szerző:
hvg.hu

Kovács Ferenc csekkjét elírták, a felhasználó azonosítószámát írták az összeg helyére is.

Nemrég nagy meglepetés érte Kovács Ferencet, aki kibontotta a postáját: a közművektől egy négymilliárd forintos gázszámlát kapott. A vaszari férfi és családja mindössze egy kis kombi kazánnal fűt, ezért elképzelni sem tudta, hogy a szolgáltató mi alapján számlázta ki neki a horribilis összeget.

A férfi az RTL Klub híradójának azt mondta: azóta a szolgáltató másik csekket küldött neki, így nem kell kifizetnie a négymilliárd forintot. Korábban a közösségi oldalra is feltöltötte a képet, amit rövid idő alatt rengetegen osztottak meg.

Az RTL Klub megkereset az üggyel kapcsolatban a Nemzeti Közműveket, ahonnan azt a választ kapták, hogy mivel évente több millió csekket kell postázniuk, néha előfordul, hogy tévednek. A vaszari férfi csekkjén például a felhasználó azonosítószámát írták az összeg helyére.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!