szerző:
hvg.hu

Beleszállt az Európai Bizottságba tusnádfürdői beszédében Orbán Viktor, és bírálta az Unió oroszpolitikáját. Szerinte most jött el az idő, hogy megváltoztassuk Európát, és azt is, hogy újjáépítsük a Kárpát-medencét.

1 2 3 4 5
Sorrend megfordítása

Tőkés is beszél a medvéről

Reméli, sikerült elköltöztetni az anyamedvét, amelynek elütötték két bocsát. A medvevédelmet összekötötte azzal, reméli, a székelyeket is ilyen lendülettel védik.

Orbán még a jegyzetével szöszöl

Németh Zsolt mutatja be az itt lévő fontosabb embereket, Orbán csak ritkán tapsol, még javítgatja a jegyzetét.

Harrach Péter kimaradt az első körös bemutatásból, őt külön kiemelte Németh Zsolt, mikor rájött a hibára.

Elkezdődik az előadás,

de Orbánra még várni kell. Egyelőre Németh Zsolt fideszes politikus beszél, utána Tőkés László püspök következik. Ez a 29. Bálványosi Szabadegyetem, Orbán és Tőkés az összesen itt volt - mondja Németh. A mostani hét jelszava "Szenvedélyük Tusványos."

Deutsch Tamás poénjával hangol: háromszor kétharmad az 6:3. Előtte a keresztény kultúra megőrzésének fontosságát dobta be. Sokan vannak a lengyelek, nagy tapsot kapnak.

Állva tapsolják Orbánt

Aki zöld helyett most fehér ingben érkezett.

©

Megtapsolták Hende Csabát

Tapsoltak, mikor megérkezett Hende Csaba volt honvédelmi miniszter. Lehet, csak összekeverték valakivel, mert a taps hamar abbamaradt, többen a nyakukat nyújtogatták, mi történik.

Gulyás Gergely miniszter vele együtt futott be. Hamarosan talán kezdenek.

©

Gyűlik a VIP

Megérkezett Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, itt van az Orbán ügyvédjeként emlegetett Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, a Marsi Anikó - Palik László házaspár Kökény-Szalay Viviennel együtt, nagyjából fél órája befutott Harrach Péter is.

Az immár nagykövet Pálffy István is megérkezett és kedélyesen cseveg Harrach Péterrel.

Marsi és Kökény-Szalay
©
Harrach és Pálffy
©

Ladó Andrea nem bánta meg, hogy kifütyülte Orbánt

Idén a jelek szerint senki nem akarja kifütyülni Orbán Viktort, tavaly egy nő, Ladó Andrea tiltakozott, míg egy fotós le nem rántotta a földre. A hvg.hu-nak most azt mondta, bár semmi értelme nem volt, hogy kifütyülte Orbánt, nem bánta meg, hogy megtette. "Belehaltam volna, ha nem csinálom meg" - mondta.

Orbán Gáspár a házasságig szűz akart maradni

Idén fellépett Orbán Gáspár is, a miniszterelnök fia Barátom, Jézus címmel tartott előadást. A többi között arról beszélt,

"nem az határozza meg az életedet, hogy hogyan bántak veled, hány embernek adtad oda magad, hány férfival vagy nővel voltál bulikba, vagy egyéb helyeken. Nem ez határozza meg értékedet".

22 éves koráig  leginkább csak szabályok követésén keresztül élte meg a hitét, és igyekezett tartani magát a házasság előtti szexet tiltó parancshoz. Közben azonban versenyeztek a barátaival, hogy ki tud több lánnyal kavarni a bulikban. Ezt képmutatásnak nevezte.

"Másnap vagy aznap este éreztem, hogy valami kivált belőlem, hogy nem több, hanem kevesebb vagyok".

Az Indexnek adott egy rövid interjút is, abban arról beszélt, mióta megismerkedett Jézussal, jobban szereti az apját.

Orbán még sehol sincs, de már teltház van

Egy órával Orbán Viktor beszéde előtt már alig volt hely a nagyszínpad előtt felállított padokon. Tavaly nagyon meleg volt, most az eső okozhat gondot. Orbán nem ázik el.

Sok a medve

Nagyon sok a medve Tusványos környékén, pár napja állítólag medvetámadás is történt, bár ezt a polgármester cáfolta. Egy anyamedvét elaltattak és elszállítottak, miután két bocsát elütötte a vonat. Attól tartottak, így könnyen agresszívvé válhat.

A szabadegyetemen feltűnő szocialisták is láttak medvét.

1 2 3 4 5

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
 A klímavészhelyzet lett az év szava az Oxford Angol Szótárnál

A klímavészhelyzet lett az év szava az Oxford Angol Szótárnál

Mire jók a robotok? Így segítik az embereket a raktárakban

Mire jók a robotok? Így segítik az embereket a raktárakban

Mészáros újabb közbeszerzést nyert egy 15 milliárdos paksi projektben

Mészáros újabb közbeszerzést nyert egy 15 milliárdos paksi projektben

Elvesztette a türelmét az Európai Bizottság a magyar kormánnyal szemben

Elvesztette a türelmét az Európai Bizottság a magyar kormánnyal szemben

Radar360: Mészáros megint kaszálhat, gyengült a Fidesz

Radar360: Mészáros megint kaszálhat, gyengült a Fidesz

Szép álmokat! – Tippek a jó és igazán pihentető alváshoz

Szép álmokat! – Tippek a jó és igazán pihentető alváshoz