szerző:
hvg.hu

Interjút adott az Origónak a HírTV tegnap kinevezett vezérigazgató-helyettese, Szikszai Péter. Szerinte "kulturáltan zajlott le a szerdai átadás-átvétel".

Szikszai az interjúban azt mondta,

Hír TV a jobboldal televíziója, és ezt már szerdán is teljes mértékben nyilvánvaló tettük azzal, hogy Kálmán Olga helyén az a Földi-Kovács Andrea vezetett műsort, aki a G-nap után elsőként mondott fel.

A visszafoglalásról szólva a csatorna műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese azt is mondta, hogy céljuk, hogy visszaadják a jobboldalnak a televíziót, visszaállítsák a 2015. február 6-a előtti állapotokat.

Szikszai a szerdai eseményeket átadásnak-átvételnek nevezte, amely szerinte kulturáltan zajlott. Szerinte ennek egyik oka, hogy a korábbi kollégák közül sokat ismertek, így nem volt komoly konfliktus. "Azt persze egyértelművé tettük, hogy Kálmán Olga nem fér bele a jobboldali televíziózásba" – tette hozzá.

Szikszai azt is mondta, hogy a mostani váltás nagyon hirtelen történt, ezért értelemszerűen nem lehet egyik napról a másikra egy teljesen új struktúrát felépíteni.

A következő hetekben arra törekednek majd, hogy biztosítsák a televízió működőképességét. Az új műsorstruktúra ősztől lép életbe, addig nyári üzemmódban mennek.

A MÚOSZ szerdai közleményében azt írta: nem vitatják el a médiatulajdonosok azon jogát, hogy szabadon dönthetik el, kikkel kívánnak dolgozni. Ugyanakkor az állampolgárok tájékozódási alapjogát súlyosan sértő gyakorlatnak tartjuk, hogy a kormányzat közvetlenül benyomul a szerkesztőségekbe, az Orbán-kormányhoz való lojalitást szabva az alkalmazás feltételéül.

A Hír Tv kormányzati irányba fordításáról szóló korábbi híreinket itt találja.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Döbbenetes hibával készült el Lady Gaga új tetoválása

Döbbenetes hibával készült el Lady Gaga új tetoválása

Megrendítően emberi volt az Opportunity marsjáró haláltusája

Megrendítően emberi volt az Opportunity marsjáró haláltusája

Benézték a tudósok, „nyugtalanítóan” kevesebb víz van a Földön, mint gondolták

Benézték a tudósok, „nyugtalanítóan” kevesebb víz van a Földön, mint gondolták

Magyar animációs filmet díjaztak Berlinben

Magyar animációs filmet díjaztak Berlinben

Ezért a bakiért valaki még nagyon megütheti a bokáját a Samsungnál

Ezért a bakiért valaki még nagyon megütheti a bokáját a Samsungnál

Egyre több hackertámadás éri a németországi kritikus infrastruktúrát

Egyre több hackertámadás éri a németországi kritikus infrastruktúrát