonosz. És a kormány ezen a téren Putyinnak asszisztál, az ő érdeke a menekültkrízis mélyítése. A kormány támogatja Putyin Szíria-politikáját, ami Aszad elnök rezsimjének támogatása, annak a rezsimnek, amely a menekültkrízis elsődleges okozója. És ezzel a törvénnyel a szeretetszolgálatokkal és egyházakkal is kibabrál a kormány.

LMP: Valódi tettek kellenek

Demeter Márta veszi át a szót az LMP nevében, és kéri Kontrát Károlyt, válaszoljon valóban az ellenzék kérdéseire a vita végén. Meg kell erősíteni az EU-t, hogy megvédje a külső határait. Be kell tartani a nemzetközi kötelezettségeinket, különben milyen alapon védené meg a Frontex a határainkat? A Btk.-t nem kéne módosítani, a mostani tényállások elegendőek a szankcionálásra.

"Magyarországot nem falmelléki jogászkodással lehet megvédeni, hanem valódi tettekkel, ezt fogjuk Önökön számon kérni."

DK: A kormány dehumanizálta az országot

Vadai Ágnes beszél a DK nevében. Jogellenes a Stop Soros, jogellenesen akar szankcionálni magyarokat. Ha valaki háborúból érkezik, nem a genfi konvenció és az EU előírásai miatt segítünk nekik, hanem azért, mert normálisak vagyunk. De a kormány olyan göbbelsi propagandát nyomott a választásokig, ami teljesen dehumanizálta őket, de az országot is. Közös európai megoldás kéne, a közös afrikai–EU-s nyilatkozat elfogadása jó eszköz lett volna, de a magyar kormány megvétózta – a kormánynak fenn kell maradjon a rendezetlen migrációs helyzet.

"Önök a legjobb példa arra, hogy attól, hogy valaki Európában születik, még nem európai." 

Ezzel a törvénnyel a kormány le akar számolni a vele nem egy platformon lévő civilekkel, szabadon szerveződő emberi közösségekkel, mert az általuk kifejtett jószolgálati munka nem teszi lehetővé, hogy a Fidesz hasonlókkal szavazatokat vásároljon. És a kormány már bizonyította, bárki ellen bármikor megindít egy büntetőeljárást. Az új törvény után Ferihegyről és a többi nemzetközi határterületről is kitiltható 8 km-re – és nem látni, hogy hol van a jogorvoslati lehetőség. Elképesztő ez a határbiztosítási távoltartás, mondja Vadai. A kormány magyarságellenesen gondolkodik, összegzi Vadai.

 

MSZP: A Fidesz megtévesztette a választóit, amikor teljesen átírta az első Stop Sorost

Molnár Zsolt beszél az MSZP nevében, jön a Stop Soros újratöltve, ami egy Btk.-módosítás gyakorlatilag. Az első változatnál a második jobb, az első inkább kampányfogás volt, és megtévesztette a Fidesz a választóit, hiszen azt ígérte, azt fogja benyújtani. Az új Stop Sorosra nincs szükség, mert vagy már nyitott kapukat dönget, vagy az 50-es éveket idézi.  

Jobbik: Büntetni lehet majd a szeretetszolgálatokat is?

Mirkóczki azt is kifogásolja, hogy nem tudni, mi számít pl. tiltott tájékoztatásnak vagy szervezésnek a Stop Sorosban, így bárkit meg lehet büntetni, a jó szándékú segítőket is, például, aki a betartandó törvényekről tájékoztatja a menedékkérőket. Így büntetni lehet a szeretetszolgálatokat is. Ezt javítani kell. Mirkóczki nem látja a rendőrség pluszjogosítványait, amelyek által hatékonyabb tud lenni az illegális migráció tekintetében. Nem látja tehát a beharangozott szigort és hatékonyságjavulást. És azt sem kéne, ha az állam átesne a ló túlsó oldalára.  
1 2 3

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Meg sem kell izzadni az egészségért

Meg sem kell izzadni az egészségért

Visszatért az erőszak helyszínére a megtámadott futó

Visszatért az erőszak helyszínére a megtámadott futó

Ez már talán sok lesz: "bekamerázná" a tévénket a Facebook

Ez már talán sok lesz: "bekamerázná" a tévénket a Facebook

A nagymamája hamvaival megtöltött sütit osztogatott egy lány az osztálytársainak

A nagymamája hamvaival megtöltött sütit osztogatott egy lány az osztálytársainak

Itt a HVG 2019-es középiskolai rangsora, az élen a Radnóti Miklós Gimnázium

Itt a HVG 2019-es középiskolai rangsora, az élen a Radnóti Miklós Gimnázium

Így készül Amerika a Brexitre

Így készül Amerika a Brexitre