szerző:
hvg.hu

A környéken élők már többször is próbálták kideríteni, honnan jön a szag: sokan a helyi hulladékkezelő cégre gyanakodnak, de eddig nem tudták bebizonyítani, hogy a Hunviron Kft. lenne a felelős a szagokért.

Hetek óta szenvednek a Hatvan környékén élők a város határában terjengő orrfacsaró bűztől. A lakók nem tudják, honnan jöhet a szag, eddig ugyanis nem tudták rábizonyítani sem a közelben lévő Hunviron Kft.-re, sem más cégekre, hogy ők lennének a bűz forrása. A környéken ezért – végső elkeseredésükben – több bűzcsapdát is elhelyeztek, de azok sem sokat javítottak a helyzeten, ráadásul az egyik csapda, amit a Hunviron telephelyéhez közel helyeztek ki, nyomtalanul eltűnt.

Korábban az LMP tudni vélte, mi okozza a környéken terjengő bűzt: a párt szerint a hulladékkezelő cég már hosszú évek óta hordatja az általa kiszolgált településeken keletkező szennyvíziszapot a helyi erőmű valamikori pernyetározójának területére, és ott fedetlen állapotban, a szabad ég alatt tárolja. A cég azonban állítja, hogy a büdös nem tőlük származik, az ellenkezőjét pedig még senki nem tudta bebizonyítani.

Most a helyzet fokozódik: a 24.hu azt írja, hogy Hatvan polgármestere és a hatóságok emberei is kivonultak kedden reggel a Hunviron Kft. hatvani telephelyéhez, mert a cég területén lévő tárolókból egy egyelőre azonosítatlan, olajos, és rendkívül büdös massza folyt ki a kerítésen kívülre. A polgármester a portálnak azt nyilatkozta, egyelőre senki nem tudja, milyen összetételű lehet a szivárgó anyag,

de az biztos, hogy büdös.

A Hunviron korábban már reagált szerkesztőségünknek az üggyel kapcsolatban. Akkor azt írták, hogy a cég betartja a hatályos jogszabályokat, és hogy az elmúlt időszakban elvégeztetett telephelyén egy szagmérést, ami igazolta, hogy a lakók által érzett bűz nem tőlük származik. Hozzátették, hogy az ügy felderítése számukra is fontos, de a szagforrás tisztázása már nem az ő hatáskörük.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!