szerző:
hvg.hu

Nem elég, hogy alsóneműben kell várniuk a műtétjükre, de még az ilyenkor kötelező pelenkát is a koedukált kórteremben kell felvenniük.

Újabb jogsértésről számol be honlapján a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), ezúttal egy budapesti kórházból, ahol az egynapos sebészeten nincs külön férfi és női kórterem, így a betegeknek egymás előtt kell levetkőzniük a műtétek előtt. A szervezet szerint a betegek mindössze egy elhúzható függönnyel takarhatják el magukat, de az sincs olyan állapotban, hogy erre a célra megfelelne.

A TASZ szerint a betegeknek fehérneműben kell várakozniuk, ami szintén kellemetlen, ha ellenkező neműek is vannak a szobában, ráadásul az intézményben az egynapos beavatkozásoknál kötelező a pelenka viselése is, amit szintén a koedukált kórteremben kell felvenniük a pácienseknek. Az ápolók, amennyire lehetséges, igyekeznek ugyan takargatni a betegeket legalább a kínos művelet alatt, de amíg fel nem fekszenek az ágyra, amelyen betolják őket a műtőbe, szinte elkerülhetetlen, hogy hiányos öltözetben mutatkozzanak egymás előtt a férfiak és nők.

A szervezet nem nevezi meg az intézményt, de azt kiemeli, hogy az ide vonatkozó törvény világosan kimondja: ügyelni kell arra is, hogy a beteg a kezelés során végig megőrizhesse emberi méltóságát, és tekintettel kell lenni többek közt a szeméremérzetre is. Ez alapján a budapesti kórház jogsértést követ el, amíg nem szerel fel legalább rendes függönyöket a koedukált kórteremben.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Utálatos és kegyetlen tévhit dőlhet meg őseinkről

Utálatos és kegyetlen tévhit dőlhet meg őseinkről

Gulyás Gergely nem volt hajlandó Gruevszkiről beszélni

Gulyás Gergely nem volt hajlandó Gruevszkiről beszélni

Manfred Weber nem lesz CSU elnök

Manfred Weber nem lesz CSU elnök

Visszaszorulóban a terrorizmus a világon?

Visszaszorulóban a terrorizmus a világon?

Elhunyt Princz Gábor

Elhunyt Princz Gábor

Miniszteri döntéssel emeltek nagyot az államtitkárok fizetésén

Miniszteri döntéssel emeltek nagyot az államtitkárok fizetésén