szerző:
hvg.hu/MTI

Nagyotmondó embernek ismerték, nem foglalkoztak vele. Most kiderült, hogy igazat mondott.

Vádat emeltek egy csongrádi férfival szemben, aki még 2012 novemberében baltával megölte, majd a kertben elásta lakótársát. A 28 éves vádlott az ügyészség szerint 2011-ben ismerte meg az áldozatot, akinek nem sokkal később megengedte, hogy albérlőként beköltözzön az otthonába.

Az albérlő azonban gyakran részegeskedett, és többszöri felszólítás után sem volt hajlandó hozzájárulni költségekhez, emiatt a két férfi gyakran vitatkozott. Ez történt 2012 novemberében is: a vádlott éppen fát hasogatott az udvaron, amikor albérlője megjelent. Ismét összekaptak, majd bementek a házba, ahol a férfi legalább tizennégyszer fejbe vágta albérlőjét a még mindig nála lévő baltával.

Az áldozat a helyszínen meghalt, a vádlott még várt néhány napig, majd fóliába tekerte és az udvaron elásta a holttestet. A következő hónapokban italozás közben többször is hangoztatta, hogy

kinyírta a lakótársát,

de mivel nagyotmondó embernek ismerték, senki nem hitt neki. Tavaly az áldozat hozzátartozói bejelentették a férfi eltűnését, majd a rendőrség rövid időn belül megtalálta a tettest, aki mindent bevallott.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szabó Tímea: az önkormányzati választásokon kapott pofon miatt tákolta a Fidesz a lex-Párbeszédet

Szabó Tímea: az önkormányzati választásokon kapott pofon miatt tákolta a Fidesz a lex-Párbeszédet

Duma Aktuál: a MÁV tipikus utasprofiljai – végre cenzúrázatlanul

Duma Aktuál: a MÁV tipikus utasprofiljai – végre cenzúrázatlanul

Király Viktor a színpadi csillogás mellé egy másikat is választott

Király Viktor a színpadi csillogás mellé egy másikat is választott

730 ezer olyan ember dolgozik ma Magyarországon, akinek el tudnák venni a munkáját a robotok

730 ezer olyan ember dolgozik ma Magyarországon, akinek el tudnák venni a munkáját a robotok

Két nap kellett a kormánynak, hogy Gothárra húzza a vizes lepedőt

Két nap kellett a kormánynak, hogy Gothárra húzza a vizes lepedőt

Végre kiderült, milyen sminket használ Donald Trump

Végre kiderült, milyen sminket használ Donald Trump