szerző:
hvg.hu

Gyurcsány pedig már annyit keres, mint egy miniszter.

A kormány javaslatára – ellenzéki szavazatokkal megtámogatva – megemelték a saját fizetésüket a képviselők, 18,5 százalékkal emelkedett az alapilletmény. Augusztusban a képviselők már ezt a megemelt fizetést kapták, így személyenként meg lehet nézni, hogy az új szabályok szerint ki mennyit keres. Az Mfor meg is nézte. A képviselők:

  • 7 százaléka 1 782 000 forintos havi bruttó fizetésért dolgozik. Ők azok, akik képviselői munkájuk mellett egyéb tisztséget is betöltenek, például frakcióvezetők.
  • 22 százalék fizetése 1 514 700 forint,
  • 21 százalékuk 1 336 500 forintért dolgozik,
  • 14 százalék fizetése 1 247 400 forint,
  • 19 százalék 1 069 200 forintért,
  • 17 százalék pedig 891 ezer forintért végzi a képviselői munkáját.

Akik a legkevesebb pénzt kapják, ők ugyanis például miniszteri feladataik ellátása miatt kapnak még 1 782 100 forintot havonta.

Van 14 olyan képviselő, aki annyit kap a képviselői munkája után, mint amennyit a miniszterek a miniszteri munkakör nyomán.

  • a DK-ból Gyurcsány Ferenc,
  • Harrach Péter és Latorcai János KDNP-s képviselők,
  • Széll Bernadett az LMP-ből,
  • Tóth Bertalan az MSZP-ből,
  • Sneider Tamás a Jobbikból,
  • Szabó Tímea a Párbeszédből
  • és még 5 fideszes képviselő, többek között Kocsis Máté vagy épp Hende Csaba.

A legmagasabb fizetés Kövér Lászlóé, a házelnök havi 2,4 milliót kap. Továbbá van 30 olyan képviselő, akik nem mutatnak aktivitást (felszólalás, önálló indítvány), közülük többen is 1,5 milliónál nagyobb bérért végzik munkájukat:

  • Tiba István,
  • Németh Zsolt,
  • Kubatov Gábor,
  • Bíró Márk,
  • és Balla György

fideszes képviselők neve mellett egyetlen rögzített felszólalást vagy indítványt sem találni. Kubatov Gábor és Bíró Márk azonban mind közül kitűnik, hiszen Farkas Flóriánnal és Simonka Györggyel egyetemben az elmúlt ciklusban is néma ülték végig az ülésnapokat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!