szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nyíltan, minden gátlás és kötöttség nélkül adott leírást egy helyi fideszes politikus arról, hogyan működhetett a Simonka-birodalom. Takács Ferenc tótkomlósi képviselő azután írt hosszú bejegyzést a Facebookon, hogy négy év nyomozás után a legfőbb ügyész Polt Péter indítványozta fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Az eddigi hivatalos információk alapján Simonka Györgynek a felülárazott uniós támogatások 45 százalékát kellett visszaosztani – mindezt „bűnszervezetben”. Ez volt az első kifejezés, amelyről Takács Ferenc igen nyíltan azt írta, nem akar egy olyan ember mögé beállni, akit Polt Péter ilyennel gyanúsít.

„A bűnszövetkezet, az olasz nyelvben a maffiát jelenti, ennyit még én is tudok olaszul”

– írta Takács.

Zavar támadt Dél-Békésben, mert bár néhányan kiálltak Simonka mellett, Orosházán megakadályozták, hogy ügye a képviselő-testületben téma legyen, viszont többnyire névtelenségbe burkolózva ugyan, de sokan sorolták Simonka György állítólagos „bűneit”. Takács Ferenc, a tótkomlósi Fidesz elnöke nem fogta vissza magát, miután kiosztotta a Simonka György mögött állókat, október 31-én arról írt itt, hogy a „középnagyember” rászólt, hogy ne nyilatkozgasson.

Takács azt állítja: lehet, hogy magasra csapnak ezek a hullámok, de bízik abban, hogy ez nem így van. „Nekem nincs semmi veszteni valóm, akárki szól rám,

én csak azzal vesztek, ha a Fideszt gyengítik, vagy ha akiknek kellene, nem tesznek semmit.”

Több helyi politikus szerint a „középnagyember” nem lehet más, mint a kormányzópárt régióigazgatója, Kerényi János, akit megkerestük telefonon. A kormánypárti politikus azt mondta:

Nem foglalkozom Takáccsal.

Azt viszont többszöri kérdésünkre sem tagadta, hogy felhívta. Kerényitől azt is megkérdeztük, ahogy egyébként ezt megtettük áprilisban is, hogy jó választás volt-e Simonka jelölése. Tavasszal is, most is kitartott Kerényi a mellett, hogy Simonka lendületes, sikeres képviselő. Ezt most annyival egészítette ki, hogy a gyanúsítások egyelőre még nem nyertek alátámasztást, addig pedig Simonkát is, ahogy mindenki mást, megilleti az ártatlanság vélelme.

Takácsot eközben többen azzal „vádolták”, hogy csak az ügyész bejelentése után lett bátor. Erre válaszolta azt: „Egy éve mondom, nem ez a Fidesz érdeke, ami a választókerületben folyik.

Ha én összefogok valakivel, az azért van, hogy megvédjük a Fideszt a kommunisták támadásától, tegnap pontosan azt kellett tennem.

Úgy látom azonban, hogy egyedül vagyok, mert voltak itt megfizetett emberek, kitüntetett újságírók, arctalan, gerinctelen, beírogató emberek hada. Nézzenek már ki az 'Alföld Gyöngye' ablakán, és kezdjék el megszolgálni az eddig érdemtelenül felvett százezreket" – írta Takács Ferenc.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Majdnem ötvenmillióan maradtak áram nélkül Dél-Amerikában - videó

Majdnem ötvenmillióan maradtak áram nélkül Dél-Amerikában - videó

Értekezlet közben fejbe lőtte a főnökét, majd magával is végzett egy férfi Máriatölgyesen

Értekezlet közben fejbe lőtte a főnökét, majd magával is végzett egy férfi Máriatölgyesen

10,6 milliárd forintból épül a magyar pavilon a következő világkiállításra

10,6 milliárd forintból épül a magyar pavilon a következő világkiállításra

Ez váltja az Androidot: 60%-kal gyorsabb, más gyártók is átállhatnak a Huawei új rendszerére

Ez váltja az Androidot: 60%-kal gyorsabb, más gyártók is átállhatnak a Huawei új rendszerére

A Fradi 17 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly

A Fradi 17 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly

Videó: Hatalmas borulás lett a Lada Vesta rendőrségi bemutatójának vége

Videó: Hatalmas borulás lett a Lada Vesta rendőrségi bemutatójának vége