szerző:
hvg.hu

A 4-es, 6-os mellett szombattól egy másik forgalmas budapesti villamosvonalon, az 1-esen is pótlóbuszokra kell átszállniuk egy szakaszon az utasoknak, mert felújítják a pályát. A Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd között dolgoznak majd, ezen a szakaszon a néhány évvel korábbi korszerűsítés idején csak a megállókat építették újjá, a sínekhez akkor csak a Kőbányai útnál nyúltak.

Szombattól az 1-es villamosok helyett pótlóbuszok közlekednek a vonal déli szakaszán, a Mester utca és a Népliget között augusztus végéig – hívta fel a figyelmet a BKK.

Az 1-es villamosvonal felújításakor, 2013-2014-ben ezen a szakaszon csak a megállóhelyeket korszerűsítették, vágánszabályozást végeztek, de mostanra a pályafelújítás is halaszthatatlanná vált. Kicserélik a korrodált, hullámosodott síneket, felújítják a földműveket, a sínek alátámasztására szolgáló zúzottkő ágyazatot, valamint a vonalszakaszon található útátjárók útburkolatát. Szombattól a Hős utca környékén kezdik meg a munkát.

Július végéig a villamosok Óbudáról a Puskás Ferenc Stadionig, Újbudáról pedig a Közvágóhídig közlekednek, majd augusztusban már a Népligetig járnak majd Óbuda felől.

A kimaradó szakaszon az 1-es pótlóbusszal lehet utazni, de az Infopark jobb kiszolgálásáért meghosszabbítják a 153-as busz útvonalát a Népligetig.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Autó

Feltúrnak még egy forgalmas villamosvonalat, a pótlóbuszok városa lesz Budapest

Július 7-én kezdődik a fővárosi 1-es villamos egy részének felújítása, a munkát két szakaszban végzik el a nyári szünetben. Újabb pótlóbuszokra lesz szükség. Nyáron lesznek olyan napok, amikor a 3-as metrót ,valamint egy jelentős szakaszon az 1-es és a 4-es, 6-os villamosokat is buszokkal pótolják.

Erotikus hangulatú videót rendezett egy rendőr ezredes a diáklányokkal

Erotikus hangulatú videót rendezett egy rendőr ezredes a diáklányokkal

Az Apple okosórája rögzíthette a szaúdi újságíró meggyilkolását, de ez a sztori nagyon sántít

Az Apple okosórája rögzíthette a szaúdi újságíró meggyilkolását, de ez a sztori nagyon sántít

Gönczi Gábor megnősült

Gönczi Gábor megnősült

Nagyon nem megy a kormányalakítás Svédországban

Nagyon nem megy a kormányalakítás Svédországban

Túszejtés miatt kiürítették a kölni pályaudvart

Túszejtés miatt kiürítették a kölni pályaudvart

Egy éjszaka alatt válsághelyzet alakult ki Dél-Franciaországban, hatan meghaltak az áradásokban

Egy éjszaka alatt válsághelyzet alakult ki Dél-Franciaországban, hatan meghaltak az áradásokban