Még a tanárok Facebook-csoporttagságára is rákérdez a kormány

Még a tanárok Facebook-csoporttagságára is rákérdez a kormány

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Szakmai felmérésnek indult, amolyan nemzeti konzultáció lett belőle a tanárok körében.

szerint rákérdeznek:

A kutatást eredetileg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kezdeményezte, de egy idő után jelezték, hogy nem az elképzeléseik szerint halad a munka. A minisztérium kikötése az volt, hogy a felmérést a kormányközeli Századvégnek kell elkészítenie, a PDSZ ebben nem talált kivetnivalót, javaslataikat elküldték a minisztériumnak, de a kérdőív, amit nemrég megkaptak, szerintük nélkülöz minden szakmaiságot.

„Az óraszámokra, munkaterhelésre általánosságban kérdeznek rá, mintha a kérdező sem tudná, hogyan épül fel egy pedagógus munkahete. Emellett olyan kérdések vannak benne, amelyek nem relevánsak a munkaterhelés vizsgálata szempontjából” – mondták.

Ráadásul elviekben az anonimitás sincs biztosítva a kérdőívben, hiszen a kitöltőnek meg kell adnia az oktatási azonosítóját.

A PDSZ kezdeményezésére egyébként 2010-ben, a Tárki közreműködésével készült egy hasonló kutatás, annak az eredményei azt mutatták, hogy egy pedagógusnak átlagosan heti 51,5 munkaórája volt. A PDSZ elnöke szerint a terhelés azóta biztosan nőtt, ezért is lenne szükség egy szakmai alapokon nyugvó, korrekt felmérésre.

A közoktatással kapcsolatos hír, hogy lapunk nemrég megírta, elsorvaszthatják a természettudományokat, információink szerint azt tervezik, hogy a hetedik-nyolcadik osztályban összevonják a biológiát, kémiát és fizikát természettudományok tantárgy néven. Ötödikben és hatodikban a diákok természetismeret tantárgyat tanulnak, ezt vinnék tovább. A szakképzésben az összevont természettudományos tárgyakat már korábban bevezették.

Hozzászólások