szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Fáklyás felvonulást tartottak az egyetemért.

A mindenkinek elérhető felsőoktatásért tartottak fáklyás demonstrációt a Lehet Más a Jövő (LMJ), az LMP ifjúsági szervezetének kezdeményezésére kedden Budapesten a Corvinus egyetem épülete előtt, a múlt héten derült ugyanis ki, hogy 2020-tól nem hirdetnek állami ösztöndíjas helyeket a Budapesti Corvinus Egyetemen, és bár létrehoznak egy Corvinus-ösztöndíjat, a cél az, hogy a költségtérítéses hallgatók legyenek többségben az intézményben.

Az MTI szerint mintegy 200-an tiltakoztak a rendezvényen, ahol Pitz Dániel, a LMJ elnöke hangsúlyozta: követelik a kormánytól, hogy senkit ne fosszanak meg a tanulás lehetőségétől, és "ne engedjék el az állam kötelékéből az egyetemeket". 

©

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője úgy vélekedett, hogy a Fidesz "mindent a gazdagoknak politikája bevenni készül a közoktatás után immár a magyar felsőoktatást is". Hozzátette, hogy a Corvinus után az államilag finanszírozott helyek megszüntetésének rendszerét meg akarják honosítani az egész felsőoktatásban, vagyis egy újabb társadalmi alrendszer "fideszes gyarmatosítását" készítik elő.

Az ellenzéki politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek a társadalom- és gazdaságpolitikának következményeként százezrek szorulnak ki a felsőoktatásból.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Hétfőtől újra lehet vonatozni Szob és Nagymaros között

Hétfőtől újra lehet vonatozni Szob és Nagymaros között

Hat éve kinézett egy nőt, azóta zaklatja – videó

Hat éve kinézett egy nőt, azóta zaklatja – videó

Több színészt is meghallgattak már az Eszenyi-ügy miatt

Több színészt is meghallgattak már az Eszenyi-ügy miatt