szerző:
hvg.hu

A volt LMP-s politikus, jelenleg független parlamenti képviselő ellátogatott a tranzitzónába, ahol a Helsinki bizottság szerint nem adnak enni azoknak a menedékkérőknek, akiknek kérelmét első fokon elutasították.

Korábban megírtuk, hogy a Helsinki Bizottság több, jelenleg tranzitzónában tartózkodó ügyfelét éheztetik a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal munkatársai. A hatóság ugyanis úgy értelmezi a jogszabályt, hogy azoknak a menedékkérőknek, akiknek a kérelmét elutasították, és már idegenrendészeti eljárás folyik ellenük, nem kötelesek ellátást biztosítani. Így a 18 éven felüliek nem kapnak enni sem.

A civilek közölték, hogy a strasbourgi bírósághoz fordulnak az ügyben. Tegnap ellátogatott az említett tranzitzónába Hadházy Ákos LMP-ből kilépett politikus is. A független parlamenti képviselőként politizáló Hadházy Facebook-oldalán azt írta:

A hecckampány olyan jól sikerült, hogy most már emberek éheztetése is belefér, az erről szóló hírek nyilván sok mindenkiben még pozitív érzéseket is keltenek majd, mondván, "legalább eltakarodnak".

A politikust az intézmény igazgatója arról tájékoztatta, hogy jelenleg ugyan nincs éheztetett menekült a táborban, de azt elismerte, hogy korábban voltak olyanok, akik nem kaptak enni – de szerinte csak azért, mert nekik voltak tartalékaik. Elmondása szerint a hírekben szereplő afgán nő néhány étkezés kihagyása után most már újra kap élelmet. Hadházy szerint a tranzitzóna igazgatója azt mondta neki, hogy a törvény miatt

rövidesen sokan lesznek ellátás (étkezés) nélkül hagyott menekültek a tábor területén.

 

A politikus szerint az új jogszabály lehetetlen helyzetbe kényszeríti a hozzánk érkezett, de végül elutasított menedékkérőket. Ugyanis ha ezek az emberek ki is várják az idegenrendészeti eljárás végét, Szerbia nem veszi vissza őket, így újból csak illegális bevándorlóként érkezhetnek vissza déli szomszédunkba.

A magára kereszteket aggatva magát nagy Krisztus-követőnek tartott "Parlament" azonban inkább olyan törvényt hozott, hogy az elutasított személy – ha nem akar éhen halni – inkább menjen vissza magától Szerbiába. Így az utolsó lehetőséget is elveszti, hogy valóban elbírálják érdemben a kérelmét az automatikus elutasítás helyett. Ráadásul: ezzel Magyarország gyakorlatilag kényszeríti, hogy Szerbiába is illegális határátlépőként érkezzen újra.

– írja Hadházy.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Drágulhat a magyar kukorica

Drágulhat a magyar kukorica

Elárverezi az állam Csányi magánkórházának épületét

Elárverezi az állam Csányi magánkórházának épületét

Kínai "Loch Ness-i szörnyet" láttak a Jangce folyóban (videó)

Kínai "Loch Ness-i szörnyet" láttak a Jangce folyóban (videó)

Négy medve erőszakkal tört be egy erdélyi hotelbe – videó

Négy medve erőszakkal tört be egy erdélyi hotelbe – videó

Honeckerék kiborultak, a németek viszont örökre hálásak lesznek a magyar határnyitásért

Honeckerék kiborultak, a németek viszont örökre hálásak lesznek a magyar határnyitásért

Idén eddig 69 gyereket ütöttek el gyalogátkelőn

Idén eddig 69 gyereket ütöttek el gyalogátkelőn