Új törzskartonok: fél év haladékot kaptak az utolsó percben a háziorvosok

Új törzskartonok: fél év haladékot kaptak az utolsó percben a háziorvosok

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tavaly októberben jelent meg az a jogszabály, amely korábbinál részletesebb egészségügyi adatgyűjtésre kötelezi a háziorvosokat. Az összes betegük elektronikus törzskatonát el kell készíteniük, amely ellen az első pillanattól tiltakoznak.

Haladékot kaptak a háziorvosok az új törzskartonok kitöltéséhez: eredetileg július elsejétől kellett volna vezetniük ezt a dokumentumot, de öt nappal a határidő előtt egy miniszteri rendelet félévvel elhalasztotta ezt a kötelezettségüket – olvasható a szerdai Népszavában.

Ez már a második alkalom, hogy a kormány elhalasztja a minden korábbinál részletesebb egészségügyi adatgyűjtés indítását, igaz, először még csak tervezték ennek bevezetését, nem jogszabály rendelkezett arról, mint most – jegyzi meg lap.

Tavaly októberben jelent meg az a jogszabály, amely minden korábbinál részletesebb egészségügyi adatgyűjtésre kötelezte a háziorvosokat. Akkor a kormány azzal érvelt, hogy az egészségügyre fordítható közpénzt hatékonyabban szeretnék elkölteni, de ehhez ismerni kellene, hol, milyen megbetegedések kezelésére van szükség.

A háziorvosoknak három év alatt kellene az úgynevezett elektronikus törzskartont kitölteniük valamennyi betegükről. Ebben olyan kérdésekre kell válaszolni, hogy a családban mikor és milyen krónikus betegségek fordultak elő, volt-e valakinek daganata, és ha igen, hány éves korban, illetve diagnosztizáltak-e allergiát, cukorbetegséget vagy magas vérnyomást a rokonságban. A törzskarton külön rákérdez az apa, anya, testvér, gyermek és unokatestvér betegségeire is, valamint szociális helyzetre, életmódbeli szokásokra.

A háziorvosok első pillanattól tiltakoztak a jogszabály alkalmazása ellen. Volt, aki kiszámolta, hogy képtelenség rendelési időben ezt a munkát elvégezni. Mások szerint, ha kitöltik a kérdéssort, szembemennek a hippokrateszi esküvel, mert a jogszabály arra kötelezi őket, hogy bizalmas adatokat továbbítsanak, olyat, amit az orvos nem adhat ki, még az államnak sem.