szerző:
hvg.hu

Az Európai Parlament liberális frakciójának, az ALDE-nak a vezetője szerint nem migrációs, hanem politikai válságban élünk.

Azt szeretném, hogy Európának legyen egy jól szabályozott és megbízható bevándorlási rendszere, ami egyben tisztességes is, és a nemzetközi jog alapjain áll: akinek szüksége van nemzetközi védelemre, az kaphassa is meg. Ugyanakkor mindenkit, aki nem jogosult védelemre, vissza kell küldenünk

– kezdte az Indexnek adott interjúját Guy Verhofstadt.

Az Orbán Viktort gyakran kritikával illető belga politikus, az Európai Parlament liberális frakciójának, az ALDE-nak a vezetője írásban válaszolt az EUrologus kérdéseire.

Verhofstadt szerint magyarország saját története is megmutatta, hogy az országok közötti vándorlás az emberi természet része, és az is fog maradni. Ez az a valóság, amit a populisták, mint Orbán, Matteo Salvini vagy Geert Wilders olyan vehemensen tagadnak.

Viszont az is világos, hogy az EU országai egyenként nem tudják kezelni ezt az ügyet, ezért kell megtalálnunk a módját, hogy közösen álljunk hozzá – tette hozzá a politikus.

©

Verhofstadt úgy látja, az az egyik legnagyobb problémánk, hogy az EU leghangosabb kritikusai közül sokan ugyanazok az emberek, akik a legkevésbé hajlandóak hozzátenni valamit a megoldáshoz. Már sokszor elmondta az az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak, hogy szerinte nem migrációs, hanem egy politikai válságban élünk.

A belga politikus arról is beszélt, az, hogy az EU ne akarná megelőzni a migrációt,

az egy mese, amit az Orbán úrhoz hasonló politikusok adnak elő.

Verhofstadt kijelentését azzal indokolta, hogy EU eurómilliárdokat fizetett Törökországnak, hogy elejét vegye az illegális bevándorlásnak, és részben fedezte egy Törökország és Szíria közötti határkerítés költségeit. Szóba hozta az Európai Bizottság 10 ezer fős uniós határvédelmi erejének ötletét is, amelyet néhányan azonban, közöttük Orbán is elutasítanak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

10 hely, ahol igazi versenyre kényszerül a Fidesz

10 hely, ahol igazi versenyre kényszerül a Fidesz

Megnősült a „Szikla”

Megnősült a „Szikla”

Nézegessen fotókat a Duna fölött parádézó helikopeterekről és repülőkről

Nézegessen fotókat a Duna fölött parádézó helikopeterekről és repülőkről

114 ezer külföldi szavazhat az önkormányzati választáson, de a hajléktalanok nem

114 ezer külföldi szavazhat az önkormányzati választáson, de a hajléktalanok nem

Tárgyalni akar a tiltakozókkal a hongkongi kormányzó

Tárgyalni akar a tiltakozókkal a hongkongi kormányzó