szerző:
hvg.hu

A DK elnöke kiállt Iványi Gábor lelkész mellett, aki ételt akart vinni a határon éhezőknek.

Éheztetik azokat a menedékkérőket, akiknek kérelmét első fokon elutasították. Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkipásztora ezután döntött úgy, hogy ételt visz azoknak a menekülteknek, akiknek nem biztosítottak ellátást a hatóságok. Iványi Gábortól azonban belépési engedélyt kértek, és annak hiányában megtadták a belépést a tranzitzónába. De Iványi nem adja fel, újra próbálkozik majd.

Ezzel kapcsolatban posztolt Gyurcsány a Facebook-oldalán:

„Istentelen hatalom a jézusi tanításokra hivatkozva próbálja hatalmát erkölcsileg is törvényesnek mutatni. Eközben a jog erejével éheztetnek embereket.

Iványi Gabor a barátom. Az isteni gondviselésben kételkedő embernek is lelki társa. Ember. Aki hitének parancsát követve ételt kívánt vinni az éhezőknek. De a világi, állami hatalom megtiltotta, hogy enyhítse a szükséget. Szent István, az új kenyér ünnepén. Közben persze ájtatatosan prédikáltak a keresztény Magyarországról, a Szent István-i örökségről. A gonosz szólt szájukból. Kárhozat lesz a sorsuk. Mert bár Magyarország nem keresztény ország, ezek arra hivatkozva még azt is megölik, ami keresztény maradt belőle: a másik ember szeretetének, tiszteletének kultúráját, parancsát.

Nem képviselik, hanem pusztítják a jézusi örökséget.

Miért lenne bocsánat?”

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!